Kolozsváron két templomban tartanak Nagyboldogasszony-napi búcsús szentmisét
A kolozsmonostori Kálvária zöldövezetében lévő, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt néhai bencés apátsági templom búcsúünnepére Székely Dénes kanonok, a templom plébánosa és az egyházközség szeretettel vár mindenkit augusztus 15-én, pénteken a délután 6 órakor kezdődő ünnepi szentmisére, amelynek főcelebránsa László Attila Kolozs-dobokai főesperes-plébános, szónoka Ferencz Antal Kolozsvár-szentpéteri plébános. Ebből az alkalomból ünnepélyesen kihelyezik a szembemiséző oltár elé a Szent Korona hiteles másolatát. A szentmise után az egyháztanács és a nőbizottság hagyományos szeretetvendégségben részesíti a jelenlevőket.
Az Egyetem/Universității utcai Piarista templomot a Szentháromság imádására szentelték fel, de a főoltáron 1724. szeptember 9-től elhelyezett Könnyező Szűz Mária kegyképe miatt már a kezdetektől Nagyboldogasszony napja mintegy második búcsúünnepe ennek az istenházának. Az augusztus 15-i főünnepen, pénteken reggel 9.30 órakor román nyelvű, 11 órakor pedig magyar nyelvű búcsús szentmisét tartanak. Szeretettel várják a híveket, a néhai kegyesrendi főgimnázium, illetve az utódiskola volt és jelenlegi tanárait és diákjait szeretteikkel együtt, valamint az erdélyi piarista szellemiség tisztelőit és ápolóit.
Ugyancsak most ünneplik a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templomuk búcsúját a désaknai, magyarszarvaskendi, sinfalvai hívek is.
Mária mennybe felvételének dogmája hosszú századokig fogalmazódott, állandóan gazdagodva a keresztény közösség körében mind Keleten, mind Nyugaton. Végül 1950. november 1-jén XII. Pius pápa ünnepélyesen kihirdette: „A szeplőtelenül fogantatott Istenanya, és mindenkor Szűz Mária, amikor befejezte földi életét, testestől-lelkestől felvétetett a mennyei dicsőségbe.”
Nekünk, erdélyi magyar keresztényeknek, akik napjaink sorspróbáit éljük, a dicsőséges Szűz úgy tündököl, mint a hajnali csillag, mint a tenger csillaga, amely megmutatja a kikötőt: „ezen a Földön a biztos remény és vigasztalás jeleként mindvégig ragyog Isten zarándoknépe előtt, amíg el nem jön az Úr napja.” (II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium)
Amikor az anyaszentegyház évenként megünnepli Krisztus misztériumait, megkülönböztetett szeretettel tiszteli Szűz Máriát, a Megváltó boldogságos édesanyját, akit elszakíthatatlan kötelék fűz fiának üdvösséget szerző művéhez.
A Szűzanya közbenjárása az egész anyaszentegyházra vonatkozik. Mária anyai feladata az emberekre vonatkozólag semmiképp sem homályosítja el, nem is csökkenti Krisztus szerepét, sőt megmutatja és előmozdítja azt. A Nagyboldogasszony istenanyasága egyetemes anyasággá bővült. Mária napjainkban is társként kísér minket, keresztényeket és közbenjár értünk, hogy célba érjünk. Testestől-lelkestől felvette őt Isten a mennybe, ahol a Mindenható tökéletes közösségében él. Úgy áll előttünk, mint valóság, aki mintaképe a keresztény reménynek. A Szentlélek által Mária számunkra „a minden kegyelmek anyja”, aki együttműködik Isten gyermekeinek megújulásában.
Mária titka az egyház titkával összekapcsolva, a Szentírás fényében világosodik meg a legjobban. Az egyház titka világosan kinyilatkoztatja azt, amit Mária rejtetten megélt. Mindkét esetben ott van az a titkos jegyesség, ahol Isten a jegyes; mindkét esetben ott van az anyaság és a fiúság, ahol a Szentlélek működik: először Krisztussal szemben, aztán testének tagjaival szemben. Az anyaság titka a Jézus titkával való teljes egységet foglalja magában, Jézus földi élete során egészen a megpróbáltatásig és a keresztig, valamint a dicsőségben egészen a feltámadásában való részvételig.
Végigkövetve Mária életét, rájövünk arra, hogy nem érthetjük meg a szeretet magaslatait és cselekedeteit az alázat nélkül, még kevésbé gyakorolhatjuk azokat. A legtöbb ember – köztük a hívő katolikusok is – félreérti az alázatot. Az emberi öntudat megtörését, meghunyászkodást, az igazságtalanság és a megaláztatás eltűrését, és a nézeteltérések óvatos elkerülését érti alatta. Az alázat lényege azonban az Isten előtti értékünk józan, túlzásoktól mentes megállapítása.
Meggyőződésem, hogy a boldogságos Szűz Mária történelmi munkája a Golgotától kezdve az utolsó ítéletig a szívek összebékítése. Azonosulni Mária titokzatos békítő munkájával a legmagasztosabb vállalkozás mind az egyének, mind a nemzetek, az egész emberiség számára, ugyanakkor betetőzése a magyarok Mária-tiszteletének is. Mária anyánk napjainkban is édesgeti a téves úton toporgó, életútjain iránytűt kereső gyermekeit fia, Jézus és az Atya felé. Mindig új megközelítésben lép a nagyokosságú Szűz az ember mellé vívódásai és élete megpróbáltatásai idején.
