Az elnök X-bejegyzésében hangsúlyozta, Románia a csatlakozási folyamat kezdetétől kiállt szomszédos országai mellett, és a továbbiakban is számíthatnak a támogatására. 'Egy egységes Európa a demokrácia, a biztonság és a jólét térségének kiterjesztésével erősebb és versenyképesebb lesz. A Moldovai Köztársaság és Ukrajna jövője az európai családban van' - fogalmazott bejegyzésében az államfő.
Az Európai Tanács elnöke, António Costa, valamint az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen közös nyilatkozatban jelentették be pénteken, hogy a hétfői első kormányközi konferencián megnyitják az Ukrajnával és Moldovával való csatlakozási tárgyalások alapvető kérdéseket átfogó első fejezetcsoportját, amely a csatlakozási folyamat gerincét alkotja. "Ez elismerése a két ország elszántságának, bátorságának és annak a kemény munkának, amelyet a hatalmas kihívások ellenére is elvégeztek a reformok előmozdítása érdekében" - fogalmaztak.
Az EU-csatlakozási tárgyalások összesen hat klaszterre és 35 fejezetre tagolódnak. Az első tárgyalási klaszter a jogállamisággal, az igazságszolgáltatás reformjával, a demokratikus normákkal és a közigazgatás működésével kapcsolatos fejezeteket foglalja magában.
Az Európai Tanács 2022. június 23-án adott tagjelölt státuszt Moldovának és Ukrajnának, illetve felkérte az Európai Bizottságot, hogy tegyen jelentést az uniós tagság iránti kérelemről szóló bizottsági véleményben meghatározott feltételek teljesüléséről.
2024. június 21-én az Európai Tanács jóváhagyta a tárgyalási keretet, majd négy nappal később megtartották a miniszteri szintű kormányközi konferencia első ülését, amellyel formálisan megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások a két országgal. Az érdemi egyeztetések az első tárgyalási klaszter megnyitásával kezdődnek el.

