Bódi Mária Magdolna egy mélyen vallásos munkásnő volt, akit a Jézus iránti elkötelezettség és a rászorulók iránti odaadás vezérelt. Szülei nem voltak házasok, ezért nem jelentkezhetett szerzetesnek, ám ennek ellenére is szüzességet fogadott. A fiatal lány 1945-ben az életét is feláldozta azért, hogy saját magát, illetve nőtársait mentse az szovjet katonák által elkövetett szexuális erőszaktól. A 24 éves Bódi Mária Magdolna a hitéért, az erkölcséért és mások védelmezéséért halt mártírhalált, amely a boldoggá avatását is indokolttá tette. A fiatal lány élete végéig hű volt a fogadalmához, így meggyilkolása nemcsak bűncselekmény volt, hanem a vallásüldözés egyik kezdeti megnyilatkozása is.
A második világháború után a nők egyik legsötétebb időszaka köszöntött be Magyarországon. Az 1945-ben bevonuló szovjet katonák tömegesen követtek el nemi erőszakot, amelynek áldozatai között fiatal lányok és idős asszonyok egyaránt voltak. Bódi Mária Magdolna mellett több százezer magyar női áldozat volt, akikre szexuális céllal támadtak rá a Vörös Hadsereg emberei. A túlélőknek évtizedekig hallgatniuk kellett a traumáikról. Sokan az erőszak miatt szerzett sérülésekbe vagy a szégyenérzetbe haltak bele.
A háborús megszállás alatt elkövetett szexuális erőszak sokkal inkább a hatalom kifejezésének eszköze volt. A támadások célja a nők megalázása és a férfiak meggyötrése is volt, akik képtelenek voltak megvédeni szeretteiket. Az otthon maradt idős férfiak sokszor tehetetlenek voltak, míg a fiatalabbak a fronton harcoltak. A katonák a tiltakozás, illetve a védekezés minden formáját szigorúan megtorolták. Magyarországon nincs pontos feljegyzés arról, hogy a szovjet megszállás idején hány nő szenvedett el szexuális erőszakot, az adatokra leginkább a korabeli nemibeteg-gondozók kartonjaiból lehet következtetni, miközben a szovjet levéltári anyagok zártsága miatt nem tudni, hogy felelősségre vonhatták-e a katonákat. A Vörös Hadsereg katonai kódex büntetendőnek minősítette a szexuális erőszakot, azonban csak néhány olyan eset ismert, amikor a tényleges elszámoltatás megtörtént.
A második világháború végén a szovjet katonák által elkövetett erőszak köztudott volt, mégis csend övezte. Az áldozatok gyakran saját családjuk előtt is titokban tartották a történteket, mert a kommunista hatalom nem áldozatként tekintett rájuk, hanem úgy állította be őket, mintha a „felszabadító szovjet nép” katonái ellen követtek volna el támadást. A megalázott nőknek így nemcsak a traumával, hanem a szégyennel és a retorzió veszélyével is együtt kellett élniük.
A katolikus egyház igyekezett támaszt nyújtani, de a papokat üldözték, zaklatták és bebörtönözték. Bódi Mária Magdolna története szintén jól ábrázolja a történteket, a lelkiatyáit ellehetetlenítették, boldoggá avatása pedig elképzelhetetlen volt a kommunista rendszerben. A fiatal lány vértanúságáról szóló dokumentumokat elrejtették vagy megsemmisítették. Lengyelországtól Szlovákián át Magyarországig százezrek maradtak feldolgozatlan traumával, akiknek nem adtak lehetőséget a gyászra és a gyógyulásra. Éppen ezért nyer Bódi Mária Magdolna alakja önmagán túlmutató jelentőséget, hiszen benne azoknak az asszonyoknak a sorsára is emlékezhetünk, akiknek történetét elhallgattatták, és akik sokszor hamarabb haltak meg, mint hogy a hallgatásuk véget érhetett volna. (Forrás: hirado.hu, bodimariamagdolna.hu)
Magdolna 1921. augusztus 8-án született Szigligeten, szegény uradalmi cseléd szülők gyermekeként. Édesapja hadifogolyként, papírok nélkül érkezett az országba, ezért a szülők nem köthettek sem polgári, sem egyházi házasságot – így a három testvér, Magdolna, a két évvel idősebb Gyula és öccsük, János „törvénytelen”, házasságon kívül született gyermek volt. 17 éves volt, amikor a Szent István-emlékév és az Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából szervezett balatonfűzfői népmisszión meglátta az utat, amelyet választania kell, hogy már földi zarándokútján is szorosan lehessen együtt Jézussal. Gyári munkásként is a templomban, szentáldozással kezdte napjait. 1943-ban betegápolói tanfolyamra jelentkezett. 1944 áprilisában családjával Litérre költözött, és szinte azonnal elkezdte megszervezni a Katolikus Dolgozó Lányok Szövetségének helyi csoportját, amelynek tagjai Magdolna vezetésével ott segítettek, ahol csak tudtak. A szovjet csapatok 1945. március 23-án érkeztek meg a településre. Aznap délután Magdolna néhány asszonnyal és gyerekekkel együtt a helyi kastély udvarán kialakított óvóhely lejáratánál tartózkodott, amikor két fegyveres szovjet katona támadt rájuk. Egyikük a bunkerbe küldte Magdolnát, aki tudta, mi vár rá, sokat hallott a katonák által elkövetett erőszakról. Tisztaságát védelmezve a zsebében tartott kisollóval megszúrta a katonát, és menekülni próbált, közben a többi asszonyt figyelmeztette a veszélyre. Pár pillanattal később a Magdolnára támadó katona megjelent az udvaron, és azonnal lőtt – a beszámolók szerint hat golyó fúródott a lány testébe. Az első lövés után Magdolna megállt, a második lövésnél karjait az ég felé tárta, majd összezárta ezekkel a szavakkal: „Uram, Királyom! Végy magadhoz!” Az utolsó golyó a szívét találta el, arccal előreesett és meghalt – ujjai még ekkor is a rózsafüzért szorították.
