Michael Bay sensei zseniálisan megmutatta, hogyan kell egy filmet készíteni, amelyben kognitív képességekkel rendelkező robotemberek mechanikus dinókon lovagolnak és ez az egész ásítást váltson ki.

Az első film könnyedén megcáfolta a „Mit vársz egy filmtől, amelyben robotok gyilkolják egymást?” érveket több, mint egy óra Shia LaBeouf- és családjával, a második hozott analfabéta, aranyfogú „feka botokat”, illetve acélgolyókat, majd a harmadik már humánusabb, sztereotipikus Ken Jeonggal állt elő.

                         De itt egy arany összegzés is a szent trilógiáról.

Ezek után természetesen megígértem, hogy hamarabb szúrom ki szemeimet egy rozsdás csavarral, minthogy lássam a folytatást, de azóta letöröltem arcomról a vért és 2 óra 45 perc után rájöttem, hogy ezek a filmek egy alternatív univerzumbéli Földön játszódnak, ahol a holdra szállást tagadók Mensa tagok lennének.

Ezt bizonyítja a Mark Wahlberg által alakított mérnök-feltaláló, Cade Yaeger, aki tökéletesen emulálja Mark Wahlberget, és meg kell hagyni, mintha a szerepnek született volna: feszült helyzetekkor hunyorít és tátja a száját, amikor meg beszélnie kell, mindig a foglalkozásával kezd és/ vagy zár. De ez a drámai öndefiniálás minden egyes karakterre igaz, mivel bármilyen kompetens semmilyen forgatókönyvíró nem tudná sehogy sem felvázolni a történetet.

Amúgy James Franco tudós mivolta óta a Rise of the Planet of the Apesből, Hollywood ennyire nem próbált esőt jelenteni, miközben ők vizeltek egy csillagkarcoló tetejéről.

A történet is technológiailag zseniális, de amúgy aranyosan szellemileg visszamaradott főszereplőnkkel nyit, aki időnként ócskavasakkal foglalkozik, időnként arról fantáziál, hogy a dögös, csak személyiségét takaró lánya biztos nem randizik. Közben meg valahogy nem veszi észre, hogy minden űrlényt üldöz ’Marika dícső kormánya, mivel a mexikóiak már kimentek a módiból. Ez a 15 perc ugyan szükséges, mivel több nem is kellett a product placement által beszerzett költségvetés visszatérítéséhez.

Aztán természetesen talál egy sebesült autobotot, megismeri a kósza rakéták szituációs humorbéli értékét és emiatt a Mátrix ruhatárát keményen használatba vevő titkos ügynökök üldözőbe veszik. Szerencséjére, a golyók zápora,  illetve robbanások sorozata csak irányt adnak a menekülő embereknek, amíg ezek fő karakterek. Szóval a színészeket szinte díjazni sem lehet, mivel a forgatókönyv kvázi dadogási instrukciókat adhatott nekik.

Az amúgy nagyszerű Stanley Tucci is tudjátok mit keresett ebben a „filmben”? PÉNZT.

A feljebb említett autobot Optimus Prime, minden idők leg-Skrillex barátabb Coelho idézet generátora volt. Ő hibernáló/ haldokló állapotából seperc alatt lett a régi virító, tűzpiros, illetve kék teherautó lett, autobotok logóval ellátva. Ezután társul sztereotipikus Ken Watanabe-bottal, egy/ két ismerőssel és felbukkan egy látszólag, illetve egy ténylegesen új főellenség, akiknek egyike most nem elpusztítva akarja leigázni a Földet, hanem simán csak elpusztítani. A másik csak Optimust akarja a kirakatában.

De ha elkezdtél belegondolni : itt van szakállas, szivarozó John Goodman-bot. A film egyik jobb pontja, karakter designja ellenében is.

A konfliktusok robbanások, illetve apa-lánya magánéleti vitákban kiteljesülnek, illetve megoldódnak. Az akció amúgy, amíg a kamera nem az egyfolytában bukfencező robotok bütykére koncentrált, még jó is volt, csakhogy egy jegeskádban eltöltött két óra után nem érzed a melletted nyitva álló ablak hatását. Szóval néha kevesebb Bay-inspirálta futamidő sokkal jobb. A gonosz Transformer designok is kezdenek javulni, mivel a színvilág szürke- és feketéjének spektrumján kívül is elismernek árnyalatokat.

Az operatőri virtuozitás ugyan nem merül ki az akció jeleneteknél, mert a robbanások közben/ előtt/ után állókat és a kocsikből épp kiszálló embereket is majdnem talajszintről, körkörös mozgásban illik nézni. Találunk még Zack Snydernek is migréneket okozó lelassított jeleneteket, amik ott vannak, mert és még a hangeffektusok szintje is egyenlőtlen ütközések idején.

Szóval, ha akartok egy idei szórakoztató, vagy netalántán jó sci-fit: Guardians of the Galaxy, X-Men: Days of Future Past, Edge of Tomorrow. De ha boldoggá akarjátok tenni belső kilenc és fél éveseiteket, várjátok meg a bérmentve, egér által bérelhető változatot.

Zárómondatom a több szinten is nagyon ideillő, filmből vett kis gyöngyszem: „We don't have a home dad, it blew up.”

Köszönöm az olvasóm figyelmét!

U.I.: Ha valaki úgy gondolja, hogy csak utáltam ezt a filmet és azért mindenbe belekötöttem, ami volt benne, az nem tud a robbanékony pajta ajtók-, kutyabotok-, vagy épp a barátságos kocsit mellett, de robbanások között kocogó emberekről... Szóval igen, Michael Bay mindig is az akciófilmek Adam Sandlere lesz és nem én nézem hülyének a népet, aki mégis zabálja a termékeiket, hanem ők.