Magyarországi közösségépítők ismerkedtek az erdélyi jó gyakorlatokkal Kolozsváron

Szakmai programok, tapasztalatcsere és közös élmények

A vendégek a Házsongárdi temető és az ott nyugvó személyiségek történetéről is hallhattak (Fotó: GONDOS BORBÁLA)
A magyarországi közösségépítés jó gyakorlataival, az erdélyi magyar kulturális örökség megőrzésének lehetőségeivel és a fiatalok civil szervezetekbe való bevonásának módszereivel ismerkedtek Kolozsváron a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület tagjai, akik a múlt héten a Közösérték Látóút keretében látogattak Erdélybe. A vendégek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és az EMKISZ tevékenységét, valamint közösségépítő kezdeményezéseit ismerték meg. A program során betekintést nyertek a Szabédi László Emlékház hagyatékfeldolgozó és digitalizáló munkájába, megismerkedtek a fiatal önkéntesek bevonásának lehetőségeivel, és szakmai előadásokon is részt vettek. A látogatás a tapasztalatcserén túl a magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítését is szolgálta, ugyanakkor alkalmat teremtett Kolozsvár történelmi és kulturális örökségének felfedezésére is.

Kolozsvárra látogattak október 26. és 27. között a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület tagjai, akik a Közösérték Látóút keretében érkeztek Erdélybe. A magyarországi csoport tagjai Kiscsőszről, Veszprémből, Pápáról és Győrből érkeztek és vettek részt az eseményen. A kétnapos kolozsvári program során bemutatták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és az EMKISZ tevékenységét, jó gyakorlatait, valamint lehetőség nyílt a közösségépítéssel, a fiatalok bevonásával és a kulturális értékek megőrzésével kapcsolatos tapasztalatok megosztására is.

A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület által létrehozott Látópont Hálózat olyan közművelődési intézményeket, civil szervezeteket és közösségi színtereket kapcsol össze, amelyek példaértékű közösségi kezdeményezésekkel, jól működő és mások számára is átvehető jó gyakorlatokkal rendelkeznek. A Látópont címet pályázat útján lehet elnyerni, és azokat a szervezeteket ismeri el, amelyek vállalják, hogy tapasztalataikat és módszereiket másokkal is megosztják. A hálózat Magyarországon és a határon túli magyar közösségekben egyaránt jelen van.

A látóutak ehhez a hálózathoz kapcsolódó szakmai tanulmányutak, amelyek során a résztvevők személyesen látogattak el a Látópontokhoz, megismerték az ott folyó munkát, találkoztak a helyi közösségek tagjaival, és közvetlen tapasztalatokat szereztek a bemutatott módszerekről. A látóutak lényege, hogy a résztvevők ne csupán előadásokon keresztül ismerjék meg a jó gyakorlatokat, hanem működés közben is láthassák azokat, kérdezhessenek, és olyan ötletekkel térhessenek haza, amelyeket saját településükön vagy szervezetükben is hasznosítani tudnak. Az EMKE a fiatalokat bevonó hagyatékfeldolgozási és digitalizálási jó gyakorlatával nyerte el a Látópont címet, így a kolozsvári látogatás a hálózaton belüli szakmai tapasztalatcserének is része volt.

A csoport október 26-án, hétfőn érkezett Kolozsvárra, ahol Fodor Cristina, az EMKE Szabédi László Emlékházának vezetője, valamint Kovács Lilla, az EMKISZ elnöke és az EMKE szakmai munkatársa fogadta a vendégeket. A délutáni program keretében az EMKE és az EMKISZ munkáját ismertették, különös figyelmet fordítva azokra a kezdeményezésekre, amelyek a fiatalok bevonására, a közösségépítésre és a kulturális örökség megőrzésére épülnek.

Jó gyakorlatok az értékmentés szolgálatában

Fodor Cristina bemutatta a Szabédi László Emlékházban zajló hagyatékfeldolgozási és digitalizálási munkát, amelybe egyetemistákat is sikerült bevonni. A résztvevők megismerhették, hogyan történik a hagyatékok rendszerezése, feldolgozása és digitalizálása, illetve milyen feladatokat vállalhatnak a fiatal önkéntesek ebben a folyamatban. A jógyakorlat-bemutató során szó esett a Könyvturi és élőKönyvtár programról, a Nekünk ZÖLD! kezdeményezésről, valamint a Legszebb Erdélyi Magyar Dal elnevezésű programról is.

A szakmai bemutatókat interaktív foglalkozásokkal egészítették ki. Az egyik feladat során a résztvevők az egyik hagyatéki dokumentum digitalizálásának lépéseivel ismerkedhettek meg. A feladatlap segítségével végigkövethették a dokumentum előkészítését, a szkennelés folyamatát, a fájlok megfelelő elnevezését és a dokumentumok visszarendezését. Ezzel a gyakorlattal igyekeztek közelebb hozni a vendégekhez azt a mindennapi munkát, amely a kulturális hagyatékok megőrzése mögött áll.

Fodor Cristina arról is beszélt, hogy a fiatalok bevonásához fontos lehetőséget teremteni számukra a programok tervezésében, szervezésében és megvalósításában (Fotó: KOVÁCS LILLA)

Egy másik interaktív feladat a „Látópont-induló” megalkotása volt, amelynek során a résztvevők két csoportra osztva dolgoztak. A feladat lehetőséget adott a közös gondolkodásra, a kreativitásra és az együttműködésre. A foglalkozások után kötetlen beszélgetésre került sor, ahol a magyarországi vendégek saját tapasztalataikat is megoszthatták. Szó esett a civil szervezetek mindennapi munkájáról, a közösségek megszólításáról, valamint arról, hogy a bemutatott jó gyakorlatok milyen formában valósíthatók meg más településeken is.

Fiatalokkal a kulturális örökség megőrzéséért

A látogatás második napján, október 27-én a program a Házsongárdi temetőben kezdődött. A csoportot Sipos Dávid, a Házsongárd Alapítvány titkára vezette körbe, aki a séta során több erdélyi magyar író, tanár és más jelentős személyiség sírhelyét mutatta be. A vendégek a temető történetével és az ott nyugvó személyiségek életével, munkásságával is megismerkedhettek.

A temetőlátogatást követően a Kolozsvári Magyar Szalonban folytatódott a program, ahol Szabó Lilla, a Kincses Kolozsvár Egyesület ügyvezető elnöke, valamint Szilágyi Rebeka Adrien, az egyesület munkatársa fogadta a csoportot. Szabó Lilla bemutatta a helyszín történetét, mesélt a kiállított festményekről és az Orosz-emlékszobáról, valamint az itt zajló kulturális tevékenységekről.

A helyszín bemutatását szakmai előadások követték. Elsőként Baloghné Uracs Marianna, a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület elnöke ismertette a szervezet tevékenységét, céljait és közösségépítő munkáját. Előadásában szó esett a helyi értékek megőrzéséről, a közösségek közötti együttműködésről, valamint a különböző településeken működő jó gyakorlatok megismerésének és továbbadásának fontosságáról.

Ezt követően Fodor Cristina tartott előadást Az ifjúság bevonása a kulturális civil szervezetekbe – A részvételtől a közös intézményépítésig címmel. Az előadás saját kutatásaira és szakmai tapasztalataira épült, s az erdélyi magyar civil szervezetek helyzetével, a fiatalok megszólításának lehetőségeivel, illetve a nemzedékek közötti együttműködéssel foglalkozott.

A városnézés során Kolozsvár történetéről, épített örökségéről és a városhoz kapcsolódó
magyar kulturális emlékekről is szó esett (Fotó: GONDOS BORBÁLA)

Az előadás és az EMKISZ ifjúsági képzése során Fodor Cristina arról is beszélt, hogy a fiatalok bevonásához fontos lehetőséget teremteni számukra a programok tervezésében, szervezésében és megvalósításában való részvételre. Erre jó példa a Szabédi László Emlékházban zajló hagyatékfeldolgozási és digitalizálási munka, amelybe egyetemisták is bekapcsolódtak. A fiatalok a munka során szakmai tapasztalatokat szereznek, miközben részt vállalnak az erdélyi magyar kulturális örökség megőrzésében. Az EMKE ezzel a jó gyakorlattal korábban elnyerte a Látópont címet.

Az előadások után a résztvevőknek lehetőségük volt kérdéseket feltenni és saját tapasztalataikat megosztani. A beszélgetések során többek között a fiatalok motiválása, az önkéntesmunka és a civil szervezetek közötti együttműködés is szóba került.

Kolozsvár múltja és értékei is megelevenedtek

A nap további részében Ács Zsolt, az EMKE ügyvezető elnöke vezetésével a vendégek Kolozsvár történelmi belvárosában tettek sétát. A városnézéshez csatlakozott Benkő Levente, a Művelődés közművelődési folyóirat főszerkesztője is, aki korábban maga is részt vett egy magyarországi látóúton, Kiscsőszön. Jó alkalom volt ez arra is, hogy egy korábbi szakmai találkozás után ismét személyesen találkozhassanak a résztvevők.

A séta során a vendégek megtekintették a Szent Mihály-templomot, a Mátyás-szoborcsoportot, a főtéren látható római kori romokat, valamint Mátyás király szülőházát. Közben Kolozsvár történetéről, épített örökségéről és a városhoz kapcsolódó magyar kulturális emlékekről is szó esett.

A látogatás során az egyesület kedves felajánlásban is részesült: a gazdáktól 60 kilogramm almát kapott adományként, amelyet az egyesület továbbadományoz.

(F. C.)

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!