Április 29.–május 2. (szerda–szombat): Kerékpározás és fürdőzés Bogács környékén. A négy nap alatt 40–65 km-es biciklis körtúrákon vehetnek részt az érdeklődők, a strandon pedig megpihentethetik a fáradt izmaikat. Aki szeretne részt venni, azt megkérjük, hogy gondoskodjon a szállásfoglalásról, ugyanis a szervező csak a túrák levezetését vállalja. Szervező: Szima Márton.
Május 6. (szerda): Hagyományos séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.
Május 8–10. (péntek–vasárnap): EKE-napi ünnepség Várfalván, az Orosz Endre közösségi ház felavatása. A szombati ünnepségre buszt indítunk Kolozsvárról reggel 8:30-kor, amelyre előre be kell jelentkezni a kolozsvári EKE Facebook-oldalán és honlapján közzétett űrlap kitöltése által (vagy telefonon). A részvételi díj 100 lej, amely tartalmazza a buszos szállítást, az ebéd árát, illetve egy ajándék EKE-borospoharat. Akik a teljes ünnepségen részt vennének, azoknak az országos EKE Facebook-oldalán található jelentkezési űrlapot kell kitölteniük.
Május 10. (vasárnap): Túra a Torockói-völgy kilátópontjaihoz, az Ordaskő alatti panorámakörúton. Utazás kiskocsikkal, találkozás reggel 9-kor Torockó központjában. A túra időtartama kb. 4 óra és az alábbi útvonalon halad: temetősikátor – Bérgi-csúcs (660 m, kilátópont) – innen a piros sávon a Remete-forrás felé – Tilalmas-tető (953 m, kilátópont) – Botárok rétje – a Podmonkő alatti kilátó – Akasztódomb. A túra az EKE-napok programjának része, kiskocsival bárki csatlakozhat. Szervező: Veres Ágnes.
Május 13. (szerda): Hagyományos séta az István-forráshoz (9 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.
Május 16. (szombat): Jókai Mór Gyalogos Emlék- és Teljesítménytúrák – XXVIII. kiírás ♦ Jókai Mór Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra – X. kiírás. Jelentkezni csak online lehet előzetesen, a helyszínen nem. Regisztrációs határidő: kedvezményes – április 22., déli 12 óra, emelt áras – május 6., déli 12 óra. Részletek és regisztráció a túrák honlapján (teljesitmenyturak.ekekolozsvar.ro/jokaigyalogos, teljesitmenyturak.ekekolozsvar.ro/jokaibringa).
Május 20. (szerda): Hagyományos séta a Cérna-forráshoz (8 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.
Május 23. (szombat): Honismereti kirándulás Nagyváradra, ahol meglátogatjuk a várat, a Darvas-LaRoche-házat, illetve a neológ zsinagógát. Utazás busszal, indulás reggel 8-kor a volt Flip üzlettel (Mihai Viteazul / volt Széchenyi tér 9A szám) szembeni parkolóból. Bejelentkezés online vagy telefonon május 18-ig. Szervező: Molnár Ildikó. ♦ Gyermektúra a Vlegyászára (9 km, 500 m teljes szintemelkedés, 5 óra menetidő). Találkozás reggel 10:30-kor a menedékház alatti parkolóban. Kedvezőtlen időjárás esetén módosulhat az útvonal. Bejelentkezés online. Szervező: Veres Ágnes.
Május 24. (vasárnap): Krókuszok kavalkádja a Sík-havason (24 km, 770 m teljes szintemelkedés). Bejelentkezés online május 18-ig. Utazás kisbusszal, indulás reggel 7 órakor a Fliptől. Kedvezőtlen időjárás esetén a változtatás jogát fenntartjuk. Szervező: Kismihály Boglárka.
Május 27. (szerda): Hagyományos séta a Rejtett-forráshoz (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.
Május 31. (vasárnap): Kolozsvár környéki gyalogtúra az alábbi útvonalon: monostori végállomás – Diós – Sáros-bükk – Adrenalin Park – Mikesi-fenyves és vissza. Az útvonal hossza 18 km, teljes szintemelkedés 450 m. Találkozás reggel 9-kor a monostori végállomáson. Szervező: Csorba Anna.
Ügyfélszolgálat
Keddtől péntekig előzetes telefonos egyeztetés alapján (Kolozsvár, Magyar/21 Decembrie 1989 utca 116., az udvarban a bal oldali épület). Irodavezető: Kismihály Boglárka (0771-535848). Pénztár: az ügyfélszolgálati irodában. További naprakész információk a honlapon (ekekolozsvar.ro) vagy az egyesület Facebook-oldalán (EKE – Kolozsvár1891).
Túravezetők, szervezők elérhetőségei
Csorba Anna 0740-407652
Molnár Ildikó 0742-471280
Szabó János 0757-22682
Szima Márton 0766-703575
Veres Ágnes 0723-159000
Elnök: Kovács Diószegi Zsuzsa 0747-070790
Irodavezető: Kismihály Boglárka 0771-535848


