440 éve Erdély panteonja
A CIKKSOROZAT ELŐZŐ RÉSZÉT ITT OLVASHATJÁK.
Innentől csak csoportosítva tudunk néhány sírt felsorolni.
Az arisztokrácia sorából kiemelkedik Mikó Imre gróf (1805–1876), aki politikusként az erdélyi Főkormányszék elnöke, majd Magyarország közlekedésügyi miniszteri méltóságáig emelkedett. Legemlékezetesebb tette az Erdélyi Múzeum-Egylet megalapítása volt 1859-ben, villáját és kertjét az új egyesületnek ajándékozta. Fekete márványobeliszkkel jelölt sírja a felesége, gróf Rhédey Mária (1811–1849) számára emelt gyönyörű márványszobrot magába záró kripta mellett található. Jósika Miklós báró (1794–1865) kiérdemelte a magyar regény atyja elnevezést. Abafi (1836) című regényével korszakot nyitott irodalmunkban. Kossuth híveként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban, úgyhogy Világos után menekülnie kellett. Brüsszelben és Drezdában élt második felesége, báró Podmaniczky Júlia (1813–1893) társaságában. Mindketten Drezdában haltak meg. A család 1894 áprilisában hozatta haza a hamvakat. Bethlen Gergely gróf (1810–1867) a legendás katonatisztek közé tartozott. Sírján olvasható: „Harczolt a hazáért 1848-ban / mint ezredes / a világszabadságért mint / olasz tábornok.” Miután 1867-ben kegyelmet kapott, hazatért Kolozsvárra, s itt érte a halál. Díszsírhelyet kapott, svéd gránitobeliszkjén portréja látható. Berde Mózes (1815–1893) is a legendás 48-as személyiségek egyike. Kormánybiztosként szervezte meg Háromszék önvédelmét, amiért a bukás után kötél általi halálra ítélték, végül ezt várfogságra enyhítették. Nagy vagyonát az unitárius egyházra hagyta, ez emeltette impozáns, szarkofágszerű síremlékét. Paget János vagy John Paget esquire (1808–1892) angol polgári család sarja, orvosit végzett, aztán európai körútra indult. Házasság révén került Erdélybe. Első, 1835–36-ban tett itteni utazásából könyv született, amely több kiadást is megért, magyarra is lefordították. Bekapcsolódott a reformkori mozgalmakba és az unitárius egyház életébe. A forradalom őt is lelkesítette, részt vett Bem mellett a harcokban. A bukást követő megtorlás elől szülőföldjére menekült, s onnan támogatta a magyar érdekeket. Paget 1855-ben újra visszatérhetett Erdélybe. Elősegítette az angol–unitárius kapcsolatok kialakulását. Családi kriptában nyugszik.
Kolozsvár az 1867-es kiegyezést követő unióval elvesztette fővárosi szerepkörét, de mintegy „kárpótlásul” megkapta a második magyar tudományegyetemet. Ennek országosan számon tartott tudós tanárainak többsége is a Házsongárdban nyugszik. Berde Áron (1819–1892) külföldi tanulmányok után még unitárius kollégiumi tanárként írta meg az első magyar meteorológiai könyvet, amiért az akadémia tagjául választotta. 1863-tól a jogakadémia, majd az egyetem nemzetgazdaságtan-tanára, s az egyetem legelső rektora. Szabó Károly (1824–1890) a szabadságharcban főhadnagyságig emelkedett, az 1850-es években a híres nagykőrösi tanári kar tagja. Az Erdélyi Múzeum-Egylet könyvtárosaként költözött Kolozsvárra. Az egyetem megnyitásakor már akadémikusként a magyar történelmi tanszéket kapta. Fő műve az 1711-ig megjelent magyar nyelvű kiadványok bibliográfiája. Martin Lajos (1827–1897) a szabadságharcban honvéd tüzérként vett részt, a bukás után besorozták az osztrák hadseregbe, s ott kezdett a „röppentyűkkel” foglalkozni. Az akadémia 1861-ben tagjául fogadta. Kolozsvári matematikus egyetemi tanárként is folytatta repüléstechnikai kísérleteit. Szabadalmaztatott „lebegő kerek”-ével három méter magasra emelkedett. Brassai Sámuel (1800–1897) testesíti meg a 19. századi erdélyi tudományosságot. Pályája az Unitárius Kollégium természettudományi tanszékétől az egyetem elemi matézis katedrájáig, a rektorságig ível. A Magyar Tudományos Akadémia és a világ számos rangos tudós társasága tüntette ki tagságával. Tanítványa, Kőváry László megállapítása szerint „tíz nyelvet tudott, tíz tudományágat mívelt, tíz évtizedet élt”. Pákei Lajos tervezte neoklasszikus síremlékét 1910-ben leplezték le.
A tudós tollforgatók sorából megemlítjük még a Főkormányszék utolsó levéltárosát, Jakab Eleket (1820–1897). Legmaradandóbb műve Kolozsvár háromkötetes története, amelyhez okmánytárt és a világosító rajzok két füzetét mellékelte (1870–1888). Munkásságát az akadémia is elismerte. Tőle várták a székelyek történetének a megírását. Az Unitárius Kollégiumban évfolyamtársa volt Kővári László (1819–1907), aki Erdély történetének megírásában jeleskedett, s lapokat szerkesztett. Mint öntudatos polgár egy egész kolozsvári lakótelepet létesített saját birtokát felparcellázva.
