
A Premier League honlapján szerdán tették közzé az augusztus 15-én rajtoló idény menetrendjét, amely alapján a címvédő találkozójával indul majd a szezon.
A mérkőzés magyar szempontból is érdekes lesz, ugyanis Kerkez - egybehangzó sajtóhírek szerint - a Bournemouth-ból épp a Liverpoolhoz szerződik, azaz - amennyiben valóban Szoboszlai csapattársa lesz - a bajnokságban jelenlegi klubja ellen debütálhat új egyesületében.
A nyitófordulóban a 2021 és 2024 között egymás után négyszer bajnok Manchester City a Wolverhampton Wanderers otthonában kezd, az Európa-liga-győztes Tottenham Hotspur az újonc Burnleyt, a Konferencia-ligában címvédő Chelsea pedig a Crystal Palace-t fogadja.
A nyitókör rangadóját Manchesterben rendezik majd, ahol az előző idényben alulteljesítő United a legutóbb ezüstérmes Arsenalt fogadja.
A további program szerint a Liverpool a harmadik fordulóban játssza első igazán nehéz mérkőzését, amikor az Arsenalt látja majd vendégül Arne Slot együttese, amely az ősi rivális Manchester United ellen október közepén a nyolcadik, illetve a május eleji 35. fordulóban lép pályára, míg a Manchester Cityvel idegenben a 11. fordulóban (november eleje), odahaza a 25. játéknapon (február eleje) találkozik.
Az előző idényben második és harmadik Arsenal, valamint City összecsapásait az ötödik, illetve a 33. fordulóban rendezik szeptemberben Londonban, illetve áprilisban Manchesterben.