Ha történelemről beszélünk, általában politikai, kulturális vagy nyelvi szempontból közelítjük meg. Irodalomtörténetet lapozunk, nyelvi fejlődésről beszélünk, hatalmi játszmákat elemzünk. A történelem gazdasági vonatkozásáról kevesebb szó esik. Volt azonban valaki, aki a 20. század történetének gazdasági oldalát „énekelte meg”. Diamant Izsónak hívták. Egy elkésett reneszánsz ember alcímmel megjelent az első kötet, amely neki hivatott emléket állítani. A könyv kapcsán a szerkesztő, Tibori Szabó Zoltán és Fodor János történész beszélgetett csütörtökön a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
Az időjárási és közéleti viszontagságok ellenére összegyűltek az érdeklődők, akiket először Kós Katalin intézményvezető köszöntött. Tőle Fodor János vette át a szót, aki röviden összefoglalta, miről szól az első kötet, hogy akik megvásárolnák, képben legyenek a tartalmával. A történészt mindig izgatja a kötet keletkezéstörténete, hiszen sok izgalom lehet abban, ahogy a mű megszületik. Ezért kérte Tibori Szabó Zoltánt, mesélje el, hogyan jutott a Diamant-kézirat birtokába, aki mondta, hogy a kolozsvári ócskapiacon bukkant rá a kéziratra.
A történet körülbelül 2001-ben kezdődött, amikor az ócskapiacon egy kötetet talált piros vászonba kötve, nyomdai betűkkel rá volt nyomtatva, hogy Egy vállalat életének regénye 1–2. Persze aláíratlan volt, de amikor föllapozta, egy sor nagyon szép fotót talált benne, amelyekről felismerte az aranyosgyéresi Sodronyipari Vállalatot – idézte fel a kötet szerkesztője.
Diamant Izsó 1920-ban alapította a Sodronyipari Rt.-t Aranyosgyéresen, amelynek igazgatója is volt 1940-ig. A kézirat, amelyet Tibori az ócskapiacon talált, ennek a vállalatnak az alapításáról és életéről szól. A szerkesztő szerint jól megfogalmazott, összefüggő története mindannak, ami Diamanttal történt élete során. Történetünk főszereplője az első világháborúban Lengyelországban és a Piave mentén is harcolt, közben pedig azon morfondírozott, miképp hozhatná el Vágújhelyről édesapja manufaktúráját olyan helyre, ahol minden feltétel adott – földgáz, fő vasútvonal, fő közútvonal és víz –, hogy a gyár sikeresen működhessen. A számítások alapján arra jutott, hogy ennek a vállalatnak Aranyosgyéresen a helye.
Fodor János történész szerint a kötetben egy rendkívüli életpályát követhetünk végig, amely a rendkívüliségével együtt tipikusan erdélyi és tipikusan zsidó történet. Valószínűleg a készülő 2560-as dekrétum miatt mondott le 1940-ben az igazgatói posztjáról is. Tibori Szabó Zoltán szerint értesülhetett Bukarestből arról, hogy törvénycsomag készül, amely elrendeli, hogy zsidók nem lehetnek vállalatvezetők és igazgatótanács tagok sem. Diamant Izsó és családja a Kastner vonattal Budapestre menekült és ott is maradt. – Hogy miért marad Budapesten, ez nagyon nehéz kérdés. Szerintem azért, mert jobban bízott Dr. Róth Endrében, aki 1942-ig a zsidó kórház igazgatója volt Kolozsváron, és 42-ben költözött át Budapestre, ahol a Maros utcai zsidó kórház igazgató-főorvosa lett. A kórház a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt működött akkor már. Talán jobban bízott a barátjában és a Nemzeti Vöröskereszt védelmében, de ezt nem tudom bizonyítani, csak feltételezem – elmélkedett a kötet szerkesztője. Aki kicsit is jártas a magyar holokauszt történetében, pontosan tudja, mi zajlott a Maros utcában. 1945-ben egy nyilas csoport Kun páter vezetésével berontott a kórházba, és kivégezte az embereket. Sorstragédiája mellett Diamant Izsó éleslátású, gazdasági összefüggéseket kiválóan értő ember volt. Tanulmányában, amelyben a szabad piacgazdaságot a tervgazdálkodással hasonlította össze, megjósolta ez utóbbi bukását.
A Polis Könyvkiadó gondozásában megjelent írás tehát a sokak számára talán kevésbé vagy egyáltalán nem ismert Diamant Izsó életébe vezeti be az olvasót. A történetnek azonban itt nincs vége, hiszen ez csak az első kötet, az elkésett reneszánsz ember életútjáról a másodikból még többet megtudhatunk majd.
