Gyerektúra a Székelykővel szemközti panorámaösvényen
Az Ordaskő oldalában vezető, 9,5 km hosszú panorámakörútnak 35 felnőtt és 30 gyerek vágott neki október 10-én, szombaton, de már az indulás sem ment zökkenőmentesen: az éppen erre a napra szervezett Torockó Trail Run futóverseny miatt alig lehetett parkolóhelyet találni Torockó központjában.
A Kriza János Művelődési Ház elől Torockószentgyörgy felé indulva néhány méter után jobbra fordultunk, és máris egy szűk sikátorban találtuk magunkat. Első megállónk a 260-as számú torockói ház volt, amelyet 1668-as évszáma alapján a Kárpát-medence legrégebbi parasztházaként tartanak számon. A pihenő során megpróbáltuk a gyerekekkel érzékeltetni, mit is jelent az, hogy a túra során összesen 520 méter szintemelkedést kell leküzdenünk. Egy kolozsvári példával élve megegyeztünk abban, hogy a Szent Mihály-templom tornya bizony magas, nagyon magas, 80 méteres – a mai túra során ránk váró szintemelkedés azonban még ennél is nagyobb: a torony magasságának 6,5-szeresét kell megmásznunk!
Innen utunk a Birgejen, a torockói temetőn keresztül vezetett tovább. A Bergi-csúcsra felérve teljes pompájában tárult elénk a Székelykő, amelynek körvonalai egy alvó óriás alakját idézik. A gyerekek örülhettek az itt kiosztott, immár tizedik éve megjelenő Gyopárka című gyerekfolyóiratnak, amelynek borítóján éppen a Székelykő és Torockó házai láthatók, miközben főtt kukoricát majszolva gyűjtöttek erőt az út folytatásához.
A csoportkép elkészítése külön túrapontnak is beillett: némi szervezés után végre mindenki a kamera elé került.
Utunk leglátványosabb pontja, a Tilalmas felé haladva kereszteztük a futóverseny útvonalát, a gyerekek pedig lelkesen drukkoltak a mellettünk elsuhanó versenyzőknek. Ezután következett a túra legnehezebb, jelentős szintemelkedést tartogató szakasza. A Remete-forráshoz érve jóleső elégedettséggel nyugtáztuk, hogy senki sem választotta a könnyebb utat: még a legkisebb gyerekekkel érkező családok is vállalkoztak a Tilalmas megmászására.
A feljutás fáradalmait azonban bőségesen kárpótolta a látvány. Előttünk a Székelykő magasodott, délkeleti irányban feltűnt a Kőközi-szoros, a Bután-kő és a Pilis, mögöttünk pedig az Ordaskő húzódott. És még nem is szóltunk az elénk táruló pompás őszi színkavalkádról, amely október közepére már birtokba vette az erdőt: a zöld mellett a sárga, a narancssárga és a bordó árnyalatai is előbukkantak.
A gyerekek almát, banánt és szőlőt majszolva pótolták az energiát, mások pedig kihasználták a pihenőt egy kis kőfejtésre. Innen az ösvény nagyjából már csak lefelé haladt, hol kinn, a réten, hol az erdő szélén. A gyerekek a humorérzéküket is megcsillantották: egymással versenyezve vicceket adtak elő, majd megszavazták, melyik kerüljön be a beszámolóba. A legtöbb szavazatot a 9 éves Víg Zalán vicce kapta:
– Pistike, milyen állatot láttál az állatkertben?
– Zsiráfot.
– És az milyen?
– Olyan, mint a ló, csak hosszú a nyaka.
– És még mit láttál?
– Zebrát.
– És az milyen?
– Olyan, mint a ló, csak csíkos.
– Láttál még más állatot is?
– Igen, pingvint.
– És az milyen?
– Láttál már lovat? Na, a pingvin nem olyan!
A Podmonkő alatti kilátónál egyebek mellett elénekeltük a gyerektúrák indulóját, a Somvirág, somvirág című dalt, majd szilvát és diót falatozva a gyerekek megkapták a jól megérdemelt matricát a túrafüzetükbe. A kilátóról megpillanthattuk a felújított torockószentgyörgyi várat is, amely idén augusztusban vált újra látogathatóvá. Az utolsó pihenőt az Akasztó-dombon tartottuk, majd innen beereszkedtünk a torockói völgybe.
A Székelykő óriásáról szóló történetek a gyerekek fantáziáját is megmozgatták, olyannyira, hogy közösen még egy verset is költöttünk, amelyben az óriás meglehetősen különös kalandba keveredett:
Ismertem egy óriást,
Megevett egy iskolást,
Kérdezte az anyja,
Hol is van a fia.
„Benne van a hasamban,
Sírdogál bánatában.”
Egyszer csak az óriás
Elaludt, és kővé vált.
A kisfiú hajnalban
Hazafutott boldogan.
Gratulálunk minden résztvevőnek! Az elején még izgultunk, vajon sikerül-e mindenkinek teljesíteni a túrát, de végül a szülők is kibírták! A viccet félretéve, az ovisok és a nagyobb gyerekek igazán büszkék lehetnek magukra, ugyanis nem kis teljesítmény volt végigjárni ezt az útvonalat, hiszen a gyerekek átlagéletkora 6,6 év volt! A túra két legfiatalabb résztvevője Simon-Várhelyi Mátyás (2 éves 2 hónapos) és Kacsó Zéfi (2 éves 11 hónapos) volt.
Köszönet jár a túravezetésben nyújtott segítségért Kardos Tibornak és a csíkszeredai Bács Annának.


