Az 55 km-es út igen hosszúnak tűnt Kolozsvártól Torockóig, édesanyámnak mégis sikerült visszafojtania azt az ősi anyai ösztönt, ami arra készteti, hogy egy plusz csomag zsebkendőt, egy pár tartalék zoknit vagy egy vészhelyzeti cserepólót suvasszon a táskámba egy-egy óvatlan pillanatban. Így reggel 6:03-kor egy igencsak könnyű csomaggal tudtunk nekivágni túratársammal, Kendével az 55 km-es Jókai teljesítménytúrának. A hajnali Bükk gyönyörű volt, az idő igen jónak ígérkezett.
Az Adrenalin Parknál levő ellenőrzőpontig bemelegedtünk, s ez idő alatt kielőztek bennünket a terminátorok, vagyis azok a sportolók, akik futva indultak el a hosszú útra. Egy nap majd mi is terminátorok leszünk. A Mikes-gerinc szakasza nagyon kellemes volt enyhén lejtő terepével, rengeteg pocsolyájával, és ébredező, kakukkszótól hangos erdejével. Az erdőből kiérve láttunk egy gyönyörű őzet, ahogy végigrohant a domboldalon az erdő irányába. Általában az őzeket nem lehet huzamosabb ideig megfigyelni, hiszen a fák között néhány másodperc alatt nyomuk vész, de ennek az őznek percekig láthattuk a távolodó, fehér hátsóját. Nagyon szép volt.
A túra során találkoztunk barna gyapjasszövőkkel (lásd fotó), hangyabolyokkal, kósza biciklisekkel. Szindre beérve kétpofára tömtük magunkba a zsíros kenyeret, ami már kilométerek óta szolgált elsődleges motivációs forrásunkként. A Tordai-hasadékban rengetegen voltak, pont kifogtunk egy arra bandukoló osztályt. A hasadék végi ellenőrzőpontban (miután tisztáztuk a pontbírókkal, hogy Kende nagyot nőtt az elmúlt pár év alatt) nekigyürkőztünk egy igen meredek domboldalnak.
Elkezdtük átszámolni a hátramaradt távot kilométerből kékbálna hosszba. A számítások leegyszerűsítése érdekében a kékbálna hosszát 30 méternek vettük, így amikor ezt a játékot elkezdtük, már csak 766 kékbálna maradt hátra.
Minél fáradtabbak voltunk, annál kevesebbet beszéltünk. Várfalva előtt, az erdőben kapott el minket az eső, s mielőtt kijutottunk volna az aszfaltra, beértünk egy nagyobb csapat túrázót, akik esőkabátosan masíroztak a várfalvi EKE-Vár felé. Egy hosszabbacska pihenőt követően nekivágtunk a maradék 14 kilométernek (466 kékbálnahossznak).
Ezen a ponton már elég nehezen vánszorogtunk fel a Székelykőre. Az ereszkedés volt talán a túra legnehezebb szakasza, jópár kilométerrel a lábunkban elég nehéz volt biztonságosan beereszkedni a völgybe. Szerencsére probléma nélkül értünk Torockóra 19:00-kor, ahol nagyon örültek nekünk, mi pedig a gulyásnak és a sikeres túrának. A Garminom szerint 56.45 kilométert tettünk meg, 1863 méter szintemelkedéssel. A távot 12 óra 57 perc alatt teljesítettük.
Gál Janka (18), EKE-tag, Kolozsvár
