Érvényesnek nyilvánította az alkotmánybíróság az államfőválasztás eredményét

Az alkotmánybíróság csütörtökön érvényesnek nyilvánította az államfőválasztás eredményét. A testület ünnepélyes, nyilvános ülésén jelen volt Nicușor Dan megválasztott államfő, illetve Ilie Bolojan ügyvivő államfő is.

A képviselőház és a szenátus elnöke jövő hétre hívja össze a parlamentet, amely előtt a megválasztott államfőnek le kell tennie az esküt. A parlament tudomásul veszi az eskületételt, és ezzel megkezdődik az államelnök mandátuma.

Új fejezet kezdődik az ország életében 

Az elnökválasztás eredményét érvényessé nyilvánító alkotmánybírósági ülésen Nicușor Dan kijelentette: új fejezet kezdődik Románia történelmében.

„Románia közelmúltbeli és jelenkori történelmének új fejezete kezdődik. Szeretném biztosítani Románia állampolgárait, hogy tisztában vagyok a tőlük kapott mandátumom felelősségével. Sok kihívás vár ránk, és remélem, hogy meg fogunk felelni ezeknek a kihívásoknak” - mondta a megválasztott elnök.

Úgy fogalmazott, a romániai társadalom bölcsességről tett tanúbizonyságot, és meggyőződése, hogy az elkövetkező időszakban ez a Romániában szükséges pozitív változások irányába fog hatni.

Ígérete szerint az állami intézmények megerősítéséért, az ország gazdasági fellendüléséért fog harcolni, partnerként fog viszonyulni a vállalkozói szférához, és kezességet vállal az állampolgári szabadságok tiszteletben tartásáért.

Ismételten megköszönte a választók magas részvételi arányát az elnökválasztáson, amely, mint mondta, legitimitást ad az új elnöknek. Ugyanakkor Ilie Bolojannak is köszönetet mondott, megemlítve, hogy az ügyvivő államfő stabilitást biztosított az országban.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!