A farkasordító hidegek idején a ma fiatal felnőtt nemzedék még hupikék kezeslábasban, mesehősmentes matricájú gyermekpezsgővel ünnepelte a szilvesztert. Ilyenkor a szülők többnyire „lepasszolták” a kis újévvárókat a falusi nagyszülőkhöz, hiszen velük mindig nagy buli volt az évbúcsúztató. A nagyszülőknél korlátlanul lehetett enni-inni mindenféle cukros finomságot, a televízióból szóló Saskabaré társaságában. A legvagányabb gyermekek még a magyar újévet is megvárták, jutalmul pedig a mamák egy korty cukrozott meggyre töltött „erősítőt” adtak. Mielőtt bárki megijedne: ez nem igazi pálinka volt, inkább cukor, mint bármi más. Ilyenkor a mamák mutatóujjukkat csendre intve az ajkuk elé emelték, és néha még hozzá is súgták: erről anyádéknak ne szólj.
A meggyre töltött, cukrozott „erősítő” később is visszatért a szilvesztereken, abban az időben, amikor még serdülőnek is fiatalok voltunk. A szülők ekkor még nem engedték, hogy az újévi dinomdánomot teljesen külön töltsük, de akadtak kiskapuk. A legbiztosabb módszer az volt, ha a szilvesztert a legjobb barát otthonában ünnepeltük, ahol a szülők – vagy legalább egy nagyobb testvér – elvileg jelen volt. Persze senki sem várhatta el, hogy a friss kamaszokat minden pillanatban szemmel tartsák, a kamra ajtajára pedig lakat sosem került. Így éltettük tovább a mamáéktól tanult szokásokat: néhány meggyszem a pohár aljára, utána egy kevés pezsgő, mert koccintani azért kell.
A pezsgőre a serdülőkor aranyaként emlékszünk vissza, amit már a szülők hajlandóak voltak megvenni, de csak, ha a társaságból mi voltunk az egyetlen, aki pezsgőt vitt. Már majdnem felnőtt módjára szilvesztereztünk, ahogy annak módja szokott lenni valahol máshol, távolabb a város zajos tűzijátékától, valahol erdőn, valaki szüleinek hétvégi házában. Itt kezdődtek a bajok, mert az erdei, telefonjelnélküli közegben a szülők sohase tudtak ellenőrizni – meg kellett bízni a gyerkőcben. Hogy a bajban legyen mihez nyúlni, a szülők hidegtálat készítettek. Sejtették, hogy mi azért nem vagyunk szentek, de bíztak a mértékletességben. De mit volt mit tegyen a serdülő, a két vagy három napos szilvesztert nem lehet másképp bírni, csak ha kevésbé figyelünk a mértékekre. És bár a kamasz az újév első napján a felejtés csapdájába esett, valahogy mind ezek az évek szépültek meg igazán.
A szilveszternek még sok állomása volt, most azonban a fiatal felnőttkor keserédes időszakát éljük, amikor minden eddigi tapasztalatot próbálunk egybegyúrni – apró nüansznyi változásokkal. Merthogy a szülők már nem feltétlen próbálnak ellenőrizni, mondván: tanulj meg vigyázni magadra, fiam. Nincs több üres erdei hétvégi ház, senki anyukája nem süt a karácsonyi készülődés után még tíz bécsi szeletet, nem húznak ránk meleg hupikék kezeslábast, és a titokban megdézsmálható kamra sem csábít. Érezzük, most mi következünk. Így hát jó pár éve ugyanazt a játékot játsszuk.
Minden újév első napján megfogadjuk, hogy idén már nyáron elkezdünk szilveszterre házat keresni. Aztán novemberben jut eszünkbe, és két héttel az ünnep előtt foglalunk – lehetőleg drágán, lehetőleg minél messzebb. A hidegtálat már mi készítjük, közben eljátszunk a gondolattal, hogy a szilveszteri babonákat is kijátszanánk egy kis lencsével és disznósággal, de ez végül sosem valósul meg. Jól akarjuk érezni magunkat, hiszen ilyen este csak egyszer van az évben, ráadásul a ház sem olcsó. A mértéktelenség küszöbén állunk, miközben már a másnap szégyenletes pillanataira is gondolunk. Két-három üveg pezsgőt is magunkkal viszünk, mert az igazi felnőttek nemcsak megisszák, hanem ki is durrantják azt – végül a habzó arany a földön és egymás hajában végzi. Lassan, azt hiszem, magunk alatt vágjuk a fát.
És mivel felnőttek vagyunk, s nem mellesleg erdélyi magyarok, hűségesen őrizzük babonás szokásainkat. Piros alsóneműt húzunk, pénzt tömünk a zsebünkbe, nem esszük meg az összes kenyeret, teli zsákot és edényt hagyunk a kamrában. Szilveszter előtt rendet rakunk, tisztán hagyjuk magunk mögött a lakást, az év utolsó napján pedig nem mosunk. Mindezt a jó szerencse reményében tesszük – mert bár tudjuk, hogy babona az egész. az újév küszöbén mégis jobb biztosra menni, ártani úgysem árt. Ha pedig még így sem lesz szerencsénk, legalább tiszta lakásban, tele kamrával és piros alsóneműben vághatunk neki az újévnek. Ennél rosszabb kezdésünk már volt. Ha nem is jön a szerencse, legalább tudja, hol keressen.
