Életműdíjban részesíti Tompa Gábor rendezőt a Román Színházi Szövetség

Rendezői pályafutásáért részesítiK életműdíjban Tompa Gábort FOTÓ: BIRÓ ISTVÁN
Rendezői pályafutásáért életműdíjban részesíti Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER). A szakmai testület szerdán tette közzé a 2025-ös év UNITER-díj jelöléseinek listáját, amelyen számos erdélyi magyar nyelvű előadás és színházi szakember neve is szerepel.

Az UNITER honlapján közölte, hogy a színházak és a szenátus tagjainak javaslatai alapján rendezői pályafutásáért életműdíjat adományoz Tompa Gábornak.

A Oana Bors, Mihai Brezeanu és Iulia Popovici kritikusokból álló jelölőzsűri emellett a kolozsvári magyar színház Jon Fosse Én vagyok a szél című, Tompa Gábor rendezte előadását is több díjra jelölte. Bocskai Gyopárt a legjobb díszlet- és jelmeztervező díjára, Boros Csabát, az előadás zeneszerzőjét a legjobb eredeti zenéért, míg Romeo Grozát a legjobb fénytervért jelölték díjra.

Az UNITER jelölőzsűrije a legjobb előadás díjára jelölte a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Sopro – Suttogások a sötétben című előadását, amelyet Bocsárdi László rendezett. A produkció a legjobb rendezés kategóriában is versenyben van. Az ebben nyújtott alakításáért Nagy Csongor Zsolt színművészt a legjobb férfi mellékszereplő díjára, míg Moldován Blankát a legjobb női mellékszereplő díjára jelölték.

A legjobb előadás díjára a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Ház a blokkok között című, Radu Afrim rendezte előadása is esélyes. A produkciót a legjobb rendezés kategóriában is jelölték. Az előadásban nyújtott alakításáért László Csaba színművészt a legjobb férfi főszereplőnek, míg Berekméri Katalint a legjobb női főszereplőnek járó UNITER-díjra jelölték.

A legjobb férfi főszereplő kategóriában Kónya-Ütő Bence színművészt jelölték a Bocsárdi László által rendezett, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, valamint a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház együttműködése révén létrejött Rinocéroszok című előadásban nyújtott alakításáért. Pálffy Tibor a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjra esélyes.

A legjobb díszlet- és jelmeztervező díjáért Sós Beáta díszlet- és Mihály Katalin Sára jelmeztervező is versenyben van a szatmárnémeti Harag György Társulat A Mester és Margarita című, Sardar Tagirovski rendezte előadás látványvilágáért.

A legjobb, ősbemutatóként színpadra alkalmazott szöveg díjra Székely Csaba drámaíró esélyes az Egy diktátor születése című, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió által bemutatott előadás szövegéért.

A legjobb színikritikusnak járó George Banu-díjra Boros Kingát is jelölték az erdélyi színházi életről szóló kritikai írásaiért.

A 34. UNITER díjátadó gálát május 26-án tartják a bukaresti Odeon színház Majestic termében.