Grindeanu: a baloldali PSD ragaszkodik elveihez a jobboldali koalícióban

Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez.

A PSD ügyvivő elnökétől azt kérdezték az újságírók a parlamentben, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványainak vitáján mondott vasárnapi beszédét a koalíciós partnerek elleni támadásnak szánta-e. Grindeanu hangsúlyozta: az elmúlt három hónapban a szociáldemokraták folyamatosan a kompromisszumok megtalálására törekedtek a koalícióban. Közlése szerint egyetért azokkal, akik szerint a kormánypártoknak párbeszédre, és nem egyhangúságra kell törekedniük. “Szociáldemokrata párt vagyunk egy jobboldali koalícióban, és ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez” - tette hozzá.

Közölte azt is, hogy a mondanivalója nem személyek ellen szól. Csupán azt szeretné rögzíteni, hogy a PSD-re nem lehet bizonyos megoldásokat ráerőltetni. “Ha nem sikerül olyan párbeszédet kialakítani, amelyben a PSD javaslatait is meghallgatják, akkor ez nem párbeszéd, és nekünk ebből ki kell vonnunk magunkat” - jegyezte meg.

Az ellenzék bizalmatlansági indítványainak vitáján Grindeanu kijelentette: pártja nem hajlandó “halántékához szorított pisztollyal” kormányozni, nem ijed meg, és nem hagyja magát zsarolni, továbbra is fenn fogja tartani, hogy Romániának szüksége van a gazdasága élénkítésére.

USR: Senki sem kényszeríti fegyverrel a PSD-t

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátusi frakcióvezetője, Ștefan Pălărie hétfőn úgy nyilatkozott: Romániának reformokra van szüksége, mert az ország a szakadék szélén áll és adósságspirálba kerülhet.

A politikus a PSD ügyvivő elnökének fent idézett parlamenti beszédére reagált. Pălărie elmondta: a koalícióban egyik párt halántékához sem szorítanak fegyvert. “Ha ma valakinek pisztolyt tartanak a fejéhez, az Románia. Az országot az a veszély fenyegeti, hogy Görögországhoz hasonlóan olyan spirálba zuhan, amelyből soha nem fog kilábalni” - jelentette ki.

Az USR politikusa szerint éppen a PSD az a párt, amelyik fegyvert szorít a kormány halántékához a helyi közigazgatási reform halogatásával. Arra a kérdésre, hogy ebben az ügyben sikerül-e majd kompromisszumra jutni a koalícióban, Pălărie kijelentette: „Muszáj lesz.  Különben a PSD reformok iránti étvágya is megkérdőjeleződik”. 

Mentesülnek az egészségbiztosítási járulékfizetés alól az anyák és a háborús veteránok 

Grindeanu bejelentette: a PSD hétfőn két törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat, a volt politikai foglyokat, a háborús veteránokat és a szerzetesrendek tagjait - jelentette be Sorin Grindeanu. A PSD ügyivő elnöke szerint ez a két jogszabályjavaslat a kormány első deficitcsökkentő csomagjának néhány előírását korrigálja. A szociáldemokraták szerették volna ezeket a törvénymódosításokat a második deficitcsökkentő csomagba foglalni, de a koalíciós partnerek elutasították a javaslatukat – mondta.

“Számunkra ezek a dolgok - baloldali pártként egy jobboldali koalícióban - fontosak. Kifogásainkat az első deficitcsökkentő csomag elfogadásakor is jeleztük” - magyarázta Grindeanu.

'Úgy véljük, hogy jóvá kell tenni a nőkkel szemben elkövetett igazságtalanságot, tekintettel arra, hogy gazdasági és egészségügyi szempontból kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekről van szó, és Románia jelentős demográfiai problémával küzd' – tette hozzá a PSD szenátora, Victoria Stoiciu is. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg mindössze 418 személy jogosult Romániában a háborús veteránoknak és özvegyeiknek járó juttatásokra. 'Már korábban világossá tettük: igazságtalannak tartjuk, hogy ezeknek az embereknek egészségbiztosítási járulékot kell fizetniük” - tette hozzá.