Ezen már tényleg érdemes egy pillanatra elgondolkodni.
A számítást Cezar Gheorghe, az AGRIColumn alapítója végezte el öt fontos növény – búza, árpa, repce, kukorica és napraforgó – alapján. A történet meglehetősen egyszerű. Egy hektár megművelése több mint 6000 lejbe kerül, a terményből és az APIA-támogatásból pedig nagyjából 6700 lej bevétel jöhet össze. Ha a gazda ehhez banki hitelt is használ, a végén marad 83 lej.
Nyolcvanhárom. Ennyiért ma talán egy szerényebb bevásárlást lehet hazavinni. A gazda viszont ezért az összegért hónapokon keresztül dolgozik, gépeket tart fenn, üzemanyagot vásárol, műtrágyáz, vet, permetez, arat, és közben imádkozik, hogy ne jöjjön egy újabb aszály. Ha pedig 16–17 százalékos, még drágább finanszírozásra kényszerül, már nem marad semmi. Sőt: a gazda fizet rá a saját munkájára. A bank legalább biztosan keres.
A mezőgazdaságban van egy különös igazságtalanság. A gazda akkor is dolgozik, amikor nem tudja, mennyit fog keresni. A bank viszont nagyjából pontosan tudja, mennyit kér. Az időjárás bizonytalan. A búza ára bizonytalan. A kukorica ára bizonytalan. A termés bizonytalan. A kamat viszont – legalábbis a szerződésben – nagyon pontosan meghatározott. Így aztán a kockázat jelentős részét az viseli, aki a földet műveli.
És mintha ez még nem lenne elég, ott van az aszály is. A szárazság először elveszi a termés egy részét, majd megemeli a gazdálkodás kockázatát, ez pedig drágább hitelt jelenthet. Az aszály tehát nemcsak a földet szárítja ki, hanem a gazda pénztárcáját is.
Ugyanakkor a támogatás sem mindig az, aminek látszik. Ott az APIA-támogatás. Csakhogy ez sem feltétlenül jelent tiszta nyereséget. Sok gazdaságban a támogatás jelentős részét egyszerűen elviszi a földbérlet. Vagyis az állam ad egy kis pénzt, a földtulajdonos elviszi, a bank kéri a magáét, az üzemanyag és a műtrágya ára pedig gondoskodik arról, hogy a gazda ne unatkozzon. A végén pedig ott áll 83 lejjel. És még örülhet, ha ennyi.
A számítás talán legérdekesebb része, hogy nem feltétlenül a gazda dolgozik rosszabbul, mint korábban. A körülmények lettek rosszabbak. Drágább lett a termelés. Drágább lett az energia. Drágább lett a műtrágya. Bizonytalanabb lett az időjárás. És drága lett a pénz.
A becslések szerint 3,5 százalékos finanszírozási költségnél már 472 lej maradna hektáronként. Ha pedig az energia- és műtrágyatöbblet is eltűnne, több mint 1000 lej lehetne a különbség. Vagyis néha nem is kellene csodát tenni. Elég lenne, ha nem kerülne vagyonba gazdálkodni.
A föld még terem. Csak egyre kevésbé éri meg.
A mezőgazdaságot hajlamosak vagyunk úgy elképzelni, mint valami egyszerű képletet: elvetik, megterem, eladják, és a gazda keres rajta. Csakhogy a mai képlet ennél jóval kegyetlenebb. A gazda előre költ, hónapokig vár, közben kockáztat, majd a végén kiderül, mennyit ér a termése. Ha rossz az időjárás, veszít. Ha esik az ár, veszít. Ha drága a hitel, veszít. Egyedül az biztos, hogy a számlákat valakinek ki kell fizetnie. Ezért a 83 lej nem egyszerűen érdekes szám egy mezőgazdasági elemzésben. Hanem figyelmeztetés. Mert ha eljutottunk oda, hogy egy hektár megművelésének teljes kockázatáért és egy év munkájáért kevesebb marad, mint amennyibe egy nagyobb bevásárlás kerül, akkor előbb-utóbb fel kell tenni a kérdést: meddig nevezhetjük még ezt gazdálkodásnak, s mikortól lesz egyszerűen túlélés?
A föld továbbra is ott van. A búza továbbra is kinő belőle. A gazda is ugyanúgy dolgozik.
Csak lassan mindenki más többet keres rajta, mint ő.
