Labdarúgó vb-selejtező: boszniai vereséggel csoportharmadik Románia

Daniel Bîrligea, gól
Az ex-CFR-es Daniel Bîrligea (sárgában) hiába szerezte meg csapatának a vezetést
A Mircea Lucescu szövetségi kapitány irányította román labdarúgó-válogatott 3–1 (0–1) arányban kikapott szombaton este Zenicában Bosznia-Hercegovinától, és már csak a harmadik helyen végezhet a világbajnoki selejtezők H csoportjában. Ennek ellenére – korábbi, Nemzetek Ligája szereplése miatt – részt vesz majd a vb-pótselejtezők november 20-i sorsolásán.

A Bilino Polje Stadionba mintegy 12 ezer néző látogatott ki a helyszínre, ahol a román válogatott egy félidőnyi jó játéka csak a vezetés megszerzéséhez volt elég. Az ellenséges hangulatú (a bosnyák szurkolók többször is cigányoztak és más sértések is elhangzottak), sokszor durva találkozón a 14. percben Valentin Mihăilă egyedül törhetett a kapura, de Nikola Vaszilj szögletre mentett. Három perc múlva már a háló is megrezdült, amikor Mihăilă bal oldali sprintjét tökéletes beadással fejezte be, Daniel Bîrligea pedig átemelte a kapuson a labdát (0–1). A találatot követően mindkét fél nagy helyzeteket hagyott ki, a félidő hajrája viszont már a hazai csapaté volt: Benjamin Tahirovics távoli lövésekkel próbálkozott, 22 méteres próbálkozását megfogta Ionuț Andrei Radu kapus, a hosszabbítás másodpercében pedig ugyanilyen távolságból szabadrúgásból a kapufát találta el.

Sergej Barbarez szövetségi kapitány jó cserékkel frissítette együttesét, a 39 esztendős veterán csapatkapitány, Edin Dzeko pedig korán egyenlíteni tudott a 49. percben (1–1). A meccs kulcsfontosságú pillanata a 67. percben volt, amikor a két percre beállt Denis Drăguș óvatlan balett mozdulattal rúgott a labda felé, és fejbe találta Nikola Katicsot – az angol Michael Oliver játékvezető habozás nélkül felmutatta neki a piros lapot.

Emberhátrányban nem sokáig bírta az ostromot a román védelem, a 79. percben Eszmir Bajraktarevics eurógóllal vette be a kapu jobb felső sarkát (2–1), majd a 94.-ben Harisz Tabakovics előbb a kapufát találta el, de aztán a 3–1-es végeredményt is beállította.

A mérkőzést végigjátszotta a hátvédsorban a Kolozsvári U FC csapatkapitánya, Alexandru Chipciu, a Kolozsvári CFR 1907 fiatal csatárát Louis Munteanut ezúttal nem nevezték a keretbe.

A román válogatott összeállítása: Ionuț Andrei Radu – Andrei Rațiu, Bogdan Racovițan, Virgil Ghiță, Alexandru Chipciu – Ianis Hagi (csapatkapitány; 75. perc Răzvan Marin), Marius Marin, Vlad Dragomir (75. perc David Miculescu) – Dennis Man (93. perc Florin Tănase), Daniel Bîrligea (65. perc Denis Drăguș), Valentin Mihăilă; fel nem használt cserék: Ștefan Târnovanu, Marian Aioani – Rus Adrián, Nicușor Bancu, Vladimir Screciu, Lisav Naif Eissat, Claudiu Petrila és Deian Sorescu.

Így kedden 21.45-kor Románia tét nélkül játszik a ploiești-i Ilie Oană Stadionban San Marinóval a zárófordulóban (élőben közvetíti az Antena1 tévéadó), mert a csoportot a harmadik helyen zárja. A kijutást jelentő első és a pótselejtezőt érő második helyért a Ciprusban 2–0 (1–0) arányú győzelmet arató Ausztria a bosnyákokkal vív ki-ki csatát. Mivel megnyerte csoportját a Nemzetek Ligájában, a román nemzeti csapat ennek ellenére részt vesz a pótselejtező sorsolásán, de sokkal nehezebb dolga lesz: a negyedik urnába kerül, a legjobbak közül kap ellenfelet, és idegenben fog játszani az első meccsen.

Eredmények, európai vb-selejtezők, H csoport: • Ciprus–Ausztria 0–2 (gól: Marko Arnautovic 2 – 17. és 56. perc, az első 11 m) • Bosznia-Hercegovina–Románia 3–1 (Edin Dzeko – 49., Eszmir Bajraktarevics – 79. és Haris Tabakovics – 94. perc, illetve Daniel Bîrligea – 17. perc; kiállítva: Denis Drăguș – 67. perc, Románia). San Marino szabadnapos volt.

A táblázaton:

1. Ausztria 7       6       0       1       21–3 18

2. Bosznia-H.       7       5       1       1       16–6 16

3. Románia 7       3       1       3       12–9 10

4. Ciprus    8       2       2       4       11–11         8

5. San Mar.          7       0       0       7       1–32 0