Szüreti bál és falunap Kidében
A címben szereplő kijelentés Kide egyik mozgatórugója, Hencz Zoltán ezermester gondolata. Zoli ebben az évben is vállalta a csősztánc betanítását a fiataloknak. Ez egy két hónapon keresztül tartó folyamat, amelyben a falu fiataljai minden hétvégén találkoznak, mulatnak, táncolnak. Készülnek a szüreti bálra. A külső szemlélő számára ez csupán egy tánc, egy lépéssorozat, amit bárki képes megtanulni. Aki ismeri a falu közösségét, ennek múltját, nagyon jól tudja, hogy sokkal többről van szó: ez a nemzedék alkotja Kide jövőjének gerincét. Látva a lelkesedést, a csillogást a szemekben, az összekacsintásokat, a gyöngéd érintéseket, hallva a nagy röhögéseket, a mókás csipkelődéseket, biztosra vehető, hogy az alig több, mint 100 főt számláló falucska nem a megmaradásáért küzd, hanem bátran tervezheti jövőjét. Ezek a fiatalok most már barátok, nem csak falubeliek. A barátság pedig egy olyan kötelék, ami túlél mindent.
Szombaton délelőtt Máté István esperes szolgált a református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten. Ahogy fogalmazott, Kidében az élni akarás és az együvé tartozás olyan mély, zsigeri ösztöne él, amit gyönyörű felfedezni és amiben szinte megtisztul az ember. Kide a felszusszanás, a városnak az ellentétje, az igazi önmagukra találás helyszíne.
A kidei lakosok büszkék a település egyik leghíresebb szülöttjére, Kovács András Kossuth-díjas filmrendezőre, aki 100 évvel ezelőtt jött a világra. Jakab-Benke Nándor kidei gyökerekkel rendelkező filmes szakember az ő emlékét idézte fel. Színfolt volt az előadásában, amikor az idősebb lakosok visszaigazolták, hogy a „vánatova” mezőrész, valóban Kovács András francia dédnagyanyjáról van elnevezve.
A kora délután a gyerekeknek volt szentelve, Szabados Csilla óvó néni segítségével a kis művészek köveket festegettek, mindenki nyakig maszatos lett, de éppen ettől volt sikeres a találkozó. Kovács Réka Sárgalábú Mademoiselle és a díszes társaság című meseregényéből olvasott fel a kicsiknek egy olyan történetet, amelyben a főszereplők a kideiek jellemzőit hordozzák: természetközeliség, lelassulás, a pillanat megélése.
Délután, a bálba hívogató körmeneten gyönyörű népviseletbe öltözött fiatalok, élőzene kíséretében vezették a sort, meginvitálva mindenkit a szüreti bálba. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a helyiekkel beszélgetve úgy fogalmazott, hogy Kolozsvárról nézve Kide egy tündérkert, a kőből épült házai miatt pedig unikum. Az éjszaka fénypontja természetesen a csősztánc volt. Megható volt látni az idős nénik és bácsik tekintetében a büszkeséget, hogy igen, annak idején ők is ugyanígy, ugyanezt táncolták, és lám-lám, a lánc nem szakadt meg, a hagyomány tovább él.
Hajnalban, amikor az utolsó bálozók is elindultak otthonaik fele, boldog embereket láttam. Barna és Lilla, a bál főszervezői megkönnyebbülten ölelték át egymás vállát. András és Melinda, akik a rendezvény alatt „diplomáciai” feladatokat láttak el, hiszen ők foglalkoztak a meghívottakkal, végre felszusszanhattak. Fercsi, füstillatba burkolózva éppen oltogatta a szenet. Kati a pult mögött rendezgette az árut, azt a keveset, ami még maradt. Árpi és Csaba szabadon engedték a bejáratot, megállapították, hogy szerencsére az idén sem volt balhé. A fáradt zenészek tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy ez igen, tudnak a kideiek mulatni. Nagy Tibor Sándor lelkipásztor, a falunap keretének kialakítója már korábban visszavonult, minden bizonnyal elégedetten a látottakkal.
Miközben a távolban elhaló hangú dalolást hallgattam, megállapítottam: itt nemcsak jövőre, de több tíz év múlva is lesz bál, lesz élet. Mert most már barátok, nem csak falubeliek.
