A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter, írja az Agerpres.
Beszámolója szerint Oana Țoiu a Külügyek Tanácsának brüsszeli ülésén arról tárgyalt európai partnereivel, hogy az Európai Unió készülő biztonsági stratégiájában nagyobb figyelmet kell fordítani a NATO keleti szárnyára és a Fekete-tenger térségére. Hangsúlyozta, hogy növelni kell a térség védelmi képességeit, és ehhez a következő többéves uniós költségvetésben forrásokat kell biztosítani.
Țoiu szerint a kérdés nemcsak katonai, hanem gazdasági természetű is, mivel Románia határ menti régiói közvetlenül érzik a háború hatásait. Példaként említette, hogy a Tulcea térségébe látogató turisták biztonságuk fenyegetettségére panaszkodnak a drónincidensek miatt.
A külügyminiszter elmondta, hogy Romániának érdeke részt venni Ukrajna ellenálló képességének támogatásában és a háború lezárásához hozzájáruló erőfeszítésekben. Ugyanakkor az ország számára különösen fontos, hogy az EU biztosítson forrásokat az ukrán határhoz közeli régiók gazdasági kárainak ellensúlyozására - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy az uniós forrásokból finanszírozott beruházásokban kiemelt helyet kap a román–ukrán és a román–moldovai összeköttetés javítása. „Ez Románia közvetlen érdeke, és nemcsak a sokat halogatott moldvai autópályára vonatkozik, hanem a térség egészének vonzerejére is" – jelentette ki Țoiu.

