Borbély

Tamás

Máskép(p)
Máskép(p)
Máskép(p)
A kormány a jelek szerint visszakozik az adórendszert módosító meghirdetett intézkedések elől. Liviu Dragnea PSD-elnök tegnap kijelentette, hogy a kormány nem fog hirtelen életbe léptetni semmi olyan intézkedést, ami ártana a vállalatoknak, utalva ezzel a vállalatok üzleti forgalom alapján való megadóztatása, valamint a szolidaritási adó bevezetésére.
Belpol
Máskép(p)
Máskép(p)
A közszférában már végrehajtott, illetve tervezett béremelések osztják meg a társadalmat. A köztisztviselők szakszervezetei tüntetésekkel fenyegetnek, a fináncok már sztrájkoltak. Közben az Európai Bizottság ismét figyelmeztette hazánkat, hogy az új egységes bértörvény által biztosított fizetésemelések következtében Románia túllépi középtávon a Brüsszellel szemben tett vállalásait, egyebek mellett a strukturális deficitet.
Belpol Máskép(p)