PÉNTEK LÁSZLÓ
A rendezvény 14 órakor kezdődik a Bélesi-tó partján, a történelmi csatatér helyszínén, ahol a Vasvári Pál Kerékpáros Emléktúra résztvevőinek jelenlétében tartanak megemlékezést. Az ünnepség 17 órától a körösfői református templomban folytatódik ünnepi istentisztelettel. Az igehirdetést Károly Károly református lelkipásztor tartja. Az istentiszteletet követően a résztvevők a templomdomb mellett álló Vasvári Pál kopjafájánál helyezik el az emlékezés koszorúit. A megemlékezésen beszédet mond Bodis László, Körösfő község polgármestere.
Vasvári Pál, családi nevén Fejér Pál, 1826. július 14-én született Büdön, a mai Tiszavasváriban. Édesapja, Fejér Pál görögkatolikus lelkész volt, édesanyja leánykori neve Méhay Erzsébet. A család 1827-ben Hajdúböszörménybe költözött, ahol a kis Pál felcseperedett, és kitűnő eredménnyel végezte el elemi iskoláit. Ezt követően, 1836-ban Nyírvasváriba költöztek, majd a fiatal Pál 1837-ben megkezdte tanulmányait a Nagykárolyi Piarista Gimnáziumban, ahol eminens tanulóként osztályelső volt. Vasvári 1843-ban Pestre ment az egyetemre, ahol történelmet és természettudományokat tanult. Elsajátította a német és a francia nyelvet is. Kiváló szervezőkészséggel rendelkezett, ezért hamar bekapcsolódott a diákkörök munkájába, továbbá 1844-ben az Egyetemi Magyar Társulat, 1845-ben pedig az Irodalmi Kör tagja lett, és az egyetemi ifjúság egyik vezetőjévé vált.
Újságot szerkesztett, verseket és történelmi tanulmányokat írt. Bölcsészhallgatóként tanári állást vállalt Teleki Blanka grófnő leánynevelő intézetében. Ekkor rajongó leánytanítványai Barabás Miklós, a kor neves festőművészének közreműködésével elkészíttették portréját. Vasvári volt az első Magyarországon, aki a nők egyenjogúságát hirdette. Zrínyi Miklós költőről írt terjedelmes tanulmányával 1847-ben elnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Ugyanebben az évben változtatta meg családnevét Fejérről Vasvárira, Nyírvasvárira utalva, mivel a kor neves történésze, Fejér György neve miatt félreértések nélkül nem közölhetett volna történelmi szakmunkákat.
Vasvári 1848. március 15-én Landerer nyomdájában barátaival – Petőfi Sándorral, Irinyi Józseffel, Jókai Mórral és Bulyovszky Gyulával – megfogalmazta a Tizenkét pontot. Délután elsőként mondott beszédet a Nemzeti Múzeumnál, majd részt vett Táncsics Mihály kiszabadításában. Másnap tagja lett a Közcsendi Bizottmánynak. Március 19-én már az országgyűlés színhelyén, Pozsonyban tartózkodott Pest város küldöttségének ifjú és népszerű tagjaként. A kormány Pestre érkezésekor, április 14-én ő mondta az üdvözlőbeszédet. Később Kossuth Lajos pénzügyminisztériumában titkárként dolgozott, majd futárként és országjáró katonatoborzóként szolgált. Éjszakánként hadtudományi műveket tanulmányozott, előadásokat tartott az egyetemen, és fél év elteltével képzett stratégává, valamint honvéd hadnaggyá vált.
Az 1848-as őszi népfelkelés idején, amikor hírét vette, hogy Jellasics horvát bán seregei élén betört az országba, és már Székesfehérvárig nyomult előre, megszervezte a Fővárosi Csapatot, amelyet kapitányi rangban személyesen vezetett a bán seregei ellen. Ez év októbere után a honvédsereg súlyos tiszthiányban szenvedett, ezért hat hónapos csapattisztképző tanfolyamot szerveztek, ahol Vasvári hadtörténelmet oktatott. Ebben az időszakban mélyült el kapcsolata Kossuth Lajossal, akinek hatása alatt teljes odaadással dolgozott. Kortársai emiatt gyakran „kis Kossuthnak” nevezték.
Kossuth Lajos 1849. január 16-án kiadott nyílt rendeletével engedélyezte Vasvári számára egy szabadcsapat toborzását. Rövid idő alatt Békés és Bihar vármegyéből több mint ötszáz önkéntest toborzott. Az alakulat a Rákóczi Szabadcsapat nevet kapta, amelynek az Országos Honvédelmi Bizottmány parancsa értelmében Erdélybe, Kalotaszegre kellett vonulnia, hogy megfékezze a román felkelőket, akik súlyos pusztítást végeztek a magyarság körében. Csapatzászlójukat 1849. április 27-én Nagyvárad főterén, több ezres tömeg jelenlétében szentelték fel. A zászlóanya Teleki Blanka grófnő volt, akihez Vasvárit gyengéd érzelmek fűzték. A zászló ezüstrojtokkal szegélyezett vörös selyemből készült. Egyik oldalára az „Ó, ha te élnél, Rákóczi”, a másikra pedig a „Hazádnak rendületlenül” feliratot hímezték. Vasváriék május 2-án érkeztek Bánffyhunyadra, majd május 5-én súlyos csapást mértek a Gyalui-havasokban megbúvó román felkelőkre, amelynek következtében megszűntek a román betörések Kalotaszegre.
Tavaszra Erdély nagy része felszabadult. Csupán Gyulafehérvár és Déva vára, valamint az Erdélyi-szigethegységbe visszaszorult, Avram Iancu román vezér parancsnoksága alatt álló több mint negyvenezer fős, puskával és lándzsával felszerelt sorkatonai és határőr sereg maradt ellenálló. A lázadó román erők lefegyverzésére Bem József tábornok elhatározta egy jelentős honvédsereg bevetését. A haditerv szerint három irányból bekerítették volna a román csapatokat, hogy megadásra kényszerítsék őket. A parancs értelmében Déva felől báró Kemény Farkas ezredes háromezer, Gyulafehérvár felől Beke József alezredes kétezer, Gyalu felől Szépszögi József őrnagy a 123. tartalék zászlóalj zömével, Kalotaszeg felől pedig Vasvári Pál őrnagy kétezer katonával támogatta volna a hadműveletet.
A terv szerint a Vasvári vezette dandár 1849. július 4-én a havasnagyfalui fennsíkon ütött tábort, ahol a Gyalu felől érkező Szépszögi őrnagy csapataira vártak. Bem tábornok azonban időközben értesült az orosz csapatok betöréséről, ezért visszarendelte a hadjáratot. Beke, Kemény és Szépszögi megkapták a visszahívó parancsot, Vasvári csapatához azonban az soha nem érkezett meg. A feltételezések szerint a futárt a visszahívó paranccsal együtt elfogták a románok, vagy árulás történt. Tény azonban, hogy Vasvári Pál őrnagy dandárát július 4-én már egy nyolc-tízezres román sereg zárta körül, amely folyamatos támadás alatt tartotta őket. Kiújuló betegsége miatt Vasvári átadta a dandár vezetését a tapasztalt, harcedzett Buzgó László őrnagynak. Mivel az utánpótlási vonalaikat elvágták, július 6-án kénytelenek voltak kitörni, és ugyanazon az úton visszavonulni, amelyen korábban felvonultak.
A visszavonulás során a dandár nagy része, köztük a Rákóczi Szabadcsapat is már megmenekült, amikor a hegyszorosban hátvédként harcoló két székely századra óriási erővel támadtak a románok, és öldöklő küzdelem bontakozott ki. Amikor Vasvári értesült arról, hogy a székelyek súlyos veszélybe kerültek, a Rákóczi Szabadcsapat századaival azonnal segítségükre sietett. A felborult ágyú és a csapatzászló körül rendkívül heves harc bontakozott ki, ezért Vasvári minden erejét erre a pontra összpontosította. Még nem érte el az ágyút, amikor találat érte, de nyeregben tudott maradni. Néhány lépéssel később lovát is kilőtték alóla. Pivány Ignác őrnagy, a két székely század parancsnoka még megkísérelte Vasvári kimentését, de sikertelenül. A súlyosan sebesült, haldokló Vasvári szívét a topánfalvi Todea Simion martalóc lándzsájával átszúrta.
A Havasnagyfalu melletti Fântânele nevű határrészben lezajlott ádáz ütközet után a dandár mintegy kétharmada megmenekült, azonban a Rákóczi Szabadcsapat több mint négyszáz katonája, valamint csaknem a teljes vezérkar, élükön Vasvári Pál őrnaggyal, ott lelte halálát. A csata után a románok összeszedték a halottaikat, s eltemették őket. A magyar hősöket azonban ruháiktól megfosztva egymásra hányták, így maradványaik temetetlenül porladtak el azon a csatatéren, amelyet ma a bélesi vízerőmű duzzasztótavának mintegy 90 méter mély vize borít. A román harcosok emlékére kőkeresztet és emlékművet állítottak. A magyar hősök tiszteletére emelt fakereszteket azonban a románok ismételten kidöntötték, s meggyalázták.
Vasvári Pál még a 23. életévét sem töltötte be, mégis e rövid idő alatt rendkívül sokat tett hazájáért, a magyar nemzet felemelkedéséért és megmaradásáért. Életével és hősi halálával maradandó példát mutatott a jövő nemzedékeinek hazaszeretetből, bajtársiasságból és önfeláldozó hősiességből.
