„Nem csak alkotni kell, meg is kell őrizni a műalkotásokat”

– Különösen fontos ez, mert Váczy Margit neve kezd méltatlanul feledésbe merülni. Utóbbi időben a szakma is kezd megfeledkezni róla – indította bevezetőjét Bibza Gábor, az egyházközség lelkipásztora.

Orbán István rajztanár-grafikus (1953-2O16), a művész tanítványa Váczy Margit születésének centenáriumára című írásában így fogalmazott: „A bőrönd után előkerült egy vaskos rajzmappa. Tele volt akvarell- és pasztellképekkel. Néztem a megörökített hegyes-völgyes erdélyi tájakat, erdős domboldalakat, a Hója-erdőt, Kolozsvár, illetve más erdélyi városok részleteit megörökítő alkotásokat. Váczy Margitot sokszor vonzotta az őszi táj színessége. A képek címei is beszédesek: Hója; A kolozsvári piarista templom; Botanikus kert; Kolozsvár látképe a Fellegvárról; Kálvária templom; Hója-gerinc a Donát-szoborral; Szamos-part; Malomárok. Legtöbb képe azonban – s nyilván kedvenc műfaja – a virágcsendélet. Szembeötlő ezek harmonikus beállítottsága, a színek kiegyensúlyozottsága s a díszítő elemként használt népművészeti tárgyak – kancsók, bokályok, varrottasok – gyakorisága. Kompozícióit szigorú logika, tudatos szerkezet tartja össze, a természet alapos, elmélyült megfigyelése jellemzi. Az önmagával szemben támasztott igényesség a képein is megnyilvánul. Klasszikus témabeállításaira a formák szilárdsága és a színek telítettsége jellemző. Harmónia és rejtett belső erő tartja össze kompozícióit. Pasztelljei, akvarelljei a legjobb minőségű papírra és márkás festékkel készültek. Ezek a színes grafika bravúros példái, ennek összes jellegzetességét megcsillogtatják. Az anyagszerűség érzékeltetéséhez világos, határozott rajzot és dekoratív, tiszta színek párbeszédét alkalmazza. Gondosan figyel a dolgok beállítására, elrendezésére, párbeszédére, a megvilágításra, a fény-árnyék játékára. A látvány hol lírai, hol drámai hangsúlyt kap.”

Ugyanez a vaskos mappa illetve annak tartalma izgatta Bibza Gábor gondolatait is évek óta, amit Bartok Zoltán jóvoltából láthatott először, bő két évvel ezelőtt. A mappa a művész közel 40 alkotását tartalmazta, amelyekből többszöri halasztás után jött létre a mostani emlékkiállítás.

Váczy Margit 1911. május 6-án született Abrudkerpenyesen, református családban. Bevallása szerint már az elemiben kedvenc időtöltése volt lerajzolni mindent amit látott, de főleg növényeket, virágokat – írta róla tanítványa, Orbán István. 1930-ban érettségizett Gyulafehérváron. 1930 és 1934 között Kolozsváron, majd 1935-ben Temesváron végezte el a Belle Arte Képzőművészeti Főiskolát Catul Bogdan, Aurel Ciupe, Papp Sándor és Romul Ladea tanítványaként. Budapesten a Képzőművészeti Akadémia képrestaurátori szakát is elvégezte. Egy vele készült interjúban így emlékezett: „Ajánlólevelet kaptam a Louvre-ba; nyakamba vettem a világot, elindultam kitanulni a mesterséget. Pontosan tudtam, mit vállalok. Nem csak alkotni kell, meg is kell őrizni a műalkotásokat.” Tanulmányai kiegészítéseként Európa számos híres múzeumának restaurátor műhelyében, így a Louvre mellett a bécsi Kunsthistorisches Museumban, a müncheni Alte Pinakothekében, emellett Velencében, Rómában, majd a budapesti Nemzeti Múzeumban is dolgozott.
1935-ben indult el a rajztanári pályán a gyergyószentmiklósi Római Katolikus Leánygimnáziumban, ahol 1938-ig tanított. Ezután lett a kolozsvári Állami Tanítóképző tanára. Pericle Capidan, az ekkor már neves művészpedagógus újabb, egyéves párizsi tanulmányútja idejére a fiatal és törékeny Váczy Margitot kérte fel a helyettesítésre, akinek tudására és igényességére jellemző, hogy még a fiúosztályban is kézben tudta tartani a gyeplőt, és fegyelmezni tudta a rakoncátlankodókat. Váczy Margitot 1940. november 23-án 13 férfikandidátus társaságában egyedüli nőként avatták a jogtudományok doktorává a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. Mindig célratörő és határozott természete vezérelte, ennek is köszönhette, hogy művészi-tanári pályája és jogi tanulmányai mellett a matematika–földrajz tanári szakot is elvégezte. Kolozsvárott előbb a 7-es számú iskolában, majd a Brassai Sámuel Líceum rajztanáraként tevékenykedett 1950–1971 között. Ugyanakkor a Donát negyedi 15-ös számú Líceumban is tanított, közben festményrestaurátorként is dolgozott. 1994. április 25-én hunyt el Kolozsváron.
„Műkritikusai szerint a virágcsendéleteivel lett sikeres, ért művészete csúcsára. Jelen kiállításon is ezek az alkotások dominálnak. A női lélek finomsága ezekben domborodik ki leginkább. Nem elhanyagolhatók a városábrázolásai sem. Előszeretettel örökítette meg Nagyszebent, Kolozsvárt. Ezen kívül kirándulásaira mindig magával vitte rajzlapját, vízfestékét, krétáit. Kalotaszegi, torockói tájak, temető részletek, rég elpusztult házak is láthatók a kiállításon” – méltatta a művész életútját Bibza Gábor. Életében hét egyéni kiállítása volt és számos csoportos tárlaton is részt vett. Halálát követően 1997-ben a Gy. Szabó Galéria szervezett nagyszabású emlékkiállítást. Születésének centenáriumán, 2011-ben pedig tanítványa, Orbán István grafikus-rajztanár szervezett emlékkiállítást a Báthory Klub Galériában.
Magyarország kolozsvári főkonzulátusának képviseletében Szélesné Herman Ágnes konzul köszöntőjében kiemelte, hogy ez a kiállítás „különleges alkalom, amikor fejet hajtunk egy kivételes erdélyi festőművész életműve előtt. Olyan életmű előtt tisztelgünk, amely hidat képez múlt és jelen között, hidat, amelyen keresztül újra és újra visszatalálhatunk közös gyökereinkhez, hitünkhöz, identitásunkhoz. A Kányafő Galéria méltó helyszíne ennek az emlékezésnek. Ez a tér nem csupán falakat ad a műveknek, hanem befogadja a szellemiséget is, amelyből ezek a képek születtek” – hangsúlyozta a konzul. 

„Egy kiállítás megnyitója mindig ünnep. Ünnepe az alkotásnak, az emlékezésnek és a közösség erejének. Az emlékkiállítás nemcsak a művész alkotásainak ünnepe, hanem egyúttal tisztelgés az életmű mögött rejlő ember, az alkotó, a tanító és az örök kereső előtt. Váczy Margit nem csupán képeket festett, hanem érzelmeket, gondolatokat jelenített meg a vásznon. Erdély szülöttjeként e táj színeiből, formáiból és szellemi örökségéből merített ihletet. Művei egyszerre személyesek és egyetemesek: színeiben ott a magyar táj lüktetése, formáiban a női lélek finomsága, ecsetvonásaiban pedig egy mélyen érző, gondolkodó ember világlátása. Munkái most, halála után is, megszólítanak bennünket, és arra hívnak, hogy nézzünk befelé és merjünk érezni, emlékezni, értelmezni a világot – úgy, ahogy ő tette, egyedi látásmóddal és művészi alázattal. Váczy Margit neve nemcsak a kolozsvári művészeti életben, de az egész erdélyi kulturális örökségben mély nyomot hagyott. Művészi látásmódja, érzékenysége, pedagógusként, valamint restaurátorként végzett áldozatos munkája mind arról tanúskodik, hogy életét a szépség, a megőrzés és a közösség szolgálatának szentelte. Főkonzulátusunk számára különösen fontos, hogy támogassuk azokat a kulturális kezdeményezéseket, amelyek hozzájárulnak közös örökségünk megőrzéséhez, és lehetőséget teremtenek arra, hogy múltunk értékeit újra és újra megélhessük, feldolgozhassuk, továbbadhassuk. Őszintén remélem, hogy a tárlat minden látogatóját megérinti majd az az erő és érzékenység, amely a művész képeiből árad. Hogy alkotásai tovább élnek – nem csupán a falakon, hanem szívünkben és gondolatainkban is, s hogy ez az emlékkiállítás nemcsak visszatekintés lesz, hanem inspiráció is, fiatal művészeknek, művészetkedvelőknek, mindannyiunknak” – zárta méltatását Szélesné Herman Ágnes konzul.

A kiállítás 2025. július 1-ig tekinthető meg a Donát út 142. szám alatti Kányafő Galériában, hétköznap 10˗16 óra között. Az alkotások a helyszínen megvásárolhatók. 

Borítókép: Kányafő Galéria