Oana Țoiu külügyminiszter szerdán kijelentette, nincs közvetlen fenyegetés Irán részéről, és a romániaiak továbbra is biztonságban érezhetik magukat – írta az Agerpres hírügynökség.
A parlamentben nyilatkozó Țoiut az újságírók az Iran International beszámolójáról kérdezték, amely szerint Teherán hétfőn arra figyelmeztette Romániát, hogy politikai és jogi következményekkel járhat, ha az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátja a támaszpontjait. Esmaeil Baghaei iráni külügyminisztériumi szóvivő szerint ez a lépés az Irán elleni katonai agresszióban való részvétellel lenne egyenértékű.
„Nincs közvetlen fenyegetés Irán részéről. A romániaiak továbbra is biztonságban érezhetik magukat. A sajtó és az iráni külügyminisztérium szóvivője közötti beszélgetés során nem hangzott el olyan válasz, amely a katonai megtorlásra vonatkozott volna. Kifejezetten a politikai és jogi következményekre utalt, ami azt jelenti, hogy a tárgyalások az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) keretében folytatódnak” – válaszolta a külügyminiszter.
Hozzátette, hogy bár Románia iráni nagykövetét hazahozták, miután a konfliktus nagyobb méreteket öltött, Iránban továbbra is van diplomáciai személyzet az ott tartózkodó román állampolgárok támogatására.

