Ismét eltelt egy hosszú, forró nyár és a napokban Kolozsvárra is beszökött az ősz. Lassan újra megnyílnak a zenei intézmények kapui, hogy léleképítő, szép műsorokkal örvendeztessék meg a kincses város zenét kedvelő közönségét. A kolozsvári Transilvania Filharmónia őszi műsorát Beethoven nagyszabású Missa Solemnis – latinul ünnepi szentmise – című vokál-szimfonikus művének pazar tolmácsolásával indította útnak, amellyel a bukaresti 27. Nemzetközi Enescu-fesztiválon is átütő sikert aratott. Túl az őszi újrakezdés örömén és a fővárosi sikeres megmérettetés izgalmán, a kolozsvári filharmónia fennállásának hetvenedik születésnapján szebb és méltóbb köszöntőt el sem tudnék képzelni, hiszen a Missa Solemnis minden hangja szeretetről, emberbe vetett hitről, a külső és belső béke megszerzéséről szól.
Hálás vagyok, hogy kisdiák koromtól részese lehettem a filharmónia hangversenyéletének, hogy a hosszú évek alatt a zeneirodalom gyöngyszemeit olyan művészek előadásában hallhattam, akik örökre beírták nevüket a leghíresebb hazai és nemzetközi koncertpódiumok életébe. Ki tudná megszámolni, hogy az eltelt hetven év alatt hányszor tört ki ovációban a közönség egy-egy szimfonikus, vagy vokál-szimfonikus remekmű hallatán, és azt is nehéz lenne összeszámolni, hogy az évek során a régi és az időközben megfiatalodott zenekar tagjai hány milliónyi fekete kottafejből varázsolták elő az örömszerző, mindent feledtető zene szépségeit?
Mivel a születésnap mindig egyfajta számvetés is, kérdés, vajon milyen zenei múlt vezetett a filharmónia sikeres jelenéhez? Lakatos István (1895–1989) zenetörténész, Kolozsvár zenei életének egykori kutatója és krónikása szerint a szimfonikus zenekari hagyományok a kincses városban a 19. század elejére nyúlnak vissza, ugyanis a Magyar Színház Zenekarának, a Kolozsvári Zenetársaságnak, valamint a Kolozsvári Házi Zenekör hangversenyeinek köszönhetően koncertekben nemigen szenvedett hiányt a kolozsvári közönség. A két világháború között a Magyar Zenekonzervatórium Zenekara, a Kolozsvári Filharmóniai Társaság, a város zsidó közössége által fenntartott Goldmark Filharmóniai Társaság, a Kolozsvári Román Opera zenekara között egészséges versengés alakult ki a város zenei életében betöltött elsőbbségért. Egy koncertintézmény megalapítására azonban az első kísérlet csak 1947-ben valósult meg, amikor a Román Opera és a Román Zenekonzervatórium hangszeres muzsikusaiból létrejött az Ardealul Filharmonikus Társaság Zenekara. Az együttes ugyan nem volt hosszú életű, de a későbbiekben megalakuló filharmónia premisszáit hordozta. Művészeti intézményként a kolozsvári filharmónia 1955. szeptember 1-jén létesült Kolozsvári Állami Filharmónia néven. A frissen alakult intézmény zenészeit versenyvizsgával választották ki, a zsűri tagjait a kolozsvári zenei élet megbízható szakemberei közül válogatták, a vizsgabizottságban a Jászvárosból Kolozsvárra szerződött Antonin Ciolan neves karmester elnökölt.
Az intézmény zenészeit a magyar és román operaház zenészeiből, valamint a nagy múlttal rendelkező zeneakadémia legtehetségesebb végzős diákjaiból válogatták. A Kolozsvári Állami Filharmónia végül 75 tagú szimfonikus zenekarral, és egy 20 főből álló népi együttessel kezdte meg pályafutását. A szimfonikus zenekar főkarmesterévé, majd igazgatójává Antonin Ciolant nevezték ki, aki a frissen létesült zenekar első koncertjét is vezényelte 1955. december 4-én. A filharmónia zenekarának élén kezdettől fogva olyan illusztris karmesterek álltak, mint Antonin Ciolan, Mircea Cristescu, Mircea Basarab, Emanuel Elenescu, Emil Simon, Erich Bergel, Cristian Mandeal, akik minden hangversenyen megkövetelték a fegyelmet, a szakmai elhivatottságot, a professzionalizmust. A zenekar rohamos fejlődésnek indult, és hamarosan első rangú zenekarként vált ismertté előbb országos, majd európai szinten. Az intézmény elismertségében nagy szerepet játszottak az olyan neves szólisták, mint Halmos György zongoraművész, Dumitru Pop fuvolaművész, és nem utolsó sorban Ruha István hegedűművész, akit nemzetközi karrierje sem gátolt meg abban, hogy több mint harminc évtizeden keresztül hű maradjon Kolozsvárhoz, a filharmóniához és a kolozsvári közönséghez.
A filharmónia zenekarának berkeiből alakult kamaraformációk – Napoca kvartett (1956), Pro Camera vonósnégyes (1967), Concordia vonósnégyes (1971), a Transilvania kamarazenekar (1966), valamint a későbbiekben alakult Transilvan-kvartett (1985) és a rendszerváltás után az Arcadia vonósnégyes (2005) – hangversenyei a világpódiumokon is helytálló művészi produkciókkal váltak elismertté, népszerűvé.
A filharmónia fennálásának tíz éves jubileumán (1965) a zenekart első kategóriájú kitüntetéssel illették, ilyen ranggal addig az országban csak a bukaresti George Enescu Filharmónia és a Rádió- Televízió Szimfonikus Zenekar rendelkezett. Ekkor döntött úgy az intézmény, hogy az eseményt egy nagyszabású hangversenysorozattal ünnepeli meg, így Guttman Mihály, az intézmény akkori művészeti titkárának javaslatára megszervezték a Kolozsvári Zenei Ősz-fesztivált. Az 1965 október 1– 20. között megrendezett első Zenei Ősz – két évi megszakítással – idén október 10– 24. között az 58. kiadásához érkezett, hogy minden műfajt átölelő értékes-változatos hangversenyei által néhány napra Kolozsvárt a zene világvárosává varázsolja.
Az intézmény életében figyelemre méltó szakmai előrelépést jelentett az 1966-ban alapított Mircea Cristescu karmester által vezetett kamarazenekar, valamint a Sigismund Toduță igazgatása idején a Dorin Pop vezetésével 1972-ben megalakult énekkar, ez utóbbi a későbbiekben Florentin Mihăescu és jelenleg Cornel Groza vezetésével világszínvonalra emelkedett.
Az 1980-as években a kommunista párt kultúrpolitikája következtében a filharmónia, és általában a művészeti intézmények elszigetelődtek a külföldi zenei vérkeringéstől, a visszaút, csakis a rendszerváltás után valósulhatott meg. Az intézmény a Transilvania Állami Filharmónia nevet 1993-ban, Adrian Pop zeneszerző igazgatása alatt vette fel. A filharmónia vezetésében az egymást követő igazgatók mindig a szakmai továbbfejlődést, az itthoni és külföldi szereplések művészi színvonalának emelését, az intézmény zökkenőmentes működéséhez elengedhetetlen anyagi háttér megszerzését és egy jó akusztikájú koncertteremmel ellátott saját zenekomplexum megépítését tartották fő feladatuknak. 2007-től Marius Tabacu zongoraművész, műfordító, televíziós filmrendező tizenhárom évig igazgatta az intézményt, halála után a menedzser-igazgatói stafétabotot Silvia Sbârciu zongoraművésznő, a Gh. Dima Zeneakadémia előadótanára vette át. Mindkettőjük régről dédelgetett legfontosabb álma részben most látszik megvalósulni, hiszen ősztől, a Transilvania Filharmónia a Gheorghe Dima Zeneakadémia épületébe költözik. Kívánom, hogy a filharmónia új otthona legyen egyfajta születésnapi ajándék, a két zenei intézmény együttműködése pedig legyen gyümölcsöző, áldásos!
