A szervezet vasárnapi közleménye szerint az eltűnt gyerekek nagy száma aggodalomra ad okot Romániában. 2025. május 20-a és 2026. május 20-a között a Román Rendőrség 10.566 kiskorú eltűnésére vonatkozó bejelentést regisztrált, több mint 600-nál többet, mint egy évvel korábban, és közel 2000-rel többet, mint két éve.
Az esetek megközelítőleg 60 százalékában a kiskorúak önként távoztak a szociális otthonokból, bentlakásokból vagy a gyermekvédelmi igazgatóság központjaiból. Az eltűnések közel 97 százalékában a gyermekeket rövid időn belül megtalálják, vagy saját akaratukból hazatérnek, és az esetek többsége nem jár súlyos bűncselekménnyel vagy a gyermek biztonságát fenyegető veszéllyel. A szervezet szakemberei ugyanakkor kiemelik, hogy ezek a szökések – még ha többnyire gyorsan meg is oldódnak – gyakran súlyos, feldolgozatlan negatív élményekre utalnak, ezért minden esetet kiemelt figyelemmel és komolysággal kell kezelni.
Az elmúlt évben 82 ötévesnél kisebb gyerek tűnt el, 158 öt és tíz év közötti, 2186 pedig 10 és 14 év közötti gyerek volt. Ugyanakkor 8140 14 és 18 év közötti kamasz eltűnését jelentették.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete az eltűnt gyermekek nemzetközi napja (május 25.) alkalmából bejelentette ugyanakkor, hogy elindítja a "Ha egy gyermek eltűnik, a keresést nem adjuk fel" elnevezésű kampányt. Ezzel éberségre és felelősségvállalásra tesz felhívást a szervezet azokkal a gyermekekkel szemben, akik elhagyják otthonukat, a gyermekvédelmi intézményeket vagy más olyan környezetet, ahol nem érezték magukat biztonságban vagy nem kaptak megfelelő figyelmet.

