Feloldották a rendszerváltás diplomáciai iratainak titkosítását

Feloldotta a kormány az 1990. január 1. és 1992. december 31. közötti időszakban a külügyminisztérium által készített diplomáciai iratok titkosítását, így a rendszerváltás időszakának fontos dokumentumai válnak kutathatóvá – jelentette be Ioana Dogioiu kormányszóvivő csütörtökön. Példaként az 1990. májusi választásokat, a bányászjárásokként elhíresült erőszakos cselekményeket és az 1947 óta száműzetésben élő I. Mihály király emlékezetes 1992-es látogatását emelte ki.

A kormányhatározat több mint ötezer, eddig szolgálati titokként kezelt dosszié titkosítását oldja fel. A 768 levéltári mappában őrzött 5376 dosszié mintegy 100 folyóméternyi polcot foglal el. A külügyminisztérium szerint ez a legnagyobb terjedelmű diplomáciai dokumentumcsomag, amelyet az 1989 előtti dossziék nyilvánosságra hozatala óta hozzáférhetővé tesznek.

A rendszerváltás idején keletkezett diplomáciai iratok titkosításának feloldását kezdeményező Oana Toiu ügyvivő külügyminiszter Facebook-bejegyzésében azt írta: a románoknak joguk van tudni, hogyan találta meg helyét Románia 1989 után, hogyan szakított a Szovjetunió körüli szövetségi rendszerrel, és milyen álláspontra helyezkedett a hidegháborút követő válságokban. Hozzátette: a legtöbb dokumentum már több mint egy évtizede nem volt államtitok, mégis titkolták a nyilvánosság elől.

„A közelmúltat vissza kell adni a kutatóknak és a társadalomnak, ezeknek az iratoknak az intézmények alagsorában van a helyük” – fogalmazott a diplomácia vezetője.

Romániában több mint ezer ember vesztette életét, és több ezren sebesült meg a kommunista diktatúra bukását eredményező 1989. decemberi események idején.

Az országban a 90-es évek elején is több ízben követelt emberéletet és eredményezett sérüléseket az utcai erőszak az 1990-es márciusi marosvásárhelyi etnikai összecsapások, vagy a posztkommunista hatalom politikai ellenfeleinek megfélemlítését célzó „bányászjárások” idején. Az erőszakos cselekmények hátterében álló vezetők büntetőjogi elszámoltatásával adós maradt a román igazságszolgáltatás.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!