„A kolozsvári tárlat csupán kis szelete az eredeti kiállításnak, de reméljük, hogy gondolatiságát és szellemiségét így is sikerült maradéktalanul átadni” – mondta Velle-Varga Orsolya, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgató-helyettese. Hozzátette, sikerült Kövi Pált visszahozni abba a városba, ahol kétévnyi tartózkodása alatt életre szóló szenvedélyre talált nem csupán az erdélyi konyhában, hanem az erdélyi szellemiségben is. Velle-Varga Orsolya szerint Kövi Pál nem volt klasszikus értelemben vett szakács, mégis elmondható, hogy kevesen tudnak olyan eleganciával és alázattal fordulni egy terület felé, ahogyan azt ő tette. A főigazgató-helyettes úgy fogalmazott, Kövi Pál konyhaművészete, az erdélyi konyha iránti rajongása messze túlmutatott az egyszerű gasztronómiai kíváncsiságon, mély kulturális tiszteletet és elismerést hordozott magában. „Az ő Erdélye olyan hely, ahol a sokféleség nem akadály, hanem gazdagság, és ahol a különböző kultúrák találkozása nemcsak toleranciát, hanem kíváncsiságot, tiszteletet is eredményez. Kövi Pál számára a konyhaművészet sokkal többet jelentett, mint csupán szakmai mesterséget. Számára ez egyfajta élmény volt” – fogalmazott. Kövinél az ízek, az illatok, a tálalás harmóniája mind nagyobb rend részét képezték, és úgy tekintett az étkezések szertartása, amelyet figyelemmel, áhítattal és méltósággal kell megélni. Ez a szemlélet tükröződik vissza a híres New York-i The Four Seasons étteremben is. „Ez az étterem maga is egyfajta oázisként működött, a gasztronómia templomaként, ahol minden étkezés eseménnyé vált. Nem túlzás azt állítani, hogy a Four Seasons tükrözte Kövi Pál életének szellemi és lelki térképét is, olyan világot, ahol a kultúrák változnak, az értékek megférnek egymás mellett, és ahol az ízek nyelvén olyasmit is el lehet mondani, amit szavakkal nem” – mondta Velle-Varga Orsolya.
Kósa András László, a bukaresti Liszt Intézet igazgatója úgy fogalmazott, Kövi Pál tulajdonképpen visszaérkezett Kolozsvárra, az 1980-ban a Kriterion Könyvkiadónál megjelent könyve szinte minden erdélyi könyvespolcon ott van. „Amikor marosvásárhelyiként Budapestre kerültem, azt mondták, onnan fogom tudni, hogy ki az erdélyi, hogy Kriterion könyvek vannak a nappalijában” – fogalmazott. Egy-egy ilyen bukaresti lakásban Kövi Pál Erdélyi lakomájával is találkozott. Megosztotta, jó hír, hogy a kötetet 45 évvel a magyar megjelenés után sikerült lefordítani románra és megjelentetni. Kósa András László felvetette annak az ötletét Vákár Istvánnak, hogy a következő Kolozsvári Magyar Napok örömfőzésén az legyen a feladat, hogy a résztvevők Kövi Pál könyvéből főzzenek.
Kósa András László szerint miközben sokan azt mondják, hogy a kötet receptgyűjtemény, az tulajdonképpen gasztronómiai novelláskötet, hiszen a legjelentősebb erdélyi írók is írnak benne, többek között Bajor Andor, Szőcs István, Bálint Tibor és Csávossy György is.
A kiállítás megnyitót követő kerekasztal-beszélgetésen Tötszegi Tekla, az Erdélyi Néprajzi Múzeum aligazgatója a muzeológiai munkáról beszélt. Elmondta, ez nemcsak a tárgyak vizsgálatáról szól: nem pusztán az számít, miből készültek, milyen technikával, milyen eszközökkel díszítették őket, hanem az is, hogy ezek a tárgyak milyen emberi történeteket, élethelyzeteket hordoznak. Sok tárgy esetében azonban nehéz rekonstruálni az eredeti kontextust, hiszen a gyűjteményezés kezdetekor gyakran nem rögzítették azokat az információkat, amelyekkel a tárgyakat ismét „élettel” lehetne megtölteni.
A múzeum és a kiállítás feladata éppen az, hogy a tárgyakat és jelenségeket közel hozza a látogatókhoz, rekonstruálva azokat a helyzeteket, amelyekben használatban voltak. Ez különösen igaz a táplálkozáskutatásra: a konyhai eszközök, amelyek ételek elkészítésére szolgáltak, ritkán maradnak fenn, és gyakran csak receptekben olvashatunk róluk. Azonban a múltbeli étkezési szokásokba, hagyományokba és emberi történetekbe még ezekből az apró forrásokból is lehet életet lehelni. A tárgyak vizsgálatának célja mindig az ember megismerése: az, hogy lássuk vágyait, az értékrendjét, az esztétikai érzékét, akár azt, hogy mit tart elégségesnek vagy szépnek.
Tötszegi Tekla elmesélte, családi vendégség alkalmával a lánya azt mondta: neked a szeretetnyelved a főzés, legszívesebben mindenkit etetnél. Véleménye szerint ez különösen igaz az idősebb generációra, de úgy vette észre, a fiatalok részéről is egyre nagyobb igény mutatkozik a közös étkezéseken való részvételre, kapcsolódásra.
