
A Farkas utcai nyári hangversenysorozat immár több mint fél évszázados múltra tekint vissza. Története 1968 őszén kezdődött, amikor a Gheorghe Dima Zeneakadémián elindult Kurt Mild professzor orgonaosztálya. A hallgatók számára ideális gyakorlási helyszínnek bizonyult a Farkas utcai templom, ahol László Dezsőné Vidovszky Éva – az akkori lelkészfeleség és kántor-karnagy – szívesen fogadta őket. Az Angster-orgona hangja hívogatóan hatott az arra járó zenekedvelőkre. Így született meg a nyilvános, szerdai „audíciók” ötlete. Az első hangverseny 1969. október 8-án volt, és a nagy érdeklődés miatt már a következő héten meg kellett ismételni. Ezzel vette kezdetét a Szerdai audíciók néven ismertté vált sorozat, amely azóta is fontos bemutatkozási lehetőség a fiatal orgonistáknak.
Az idei hangversenysorozat fellépői között egyaránt találunk fiatal, pályakezdő művészeket és tapasztalt előadókat. Több olyan zenész is szerepel a programban, akik első alkalommal lépnek fel a Farkas utcai templom közönsége előtt. A koncertek repertoárja rendkívül sokszínű, a barokk mesterművektől a 20. századi kompozíciókig terjed.
A sorozat első hangversenyén, július 9-én a miskolci Herczeg Zoltán orgonaművész és Novák Netti Vivien csellista lép fel. Egy héttel később, július 16-án a Flauto Dolce barokk együttes ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, vendégként Hegyi Gábor barokk trombitaművésszel (Köln). Július 23-án a bukaresti Geanina Adina Sălăgean orgonakoncertje hallható, majd a következő szerdán, július 30-án a kolozsvári Miklós Noémi orgonakoncertjére várják az érdeklődőket. Augusztus 6-án Garancsi István érkezik Budapestről, egy héttel később, augusztus 13-án pedig Iulia Reitu a fiatal ploiești-i orgonista mutatkozik be. Augusztus 20-án a kolozsvári Erich Türk játszik, augusztus 27-én pedig a budapesti Kántor Zsolt hangversenyére lehet beülni. A sorozatot szeptember 3-án a Henning Remus és Eduard Gheorghiță alkotta nagyszebeni duó zárja, akik négykezes orgonaművekkel készülnek.
A Farkas utcai templom ismét a nyár egyik legjelentősebb komolyzenei helyszíne lesz, ahol a közönség ingyenesen hallgathat változatos és igényes előadásokat.