Campus

„Ha megérem, drága unokám, ha megérem....” – mondja ő, és kézfejét az enyémre helyezi. Dolgos kezek ezek, sebekkel és karcokkal, amelyek történeteket tudnának mesélni.

– Ne mondj ilyet, mama! – tör ki belőlem az indulat, és elrántom a karom. – Neked élni kell, amíg én élek! Milyen lenne a világ mama nélkül?

A késztetésemet, hogy minden számomra irigyelni való élményemet megosszam a nagyvilággal kezdte elfedni a vágyakozásom egy privát élet után, amely a mai világban már ritka árucikknek számít.

„Nincs stílusom, nincs ezer ruhám, nem járom a plázákat napestig, és nem támogatom a fast fashiont. Egyszerűen csak Beatrix vagyok." BÖJTE BEATRIX

Annyi csodálatos jelző között amit egy lánynak mondhatsz, mégis a „Szép vagy!” a leggyakoribb. Szinte senki sem érti miért nem akarom, hogy csinosnak hívjanak, annál sokkal több vagyok. Nem az én érdemem, ez egy olyan egyszerű dolog amivel születünk. Mondd, hogy vicces vagyok, okos vagyok. Mondd, hogy szétszórt, felelőtlen vagyok, bármit, ami több mélységgel bír mint fizikai adottság amit akárki észrevesz.