Erdély fejedelmeinek mintegy háromnegyede egy időre szimbolikusan visszatérhet arra a helyre, ahonnan egykoron az országát kormányozta. A figyelemreméltó kulturális projektről a Fejedelmek Palotája Kulturális Központ igazgatója, Robert Roman nyilatkozott a sajtónak.
„Ma lényeges lépés történt azok személyazonosságának visszaszerzése érdekében, akik egy évszázadon át döntöttek a gyulafehérvári erőd szívében fekvő régió sorsáról" – nyilatkozta az igazgató, hozzátéve: a Román Nemzeti Könyvtár Batthyáneum Könyvtárának gyűjteményéből származó portrékat átvették és restaurálásra a nagyszebeni Brukenthal Nemzeti Múzeum szaklaboratóriumaiba szállították. Az együttműködés a könyvtár és a kulturális központ között megkötött kölcsönszerződés révén valósulhatott meg.
„A projekt célja ezen nemzeti örökség darabjainak helyreállítása, kiállításuk előkészítése abban a térben, ahol ezek a vezetők 1571 és 1660 között éltek és kormányoztak” – áll a közleményben.
A tizenegy portré a fejedelemség aranykorának emblematikus alakjait ábrázolja, azokat a fejedelmeket, akik épp ebből a palotából irányították Erdély sorsát. A vásznakról Báthory István (1571-1586), Báthory Kristóf (1576-1581), Báthory Zsigmond (1588-1594, 1594-98, 1598-99, 1601-1602), Báthory András (1599), Bocskai István (1604-1606), Rákóczi Zsigmond (1607-1608), Báthory Gábor (1608-1613), Bethlen Gábor (1613-1629), I. Rákóczi György (1630-1648), II. Rákóczi György (1648-1657, 1659-1660) valamint egy ismeretlen személy tekintenek le.
Mint arról korábban beszámoltunk, 2024-ben a Batthyáneumnak sikerült a képtárában található tizenegy értékes festményt is digitalizálnia, ezek a Gigapan.com oldalon nagy felbontásban is megtekinthetők, a Transylvanian Princes címszó alatti galériában.
„Köszönetet mondunk partnereinknek, a Román Nemzeti Könyvtárnak és a Batthyáneum Könyvtárnak a megnyitóért, valamint a Brukenthal Nemzeti Múzeum szakértőinek, akik biztosítják a vásznak tudományos restaurálását. Célunk, hogy a restaurálási-konzerválási munkálatok befejezése után azonnal lehetőséget kínáljunk a nagyközönségnek arra, hogy itt, a palota termeiben tanulmányozhassa ezeket a felbecsülhetetlen értékű tanúságtételeket” – mondta Robert Roman igazgató.
A készülő kiállítás részleteiről Kovács Mihai történészt, a Fejedelmek Palotája Kulturális Központ alkalmazottját kérdeztük, akitől megtudtuk: a festmények restaurálásával párhuzamosan kutatómunka is zajlik annak érdekében, hogy feltárják, kik a festmények alkotói, milyen iskolához tartoztak, hogyan kerültek a munkák a Batthyáneum tulajdonába.
A megkérdezett azt is hozzátette: a restaurálási folyamat befejezése után a portrék a palota Erdélyi Fejedelmek Galériájában lesznek kiállítva. A festményeket részletes dokumentációs háttérrel tárják majd a látogatók elé, így plusz információkat kaphatnak majd a fejedelmekről illetve az őket ábrázoló festményekről.
A restaurálási-konzerválási folyamat körülbelül egy évig tart, így az ünnepélyes tárlatmegnyitót várhatóan 2027-ben tartják.

