
Christy, a család nélküli ír fiú válaszúthoz érkezik: hamarosan betölti a 18. életévét, ezért nem élhet nevelőotthonban. Így féltestvére gondozásába kerül, aki megpróbál olyan családot építeni, amilyen neki sosem volt. Bár eleinte nem sok közük van egymáshoz, sikerül megküzdeniük a múltbéli traumákkal és megbékélniük azokkal.
A Hozier Take Me to Church című klipjéről és díjnyertes rövidfilmjeiről ismert Brendan Canty rendező első nagyjátékfilmjét a Berlinale Generation 14plus szekciójában mutatták be, ahol elnyerte a fődíjat. A Screen International szerint a Christy „akkor a legerőteljesebb és leghitelesebb, amikor a két fiút ábrázolja, akik mindent elvesztettek, és már senkiben sem bíznak, még egymásban sem”. A film stábjának egy része Kolozsváron lesz a TIFF megnyitóján.
A filmmel egyúttal felavatják a TIFF új versenyszekcióját, a Teen Spiritet, amely az ifjúsági kultúra és a fiatalok világának feltárásával foglalkozik. A válogatásban kilenc film – fikciós és dokumentumfilm – szerepel, amelyeket 16 és 20 év közötti tizenévesekből álló zsűri bírál el. A szervezők hamarosan további részleteket árulnak el erről.
A TIFF.24 nyitógálán a román filmművészet jelképes alakjának, Florin Piersicnek az életéről és pályafutásáról is megemlékeznek. A színész családjával, barátaival együtt érkezik a gálára, ahol átveszi a kiválósági díjat.
A kolozsvári születésű Piersic a román színjátszás és mozi egyik meghatározó alakja, összetéveszthetetlen orgánumú színész, akit meleg hangjáról, hatásos színészi jelenlétéről és karizmájáról ismernek. Több mint hat évtizedes, lenyűgöző karrierje során legendás karaktereket keltett életret. 2010-ben Florin Piersic volt a TIFF arca, fia, Florin Piersic Jr. mellett.
A szervezők további meglepetésekkel is készülnek június 13-ra. A TIFF.24 teljes programja hamarosan elérhető lesz. Több mint 200 film, koncert és különféle esemény közül lehet majd válogatni.
Május végéig várják a helyi alkotók jelentkezését
Tizenhatodik alkalommal hirdetett kolozsvári vizuális művészeknek versenyt a TIFF, amelyre május 26-áig lehet jelentkezni. A helyi alkotóknak szóló pályázat célja, hogy felfedezze, támogassa a Kolozs megyei filmkészítőket – áll a fesztivál felhívásában. Az érdeklődők a https://tiff.ro/competitia-locala/inscrieri linken található jelentkezési ív kitöltésével, egy Vimeo vagy más videómegosztó oldalon található filmjük linkjével, és az ehhez tartozó felhasználónév és jelszó elküldésével pályázhatnak.
Az elmúlt években több mint háromszáz kolozsvári feltörekvő filmes alkotást válogattak be a helyi alkotók versenyébe. Mára a program platformmá vált, amely hozzáférést biztosít az általában a profiknak szánt versenyszekciókhoz. Maximum félórás alkotásokkal lehet jelentkezni, amelyek 2024. május 27. és 2025. május 26. között készültek Kolozs megyei származású, vagy jelenleg a megyében élő, dolgozó, tanuló alkotók által. Műfaji megkötés nincs, de a szervezők kizárják a versenyből a korábban már legalább két alkalommal díjazott alkotókat.
A legjobbnak ítélt filmeket bemutatják a fesztivál közönségének és az alkotókkal is lehetőség lesz találkozásra. A Banca Transilvania által felajánlott 1000 eurós díjat, valamint a rendező következő filmtervéhez felhasználható Numa Film által felajánlott tízezer euró értékű filmgyártási szolgáltatást a három szakemberből álló zsűri szavazatai alapján ítélik oda. Emellett a zsűri a Numa Film által felajánlott, ötezer euró értékű színezési szolgáltatást is odaítéli. A helyi alkotók versenyének győztesét a Leonidas által felajánlott egy évre elég csokoládéval is jutalmazzák.