Az Aranyosfői-jégbarlang Románia egyik legnagyobb jégbarlangja, amelynek mintegy százezer köbméteres jégtömbje körülbelül 13 ezer éves. A kutatócsoport a barlang nagyterméből 25 méter hosszú jégmagot fúrt ki, és annak ötezer éves rétegéből sikerült izolálnia a Psychrobacter SC65A.3 nevű, hidegkedvelő baktériumtörzset.
A törzs genomjának szekvenálása során több mint száz, antibiotikum-rezisztenciával összefüggő gént azonosítottak. Az eredmények szerint a baktérium nyolc különböző antibiotikum-csoportba tartozó tíz modern szerrel szemben mutat ellenállást. A vizsgált készítmények a klinikai gyakorlatban széles körben alkalmazott, szájon át vagy injekció formájában adható antibiotikumok, amelyeket többek között tuberkulózis, vastagbélgyulladás és húgyúti fertőzések kezelésére használnak.
Cristina Purcarea, a tanulmány vezető szerzője, a Román Akadémia Bukaresti Biológiai Intézetének kutatója rámutatott, az eredmények azt igazolják, hogy az antibiotikum-rezisztencia nem kizárólag a modern orvoslás mellékterméke, hanem természetes jelenség, amely már jóval a gyógyszerek megjelenése előtt kialakult. A felfedezésről a Frontiers in Microbiology számolt be.
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, bár a rezisztencia ősi eredetű, az antibiotikumok túlzott és nem megfelelő használata jelentősen felgyorsította a rezisztenciagének terjedését és átalakulását.
A felfedezés az éghajlatváltozás szempontjából is figyelmeztető jel. A Föld felszínének mintegy egyötödét fagyott területek borítják, és a globális felmelegedés következtében a régóta jégbe zárt mikrobák fokozatosan kiszabadulhatnak. Az antimikrobiális rezisztencia világszerte évente milliók halálát okozza, Európában becslések szerint évi 35 ezer áldozattal jár. A Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint jelenleg minden hatodik bakteriális fertőzés ellenáll a szokásos kezeléseknek.
A mostani eredmények arra utalnak, az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelemben nem csupán az egészségügyi gyakorlat, hanem a környezeti változások figyelembevétele is kulcsszerepet játszik.


