Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2025. májusi számában.

K. D. Zs.

Pádisra, egykori túravezetőnk, Palczer János egyik kedvenc kirándulóhelyére indultunk harmincöten május 3-án. Ő évtizedeken keresztül járta Pádist, ismerte is, mint a tenyerét, sokszor elvitt oda bennünket, szép helyeket kerestünk fel együtt, sok élményben volt részünk. Ezekre emlékezünk vissza, amikor erre a csodálatos vidékre kirándulunk.

Az Erdélyi-szigethegység központi és egyben a legkiterjedtebb és legmagasabb tömbje a Bihar-hegység. E tájegységnek a kellős közepén található a tengerszint feletti 1100–1300 m-es átlagmagasságú pádisi karsztfennsík, más néven Pádis-katlan. A Pádis név a katlan jelentésű szláv „pades” szóból ered. Ez Közép-Európa leglátványosabb karsztegyüttese. A mindössze 36 négyzetkilométer területű fennsíkon annyi természeti csoda található összezsúfolva, mint talán sehol az egész földön. A jellegzetes karsztvidéken sziklaszorosok, víznyelők, barlangok, eróziós jelenségek, búvópatakok, források, szurdokvölgyek, vízesések, dolinák, aknabarlangok, vízgyűjtőtavak, völgyzárógátak, jégbarlangok, hosszú vízifolyosók váltogatják egymást máshol nem látott sokféleségben. A Czárán Gyula által feltárt, de még mindig nem eléggé ismert és kiépített turistaparadicsom leglenyűgözőbb látványosságai a Szamos-bazár, a Boga-katlan, a Csodavár, az Eszkimó-jégbarlang, a Galbina-kőköz. 

Május eleji túránk során kilenc km hosszúságú szakaszt jártunk be, Pádis menedékházától a Scărița-nyeregig. Ezen a rövid szakaszon is számtalan érdekes karsztjelenséggel találkoztunk. A menedékháztól indulva a Kerek tisztáson keresztül haladva számtalan kisebb-nagyobb víznyelő mellett vezetett az utunk, ezek egytől-egyig szárazak voltak, meglátszott rajtuk az utóbbi hónapok száraz időjárása. Letértünk a Ponor-vízkitöréshez, amelyet hatalmas köveken bukdácsolva közelítettünk meg. Különleges látvány volt a hegy gyomrából előtörő víz, amely a Ponor-rét felé igyekezett, akárcsak mi. A réten korábbi tavaszokon hatalmas tó alakult ki, most csodálatos zöld pázsit fogadott, vékony ezüstszálként kanyargó patakocskákkal. Innen aztán jobbra térve a Glăvoion, Bál-réten keresztül jutottunk el utunk végpontjához, a Scărița-nyereghez, ahol az autóbuszunk várt.

Havat, vagy legalábbis hófoltokat és krókuszvirágzást ígértem a túrázóknak, de már nem volt se hó, se krókusz, volt viszont ragyogó napsütés, csodálatos táj, üdezöld pázsit, sárgán virító gólyahír, medvehagyma, patakcsobogás, madárdal, jó társaság és kitűnő hangulat. Kell-e ennél több ahhoz, hogy jól érezze magát az ember?