A megnyitó résztvevőit Balázs-Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke köszöntötte. Ezután László Attila főesperes szólt az egybegyűltekhez, aki a látás és a láttatás jelentőségéről beszélt. Fontosnak tartja azoknak az embereknek a munkáját, akik a hétköznapokban megszokott dolgokat is képesek értékként és szépként láttatni.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alelnöke, Kiss János arról beszélt, hogy Makovecz Imre a Magyar Művészeti Akadémia megalapításakor a Kárpát-medence magyarságában gondolkodott, és életművének is fontos része volt, hogy a magyar közösségek számára szerte a Kárpát-medencében hajlékokat, közösségi tereket álmodott és teremtett.
Kiss János ismertetése szerint az MMA 15 évvel ezelőtt válhatott alkotmányos köztestületté, ma pedig 365 akadémikusa, mintegy ezer köztestületi tagja, valamint több mint ezer ösztöndíjasa, illetve különböző elismerésekkel kitüntetett kortárs művésze és művészetelméleti szakembere van.
Az alelnök arról is beszélt, hogy az akadémia az elmúlt években tudatosan törekedett arra, hogy ne csak a magyar fővárosban és az intézmény székhelyén legyen jelen, hanem a magyar közösségek és művészek számára is elérhetővé váljon, s részt vegyen abban a közös gondolkodásban, amely a nemzeti hagyományok és a kultúra korszerű továbbadását keresi. Ennek részeként hét regionális központot, illetve munkacsoportot hoztak létre Magyarországon, ezek közül öt az országhatárok közelében működik, és feladatai között szerepel a határon túli magyar művészekkel, művészeti szervezetekkel és intézményekkel való együttműködés is. Az erdélyi bizottságot tavaly hozták létre.
Kallós és barátai
A fotókiállítást Haris László fotóművész méltatta. Úgy fogalmazott, az idei Kallós 100 emlékév különös jelentőséget ad a tárlatnak. Ádám Gyula képein keresztül ugyanis Kallós Zoltán világa nem pusztán egykori népdalénekesek, táncosok és zenészek révén elevenedik meg. A fényképeken olyan emberek láthatók, akik Kallós számára barátok és életre szóló társak voltak. A több mint négy évtized alatt készült fotók ugyan különböző időszakokból származnak, mégis közös bennük az emberi méltóság, a bizalom és az a szeretet, amellyel Kallós Zoltán az emberek felé fordult.
A fotóművész szerint a kiállítás címe, az Énekeltem én… sem egyszerűen a megszólított emberek bemutatkozására utal. A képeken azok az emberek tekintenek vissza a látogatóra, akiknek hangja, tudása és embersége Kallós Zoltán munkásságának is meghatározó részévé vált. Ádám Gyula fényképei így nemcsak eltűnőben lévő világot őriznek meg, hanem közelebb is hozzák azokat az embereket, akik nélkül Kallós életműve sem lenne elképzelhető.
Haris László a fotóművész munkásságának sajátosságairól is beszélt. Szerinte önmagában az, hogy valaki kiváló fotográfus vagy stúdiófotós, még nem feltétlenül teszi művésszé. Ádám Gyula esetében azonban éppen az a lényeges, hogy fényképei nem egyszerűen reprodukálják azt, amit a szem lát. A képek mögött további jelentések, értelmezési lehetőségek nyílnak meg, és olyan részletek tárulnak fel, amelyek első pillantásra nem feltétlenül láthatók.
A fotóművész szerint Ádám Gyula pályájának egyik fontos sajátossága, hogy nem azért kezdett Erdélyben fényképezni, mert az itteni táj vagy a népi kultúra egzotikus témát kínált volna a számára. Csíkszeredában született, és a moldvai csángó világgal is személyes kapcsolatok révén találkozott.
Sorsok a lencsén keresztül
Ádám Gyula maga is arról beszélt, hogy a fényképezéshez és a moldvai csángó magyarokhoz fűződő kapcsolata tulajdonképpen egyszerre alakította a pályáját. Mint elmondta, nem néprajzi szempontból közelített az emberekhez, hanem alkotóként elsősorban a látvány, a vizuális élmény érdekelte. A Kallós Zoltánnal való kapcsolat idővel meghatározóvá vált. Ádám Gyula számára nem elsősorban maga a néprajzi gyűjtés volt fontos, hanem azok az emberek, akikkel Kallós révén találkozott. Elmondása szerint ezekből a kapcsolatokból sok esetben harminc-negyven évig tartó barátságok alakultak ki.
A szerző több személyes történetet is felidézett a kiállításon szereplő emberek kapcsán. Számára ezek a találkozások nem pusztán egy-egy fénykép elkészítését jelentették, hanem olyan személyes élményeket, amelyek hosszú éveken keresztül megmaradtak benne.
Haris László a kiállítás rendezésére is külön kitért. Szerinte a művészi fotókiállítás esetében nem pusztán az számít, hogy milyen jók az egyes fényképek. Maga a kiállítás összeállítása is önálló alkotói munka: nem mindegy, melyik kép melyik mellé kerül, milyen kapcsolat alakul ki az egymás mellé helyezett fotók között, és milyen sorrendben találkozik velük a látogató. A képek együtt ezért többet mondhatnak, mint amikor ugyanazokat a fényképeket külön-külön, egymás után lapozva nézzük.
A mostani tárlat felépítésében is tudatos szerkesztési szempontokat követettek. Az egyik hangsúlyos egység Kallós Zoltán személyiségének és munkásságának állít tiszteletet, míg másik fontos rész az élethez kapcsolódó, ugyanakkor a halállal és a közösségi emlékezettel foglalkozó képeket foglalja össze. A kiállítás további részein a mindennapi élet különböző területei jelennek meg: gyermekek, a közösségi élet és a mindennapi munka képei is helyet kaptak. A kiállításon néhány kép mellett olyan zenei tartalmakat is találunk, amelyek QR-kód segítségével hallgathatók meg.
