TANKÓ ANNA TAMARA
– Mi a banda története? Hogyan alakultatok?
Szilárd: – A banda története úgy alakult, hogy mi Szőkével a DissOrder nevű zenekarban zenéltünk. Miután felkerültünk Kolozsvárra, és a többiek is elmentek egyetemre, a zenekar szétszéledt. Úgy éreztük, nincs értelme egyben tartani az együttest, ezért Szőkével már akkor gondolkodtunk a folytatáson. Kiszálltunk, és valamikor tavaly tavasszal elkezdtünk saját demókat írni. Akkor még nem volt sem nevünk, sem konkrét tervünk. Egyszerűen csak leültünk zenélni, hogy a bennünk lévő kreativitást életben tartsuk – na meg poénból is, persze.
Aztán eltelt a nyár, és amikor hazakerültünk Székelyudvarhelyre, nem zenéltünk. A demókat még Kolozsváron raktuk össze, otthon viszont megállt az egész. Aztán szeptemberben valamiért újra elindult bennünk a tenni akarás. Nekiálltunk, és azokból a félig elkezdett dalfoszlányokból hirtelen nagyon gyorsan kész számok lettek.
Ez sok zenésznek nehéz, mert rengeteg dalt el lehet kezdeni, de befejezni már kevesen tudják azokat. Megcsináltuk az alapot az összes hangszerre, felénekeltem a demókat, Peti visszajelzett rájuk, és amikor már volt két-három kész számunk, elkezdtünk azon gondolkodni, kiket vegyünk be a zenekarba.
Fontos volt, hogy ne csak azt nézzük, ki a barátunk és ki nem. Nyilván, a bekerült tagok végül barátok lettek, hiszen nem lehet olyan emberekkel dolgozni, akikkel rühelljük egymást. Közben azt is figyelembe vettük, hogy ki az, aki abban a szerepkörben, azzal a hangszerrel megvalósíthatja az elképzeléseinket.
Így találtunk rá Örsikére, a basszusgitárosunkra. Őt már ismertük, a 6 Chapterben zenélt Udvarhelyen. Koncertek után többször mondta, hogy szívesen csatlakozna valami közös projektbe, mert tetszik neki, amit csinálunk. Felhívtam, hogy belépne-e az új zenekarba – ő pedig azonnal igent mondott.
Eközben Örsike elment a fodrászhoz, Petikéhez – aki jelenleg a dobosunk –, és megmutatta neki a zenéinket. Petike a Palma Hillsben zenél, és ő az egyetlen, aki a mai napig egy másik bandában is aktív tag. Meghallgatta a számainkat, és azt mondta: „Ebben szeretnék zenélni”.
Petike aznap felhívott, és közölte, hogy ő ebben a zenekarban fog játszani, és pont. Örültem, mert szívünk mélyén szerettük volna őt. Több mint tíz év tapasztalata van, nála jobb dobost nem is találhattunk volna.
Innentől kezdve összerázódtunk. Próbáltunk, dolgoztunk a számokon, és az idei nyarunk teljesen a próbákról szólt. Szeptemberben pedig megszerveztük az első koncertünket Székelyudvarhelyen.
– Milyen indíttatásból jött a név?
Szőke: – Az egyik számunkból indult. Amikor megírtuk, az elején kicsit kaotikus volt, a szöveg és a riffek összevissza mentek. De Szilinek nagyon megmaradt az egyik rész a dalból, méghozzá a „doncs vagyok én, mindenből kérek” sor. Azt gondolta, miért ne lehetne ez a zenekar neve? Ez eleinte nekem egyáltalán nem tetszett.
Örs: – Magyarázzuk el, mit jelent a név, mert lehet, sokan nem értik. A doncs udvarhelyszéki szó, ami nagyjából azt jelenti, hogy undorító. A jelenséget ezzel a szóval lehet a legjobban leírni.
Szőke: – Így van, ezt a kolozsváriak gyakran dencsnek ejtik.
Örs: – Igen. Elsőéves vagyok Kolozsváron, és amikor néhány emberrel beszélgettünk a zenekar nevéről, mondtam, hogy doncs. Erre mindenki meglepődött és kiderült, hogy ez tényleg udvarhelyi szó, Vásárhelyen sem ismerik. Szóval, a doncs jelentése undorító, gamat.
– Hogyan jött az ötlet, hogy Kolozsváron legyen a koncert?
Szilárd: – Szerintünk a Plani a magyar közösség egyik fontos központja. Kultúra szempontjából, és az emberek feltöltődésére is az egyik legalkalmasabb hely. Miért menjünk máshová, ha ez itt mind megvan?
Örs: – Kolozsváron rengeteg magyar egyetemista tanul, és a Planetarium az egyik kedvenc helyük. Szerettük volna, ha más vidékekről érkező magyar diákok is megismerik a zenekart. Reméljük, hogy így a hír szépen lassan elterjed az egyetemisták között.
Szilárd: – A másik, amit hozzátennék, hogy a Plani emberei nagyon segítőkészek voltak. Tudtuk, hogy nyitottak lesznek, tetszettek nekik a dalaink, a munka pedig gördülékenyen ment. Volt egy megérzésünk, és jól döntöttünk. Udvarhely után máshol is szerettünk volna bemutatkozni, mert otthon a zene és a szórakozás kicsit átment a kommerszebb irányba. Kolozsvárról nem tudok sokat mondani, hiszen keveset járok ide szórakozni. Szerettük volna, hogy Kolozsvár legyen a következő lépcsőfok, amelyet megugrunk – és hál’ Istennek, sikerült.
– Milyen élmény volt a koncert?
Szilárd: – Nagyon jó volt, tényleg. Az, hogy zeneileg melyik pillanatban mit hibáztunk vagy mit hallottunk rosszul, senkit sem érdekel. A lényeg az, hogy ott állt előttünk egy jó közönség, és egy olyan közösség, amely napról napra egyre jobban formálódik. Mindegy, hogy épp merch-öt droppolunk, vagy valami játékot szervezünk, vagy csak beszélgetünk – mindig ott vannak, bevonódnak, támogatnak.
Mi nemcsak zenekart akarunk építeni, hanem közösséget is. A koncert szerintem jól sikerült, mi élveztük, az emberek vélhetően szintúgy… Kell ennél több?
Örs: – Szerintem is nagyon jól sikerült. Elárulom, hogy korábban is volt zenekarom, ahol én voltam az a bandatag, aki állandóan túlzottan kritikus volt – főleg saját magunkkal szemben. Minden koncert után csak a hibák jártak a fejemben, és ez borzasztó tulajdonság. Bizonyos szintig jó az önkritika, de ha túlzásokba esünk, csak elveszi az örömöt.
Amióta ebben a zenekarban vagyok, megváltozott bennem valami. Olyan szerető és energikus közönségünk van, hogy egyszerűen nem tudok a hibákra gondolni. Nyilván, hibázunk, emberek vagyunk, de annyira húz a közönség, olyan energiákat adnak, hogy amikor visszagondolok a koncertre – ami csak fél órája ért véget – nem az jut eszembe, hogy melyik számnál fogtam félre. Azt látom magam előtt, hogy mekkora pogó volt, és hogy milyen hangosan énekelték velünk a refrént. Ez elképesztően melengeti a szívemet.
Szilárd: – Hadd tegyem hozzá, hogy szerintem a legelső és legfontosabb dolog a zenekarban az, hogy olyan dalt csinálj, amit szeretsz, és amit teljes mértékben vállalsz. Büszkének kell lenned arra, amit kiadsz a kezedből. Ha te hiszel benne, hamarosan az emberek is észreveszik, és szépen, organikusan kialakul a közönség, és vele együtt a kapcsolat is.
Örsike most már kevésbé kritikus, de ettől függetlenül szükség van valamennyi kritikára. A legjobb dolgok akkor születnek, amikor egymás fülét rágjuk, ötvenszer újrapróbáljuk, és azt mondjuk valamire, „ez így sz**”. Ezután, ha valamelyikünk változtatni szeretne, javítunk, a végén pedig körtáncot járunk, megiszunk egy csupor mézes tejet… és vadul csókolózunk.
– Mik a tervek a jövőre nézve?
Szilárd: – Jövő héten megyünk stúdiózni, felveszünk három dalt, és szeretnénk kiadni egy kislemezt. Olyan dalokat válogattunk össze, amelyek szerintünk jól működnek együtt – ezeket egyfajta csomagban szeretnénk megjeleníteni.
A cél, hogy minél többet posztoljunk, minél hamarabb eljussanak a dalok a közönséghez. Ez a rövid távú terv. Reméljük, december végén vagy január elején már hallgathatják a dalokat, de ez a jövő titka. Utána pedig minden fesztiválfellépést, minden koncerthelyszínt, minden lehetőséget kihasználunk, ami csak jön.
Szőke: – A tervünk az, hogy az emberek érezzék, sok minden sz** a világban, de ez igazából kit érdekel? A zene öröm. A zene jó. Hallgassátok, élvezzétek. Puszi!
Örs: – Összetartóbb közösséget szeretnénk építeni, és minél tovább, minél feljebb jutni.
– Mikor várható a következő koncert?
Szilárd: – Remélhetőleg tavasszal. Tervezünk meglepetészenekart is, akiket behoznánk Erdélybe. Valószínűleg Udvarhelyen és környékén lesz a koncert, de a pontos helyszínek még nem véglegesek.
Olyan külföldi zenekarokat szeretnénk meghívni, akik nem headlinerek a fesztiválokon. Úgy érezzük, hogy sokszor egy lére mennek – ezt nem bírálatként mondom, hiszen nagyon sok hozzájuk hasonlót szeretünk mi is. Inkább arról van szó, hogy olyan zenét szeretnénk bemutatni, ami a szívünkhöz közel áll, és valamilyen szinten illik a mi stílusunkhoz, miközben kicsit a közönséget is mozgósítjuk.
