Gazdag programsorozattal emlékeztek március 15-re Szamosújváron

A fiatalok is aktívan részt vesznek a nemzeti ünnepek közös megélésében (fotó: RITI JÓZSEF ATTILA)
A szamosújvári magyar közösség idén is többnapos programsorozattal emlékezett meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. A rendezvényeket a szamosújvári RMDSZ szervezte a helyi egyházak, a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum, a Téka Alapítvány és a Romániai Magyar Cserkészszövetség 51-es számú Czetz János csapatának partnerségével.

RARIGA IMOLA BEÁTA

Az eseménysorozat már március 12-én kezdetét vette, amikor a Hayak Bistro&Café adott otthont egy különleges és szórakoztató kvíznek. A diákoknak és felnőtteknek szervezett vetélkedőt Sebők Tímea vezette.

A megemlékezések vasárnap, március 15-én folytatódtak. A nap csendes koszorúzással indult: a résztvevők az ortodox temetőben található 1848-as hősök sírjánál gyűltek össze, ahol tiszteletüket fejezték ki a szabadságharc hősei előtt, majd koszorúztak az örménykatolikus temetőben is. Délután istentiszteletre került sor a református templomban, amelyen a különböző felekezetek képviselői együtt imádkoztak a közösségért és a nemzetért.

Az ünnepi nap a kultúrotthonban megrendezett gálaműsorral zárult, ahol a helyi közösség fiataljai és művészei léptek színpadra. A műsort a Nádas zenekar nyitotta szentiványi muzsikával, felkészítőik Miklósi Hunor, Szabó Bence és Szakács Kristóf voltak. A program során ünnepi köszöntések is elhangzottak. A gálaműsorban fellépett a Kiskaláka Néptáncegyüttes, akik feketelaki táncokat mutattak be Cserey Both Zsuzsa és Nagy Gergő oktatók irányításával. A Kemény Zsigmond Elméleti Líceum középiskolás diákjai Magyar vagyok című műsorukkal tisztelegtek a forradalom emléke előtt, felkészítőik Lukács-Erdei Ibolya és Schuller Hajnal voltak. A közönség nagy tapssal fogadta Gönczi Zsolt és zenekarának előadását is. A fiatalabb korosztályt a harmadik osztályos tanulók képviselték A mi hazánk című műsorukkal, amelyet Vigh Emese és Felszegi Melinda irányításával készítettek elő. Az 5-8. osztályos diákok Az a bizonyos nap című előadásban idézték fel a forradalom eseményeit Debreczeni Orsolya és Papp Erzsébet vezetésével. A műsorban a Kaláka Néptáncegyüttes is színpadra lépett magyarózdi táncokkal; a csoport oktatói Rozsnyai Tamás és Rozsnyai Timea. Az ünnepi est zárásaként a Himnusz csendült fel Casián Imola és Borsos Antónia előadásában.

A rendezvénysorozat ismét megmutatta, hogy Szamosújváron fontos szerepet kap a hagyományok ápolása és a nemzeti ünnepek közös megélése, amelyben a fiatal generációk is aktívan részt vesznek.