Vizes vb: Kós Hubert első érme, David Popovici duplázott

Kós Hubert, bronzérem, vizes vb
Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján. A 22 éves versenyző – a képen a rajt pillanatában – 1:55,34 perces egyéni csúccsal csapott célba, megszerezve ezzel a magyar medencés válogatott első dobogós helyezését a viadalon. A versenyt a négyszeres olimpiai bajnok francia Léon Marchand nyerte 1:53,68 perces idővel.

A 200 méter háton tavaly olimpiai bajnok, Egyesült Államokban készülő Kós az ötödik legjobb eredményt úszta a szerdai középdöntőben, amelyben csapattársa, a Párizsban négy aranyérmet begyűjtő Léon Marchand döbbenetes világcsúcsot (1:52,69) ért el.

A 23 éves francia sztár 1,31 másodperccel döntötte meg az amerikai Ryan Lochte 2011-es világrekordját, és ezzel övé volt az első, 30 ezer dolláros bónuszt érő világcsúcs Szingapúrban.

A döntőben a 2-es pályán úszó Kós a pillangó után harmadikként fordult, háton pedig, ahogy azt várni lehetett, tartotta a tempót az élen úszó Marchand-nal.

A francia mellen ellépett, látni lehetett, hogy már nem lehet utolérni, másik texasi csapattársuk, az amerikai Shaine Casas pedig gyorson ugyancsak jobb volt a magyar úszónál, bronzérmét ugyanakkor senki sem veszélyeztette. Eddigi legjobb eredményéből (1:56,40) több mint egy másodpercet faragott, és nem volt messze Cseh László 2009-es országos csúcsától (1:55,18) sem.

Magyar részről ebben a számban ezt megelőzően legutóbb éppen Cseh állhatott vb-dobogón, 2011-ben Sanghajban az amerikaiak két legendája, Lochte és Michael Phelps mögött volt harmadik.

A 2023-as fukuokai vb-n és a tavalyi, párizsi olimpián 200 méter háton első Kós pályafutása második nagymedencés világbajnoki érmét szerezte.

„Nagyon jó úszás volt, az elején kicsivel erősebben kezdtem a kelleténél. Azt gondolom, mindhárman nagyon büszkék lehetünk, hiszen egy csapatban készülünk” – mondta sietve Kós, aki később fő számában (200 m hát) a harmadik idővel döntőbe jutott.

Férfi 100 méter gyorson David Popovici minden idők második legjobb idejével (46,51 másodperc) diadalmaskodott a World Aquatics Arénában, ezzel megcsinálta Szingapúrban a 100–200 „duplát”. A húszéves klasszis a román küldöttség második aranyérmét szerezte. A csütörtöki döntőt új Európa-csúcsot jelentő 46,51 másodperces idővel nyerte Popovici. Az ezüstérmet az amerikai Jack Alexy (46,92), a bronzérmet az ausztrál Kyle Chalmers (47,17) szerezte meg. Ez David Popovici második világbajnoki címe 100 méter gyorson a 2022-es budapesti vb-n szerzett arany után. Emellett két Eb-elsősége is van ezen a távon (2022-ben és 2024-ben nyert). A párizsi olimpián 100 m gyorson bajnok az előfutamokban is a leggyorsabb volt (47,41 mp), a középdöntőben pedig a második időt érte el (46,84).

A román úszófenomén a második gyorsúszó számot is megnyerte

Kiváló eredményt ért el a Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Molnár Dóra, Ábrahám Minna összeállítású 4 x 200 méteres magyar gyorsváltó is: a negyedik helyen végzett. A délelőtti előfutamban mindössze tíz csapat volt érintett, a magyaroknál senki sem erőltette meg magát igazán. A sztárcsapatokból, például az amerikaiaktól és az ausztráloktól, nem is a legjobbak úsztak a magyar váltó a negyedik idővel (7:54,69) várta a finálét. A döntőben a magyarok a legjobb európai együttesként 7:49.66 perces idővel végeztek, megközelítették a 2009-es „cáparuhás” magyar rekordot (7:48,04). A számot az ausztrálok nyerték.

„Egyre jobban fejlődünk, nagyon büszke vagyok a lányokra, reméljük hamarosan sikerül elérni az országos csúcsot is” – mondta Molnár Dóra.

Ábrahám Minna megjegyezte, 2023-ban Fukuokában még a legjobb hat közé kerülés volt a cél, az elmúlt két évben pedig folyamatosan lépked előre a váltó.

„Két év múlva Budapesten lesz a világbajnokság, bízom benne, hogy addig még többet tudunk fejlődni, várom már a jövőt.”

Ugrai Panna kiemelte, jobbat úsztak, mint tavaly a párizsi olimpián (7:50,52), ahol a hatodik helyen végeztek. „Az olimpiához képest öt tizedet tudtam javulni, látjuk az előttünk lévőket, tudjuk, hova szeretnénk eljutni.”

Pádár Nikolett szerint ha egyszer mindenki az egyéni csúcsát tudja majd úszni a döntőben, akkor „ez nagyot fog durranni”, reményei szerint pedig ez két év múlva a budapesti vb-n fog megtörténni.

*

A csütörtöki döntőkben egyébként öt nemzet képviselői osztoztak az aranyérmeken. Női 200 méter pillangón a kanadai Summer McIntosh csak a 2009 óta élő világrekorddal (2:01,81) versenyzett, és tíz méterrel a cél előtt még „vezetett”, végül azonban 18 századdal elmaradt a csúcstól. A Szingapúrban harmadik aranyát begyűjtő háromszoros olimpiai bajnok hangos káromkodással konstatálta, hogy nem sikerült elérnie a kitűzött célt. Ebben a futamban a negyedik helyen végzett a kínaiak 12 éves szupertehetsége, Jü Ce-ti, aki 89 év után lehetett volna a legfiatalabb dobogós egy nagymedencés világversenyen.

A csütörtöki dobogósok:

Férfiak:

200 m vegyes: 1. Léon Marchand (Franciaország) 1:53,68 perc, 2. Shaine Casas (Egyesült Államok) 1:54,30, 3. KÓS HUBERT 1:55,34.

100 m gyors: 1. DAVID POPOVICI 46,51 MÁSODPERC, 2. Jack Alexy (Egyesült Államok) 46,92, 3. Kyle Chalmers (Ausztrália) 47,17.

Nők:

200 m pillangó: 1. Summer McIntosh (Kanada) 2:01,99 perc, 2. Regan Smith (Egyesült Államok) 2:04,99, 3. Elizabeth Dekkers (Ausztrália) 2:06,12.

50 m hát: 1. Kathrine Berkhoff (Egyesült Államok) 27,08 másodperc, 2. Regan Smith (Egyesült Államok) 27,25, 3. Van Le-tien (Kína) 27,30.

4 x 200 m gyorsváltó: 1. Ausztrália 7:39,35 perc, 2. Egyesült Államok 7:40,01, 3. Kína (Liu Ja-hszin, Jang Pej-csi, Jü Ji-ting, Li Ping-csie) 7:42,99, 4. MAGYARORSZÁG (PÁDÁR NIKOLETT, UGRAI PANNA, MOLNÁR DÓRA, ÁBRAHÁM MINNA) 7:49,66.

A papírformának megfelelően a kínai Csen Jü-hszi nyerte a női toronyugrók versenyét a szingapúri világbajnokságon. A még mindig csak 19 éves klasszis a negyedik világbajnoki címét szerezte meg ebben a számban, karrierjéből már csak az egyéni olimpiai arany hiányzik, mivel Tokióban és Párizsban is második lett.

Eredmények, műugrás, női toronyugrás: 1. Csen Jü-hszi (Kína) 430,50 pont, 2. Alexandra Pauline Pfeif (Németország) 367,10, 3. Hszie Pei-ling (Kína) 358,20.