
"A jelenlegi - PSD-PNL-RMDSZ által alkotott kormánykoalíció - történelmi vereséget szenvedett. Közös jelöltjük - Crin Antonescu - csupán a szavazatok 20 százalékát szerezte meg" - írták. Az ellenzéki erdélyi magyar párt szerint ez annak a bizonyítéka, hogy a polgárok 80 százaléka szerint "véget kell vetni annak a három és fél évtizedes rendszernek, amely a politikai kiváltságokra, a korrupcióra és az alkalmatlanságra épül".
"Miközben a román választók több mint négyötöde ellenzéki jelöltre szavazott, addig a magyar közösség távolmaradásával tiltakozott" - állapította meg az EMSZ a tömbmagyar megyékben tapasztalt alacsonyabb részvételre utalva, és kiemelte, hogy "az elképesztő mennyiségű közpénzből finanszírozott kampány ellenére" a magyar szavazók mintegy egyharmada nem támogatta a kormánypártok jelöltjét.
Az EMSZ ezzel szemben "figyelemre méltónak" nevezte, hogy a választások második fordulójába bejutott Nicușor Dan "több tízezres magyar támogatással rendelkezik", ugyanakkor "figyelmeztető jelnek" tartja, hogy "a magyar szavazók közel 10 százaléka George Simionra adta voksát - egy olyan politikusra, aki nyíltan magyar- és rendszerellenes".
A párt emlékeztetett, hogy már az első forduló előtt Nicușor Dan támogatására szólított, aki "az egyetlen nyugati, demokratikus elköteleződésű, a helyi közösségeket és az önkormányzatiságot tisztelő jelölt".
"Az elnökválasztás második fordulójában arról döntünk, hogy egy olyan jövő mellett tesszük le a voksunkat, amely munkára, teljesítményre és közigazgatási tapasztalatra épül, vagy engedjük az üres, teljesíthetetlen ígéreteknek, a politikai hőzöngésnek, valamint a szélsőséges nacionalizmusnak az elharapózását. Arra kérjük közösségünk tagjait, hogy az előttünk álló két hétben mindent tegyünk meg Nicușor Dan győzelme érdekében!" - zárta közleményét az EMSZ.