Elhunyt Mihai Leu profi bokszbajnok, a sokoldalú sportember

Mihai Leu
A gyógyulásban reménykedve május 6-án ezt a képet posztolta önmagáról – FOTÓ: MIHAILEUOFFICIAL/FACEBOOK
Elhunyt a korábbi román profi ökölvívó, Mihai Leu – közölte az egykori bokszoló családja a hivatalos Facebook-oldalán kedden késő este. Leu több mint egy hétig súlyos állapotban volt a fővárosi Fundeni Klinikán az intenzív osztályon.

Az egykori ökölvívó Vajdahunyadon született 1968. február 13-án. Szülővárosa egyesületeiben kezdte bokszolói pályafutását, 1982-ben a Bukaresti Dinamó, négy év múlva a Bukaresti Steaua sportolója lett. Többszörös román bajnok címet szerzett (1983–1986 között), majd 1987-ben junior világbajnok lett Havannában (az amatőr versenysorozatban 200 mérkőzésen vett részt, amelyből 190-et megnyert). Ugyanabban az évben egy görögországi torna után nem tért vissza Romániába, hanem az NSZK-ba emigrált. Itt Michael Löwe néven folytatta az ökölvívást, 1991-ben a profik között is bemutatkozott. A román bokszoló (aki 1993-ban még felfüggesztett börtönt kapott okirat-hamisításért) 1997-ben ért fel pályafutása csúcsára, amikor a panamai Santiago Samaniegót legyőzve megnyerte a WBO világbajnoki övét váltósúlyban. Ezt egyszer, az ír Michael Carruth ellen meg is védte, majd profi szinten veretlen mérleggel (28–0, ebből tíz kiütéssel) szögre akasztotta a kesztyűit. Mihai Leu első románként lett világbajnok a profik között, példáját azóta hárman is (Leonard Doroftei, Lucian Bute, Adrian Diaconu) követték az évek során.

Leu ezt követően belekóstolt a raliba is, ahol pilótaként országos bajnok lett 2003-ban, egészen 2008-ig aktívan versenyzett. 2012. december 17-én debütált profi bíróként is Nürnbergben, ahol Arthur Abraham és Mehdi Bouadla mérkőztek meg a WBO világbajnoki címért. 2018-ban úgy döntött, hogy visszatér a versenyzéshez a sebesség- és hegyi bajnokságban, és a Ferrari 458 Challenge volánja mögött 2019-ben nemcsak a kategória bajnoka lett, hanem 2021-ben is megvédte címét.

Miután 2003-ban lediplomázott a temesvári testnevelési főiskolán, asszisztensi pozíciót vállalt a Tibiscus Egyetemen. 2007-ben indult az európai parlamenti választásokon, 2008-ban pedig a helyi önkormányzati választásokon Vajdahunyad polgármesteri posztjáért a Konzervatív Párt színeiben, de nem választották meg. 2008-tól 2011 márciusáig a vajdahunyadi városi tanács tagja volt, majd lemondott. 2008-ban a hírközlési és informatikai minisztérium RMDSZ-es miniszterének, Borbély Károlynak lett tanácsadója, feladata pedig a kapcsolatépítés volt az önkormányzatokkal és a kormányhivatalokkal.

A korábbi világbajnokot 2014-ben diagnosztizálták vastagbélrákkal, amelyet adott ponton legyőzött, de a betegség a közelmúltban kiújult, és ugyan Leut többször is megműtötték, második alkalommal már alulmaradt a gyilkos kór elleni küzdelemben, mindössze 56 évesen.