Krisztus feltámadása valódi értelmet tud adni életünknek

Következett a bevonulás a templomba: a feltámadt Krisztust jelképező húsvéti gyertyát a főcelebráns vitte. A sötét templomban a főoltár felé haladva – három megállással – háromszor bekiáltotta az éjszakába, egyre emeltebb hangon: Krisztus világossága! – amelyre a jelenlevők örömmel énekelték: Istennek legyen hála! A második megállás után a húsvéti gyertyáról megkapták a fényt a hívek gyertyái is. Ezt követte a húsvéti öröm hirdetése, a gyönyörű Exsultet László Attila általi eléneklése és az Igeliturgia. Majd a főcelebráns intonálta a Gloriát, amire megszólaltak a harangok, a csengők és az orgona, meggyújtották az oltár gyertyáit és felkapcsolták a templom villanyvilágítását.

Ünnepi szentbeszédében Molnár Lehel piarista paptanár többek között rámutatott: „Hét év múlva fogjuk ünnepelni megváltásunk 2000. évfordulóját. Erre készülve a főegyházmegye hét éves pasztorális tervet hirdetett meg, hogy a hét szentségre figyelve készüljünk az évfordulóra. Az első évben vagyunk és az első szentségre, a keresztségre irányítjuk a figyelmünket. Isten gyermekeinek hívnak minket és azok is vagyunk. Ma este húsvét vigíliájának szertartásából erre irányítsuk a figyelmünket. Nincs keresztelés, de hamarosan meg fogunk emlékezni saját keresztségünkről. Először nézzünk néhány olyan gesztust, amely a keresztelés során valósul meg, olyan kegyelmi jeleket, amelyek végülis a szentséget létrehozzák. Majd megnézzük azt, hogyan tudatosítsuk, mi történik velünk a keresztségben. Az egyik gesztus a leöntés. Aki már volt keresztelésen, látta, hogy a keresztelendőt leöntik, lemossák vízzel. Ez megtisztulásunknak nagyon egyértelmű jele. És gondolhatunk meghasonlottságainkra, békétlenségeinkre, bűneinkre, amelyektől meg szeretnénk tisztulni. A keresztségben megtisztulunk az áteredő bűntől, és ha felnőtt keresztségről van szó, minden személyes bűntől is. Amikor belépünk a templomba, megmártjuk a szenteltvízben a kezünket, keresztet rajzolunk magunkra, emlékeztetünk keresztségünkre. Ezt tesszük akkor is, amikor minden szentmise elején megvalljuk a bűneiket. A nagyböjtben a gyónás kiemelt pontja ennek a megtisztulásnak. (...) Az alámerítés ortodox szertartása is gesztusa a keresztségnek. Nagyon egyérteműen kifejezi azt az átmenetet, ami az újjászületést jelenti. A víz alá temetkezünk, meghal az előző életünk, majd újjászületett emberként jövünk fel a víz alól. A keresztséggel megváltozni szeretnénk. (...) Akár apró újjászületésekre van szükségünk évről-évre. Az átmenetet, az újjászületést egy másik gesztus is kifejezi, sőt az már küldetést is jelöl. A keresztség során meg szoktuk kenni az újjászületett embert krizmával. Krisztussá, messiássá, Isten házává és a mennyország kapujává kenjük. (...)  Amikor elérkezünk a keresztelési emlékeinktől a mai estéhez, megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, itt a gesztus a vízzel való meghintés lesz. Ez is emlékeztet bennünket a tápláló, növelő permetre, az esőre, arra, hogy újra meg újra növekedni szeretnénk a kegyelmi életben, hogy Isten ajándékait be tudjuk fogadni. Szeretnénk a jóban növekedni. 

Ezek után a gesztusok után figyeljünk azokra a mondatokra, amikkel tudatosítjuk mindazt, amit kifejeznek ezek a gesztusok. Azt fogjuk mondani, hogy ellene mondunk a Sátánnak, a bűnnek, a gonoszságnak. Megtagadjuk ezeket. Kifejezzük a szabadság, a megtisztulás utáni vágyunkat. Ellene mondunk a bűnnek, amely Isten gyermekeinek szabadságát akadályozza. A bűn uralmának, avagy a gonoszság csábításának. Ellene mondunk mindannak, ami a szabadságunkat korlátozza, minden embertelenségnek, amit sokszor istenítünk. Nemcsak azt tudatosítjuk, hogy mitől szeretnénk megtisztulni, hanem kimondjuk azt is, hogy mi a meggyőződésünk, mi a hitünk: azt a vágyat, ahogyan kapcsolódni szeretnénk a Jóistenhez és egymáshoz, hiszünk a mindenható Teremtőben, a megváltó Isten-emberben, aki segít minket Isten szemével látni és szeretni, érteni és akarni a világot és a kapcsolatainkat. És hiszünk abban a közösségben, amely segít minket ezen az úton járni. (...) Továbbra is vérfürdőket látunk magunk körül, sőt gyakran ideologizálják, idealizálják is azokat. Szabadulni, megtisztulni vágyunk és ez már meg is történt, bekövetkezett. Újjá tudunk születni Krisztus példája és tanítása szerint. Újra tudunk kapcsolódni egymáshoz és Istenhez, ezáltal tudunk együtt növekedni ebben a közösségben, amit egyháznak nevezünk. Megváltásunk elkezdődött, újjászülettünk. Öröljünk ennek és éljük eszerint” – nyomatékosította Molnár Lehel.

A prédikáció után következett a keresztség liturgiája, majd a papság, az asszisztencia a keresztelő kápolnába vonult, ahol megáldották a vizet a húsvéti gyertyának a keresztelő medence vizébe való bemerítése által. A keresztségi fogadalom megújítása után a papok meghintették szenteltvízzel a híveket, s feltöltötték a szenteltvíztartókat. 

A szentsírnál, a feltámadási szertartás keretében Krisztus dicsőséges megjelenésének felidézése után elindult a húsvéti vigília leglátványosabb, üzenethordozó része, a körmenet a Főtéren, amelyen nagy számban részt vettek a többi egyházközség és más helységekből érkezett hívek, a ferences és piarista szerzetesek, valamint más felekezetű keresztények is. A menet élén a feltámadt Krisztust jelképező húsvéti gyertyát és a feltámadt Jézus szobrát vitték, míg a baldachin alatt a legméltóságosabb Oltáriszentséget felváltva vitték a templom papjai: László Attila, Bőjte Csongor és Czirják Ottó segédlelkész. Visszaérve a templomba a liturgia a Te Deum-mal és szentségi áldással ért véget. 

Másnap, húsvétvasárnap reggelén a templom előtti téren került sor a hagyományos eledelszentelésre. A főünnepi szentmisén, amelynek főcelebránsa László Attila főesperes-plébános volt, a Szent Mihály-templomot zsúfolásig megtöltötték a hívek, akiket a liturgia elején meghintettek szenteltvízzel.

Tartalmas szentbeszédében a főcelebráns többek között hangsúlyozta: „Van-e húsvétkor más, mit szív mélyéből mondhatnánk: Jézus, a kezdet és vég, élő, halott és feltámadott, valóban az én Uram és az én Istenem! Van bátorító példánk: a szeretetüket kifejezni akaró asszonyok, vagy a borzadály hatása alatt álló apostolok, akik mégis rohannak, és bizonyosságuk lesz. Ma nekünk lehet, kell az üres sír előtt megállni, átgondolni a történteket, hogy dönthessünk: ha van bátorságunk hinni az élet Istenének, nekünk is csak meghajlani lehet! S örülni az életnek – nem a tavasznak, kibomló barka-ágnak, nyuszikának, csibének, cirógató napsugárnak! Húsvétkor azt ünnepeljük, hogy Isten élő Isten, és, hogy nem a halálé az utolsó szó. Még a ma embere, társadalma által megformált, előnyben részesített »halál kultúrája« és »egyén/individuum kultúrája« sem temetheti maga alá Istent és a benne hívőket. Jézus Krisztus nem maradt a sírban. Tudjuk és valljuk, hogy húsvét a feltámadás és béke elérkezte, de ez nem filmes »happy end«, hanem a szeretet elköteleződése, amely segít végigjárni ezt a kemény utat, de annak tudatában, hogy Jézus előttünk elsőként már végigjárta, és ez erőt, bátorságot önt belénk. Ma mi kell lépjünk, nekünk kell döntenünk! Húsvétkor azt ünnepeljük, hogy létezésünknek van tartalma és van távlata. A tartalma a szeretet, a távlata az örök élet. Ez húsvét örömhíre! Krisztus feltámadása valódi értelmet tud adni életünknek! (...) Ehhez a halálon keresztül jutott el földi életében ő maga is. De nem maradt a halálban! Feltámadása meghívás, akárcsak az asszonyoknak, az apostoloknak, hogy higgyük: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és általa, hívőkként örök életünk legyen! (...) A halál már nem ok a félelemre: Jézus feltámadása óta az örökkévalóság kapuját nyitja meg előttünk! Éljünk ennek bizakodásában, éljünk reményben! Az öröm, az ünnep és a hála örök énekét ezért zengjük, mert Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!” – bíztatott László Attila.            

A szentmisén felcsendült Ruzitska György F-dúr miséje, amelyet 1815-ben komponált Kolozsváron az egykori minorita templom együttesének.  Szólót énekeltek: Covacinschi Yolanda és György Róbert, a zenekar vezetője Vincze-Dallos Csilla volt, a Szent Cecília kórust és zenekart Potyó István karnagy, tanár vezényelte. Közreműködött a Szent Mihály gyermekszkóla Márton Szabolcs irányításával, a kántori szolgálatot Geréd István végezte.  

Nagy örömmel és hitmegerősítő érzéssel állapíthattuk meg, hogy mind a húsvéti vigília liturgiáján, mind a körmeneten, valamint a főünnepi szentmisén az idén is, nemcsak a fő plébániatemplom, hanem egész Kolozsvár római katolikus és más felekezetű hívei, nagyszámú vendég bekapcsolódott a feltámadás örömébe, ezáltal tanúságot téve a feltámadásba vetett hitünkről. 

Képek: MOLNÁR NORBERT CSABA