„Ha megérem, drága unokám, ha megérem....” – mondja ő, és kézfejét az enyémre helyezi. Dolgos kezek ezek, sebekkel és karcokkal, amelyek történeteket tudnának mesélni.
– Ne mondj ilyet, mama! – tör ki belőlem az indulat, és elrántom a karom. – Neked élni kell, amíg én élek! Milyen lenne a világ mama nélkül?
