Szimpóziumot tartottak a református teológiai professzor születésének 110. évfordulóján
A teológia dísztermét megtöltötték a rendezvényre összegyűlt családtagok, egyházi személyiségek, teológus hallgatók, barátok és tisztelő ismerősök kedden, április 28-án. A szervező-társmoderátor Éles Éva adjunktus üdvözlő szavai után a 89. zsoltár két szakasza hangzott el, majd Kiss Jenő dékán nyitotta meg a szimpóziumot. Elmondta, Tőkés István neve maradandóan összefonódott az intézettel, „tanárként, teológusként nem csupán tudást közvetített, hanem tartást is” olyan korszakban (1973–1983), amikor a lelkipásztorképzés a szakmai mellett erkölcsi kérdést is jelentett.
Kényszernyugdíjazása nem egyszerű személyi döntés volt, hanem a rendszer félelme, hogy „a lelki-szellemi tekintély erősebb lesz az ideológiai nyomásnál”. Hozzátette: talán ezért is fontos, hogy a KPTI falai között emlékeznek rá, mert minden megemlékezés egyben erkölcsi jóvátétel is.
Az egyházi és szellemi környezet sajátosságai
A szimpózium Lelki ellenállás és önvédelem a kommunizmus idején című nyitóelőadását Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke Tőkés István egyik gondolatával vezette fel: „a kegyelem és a gondviselés ténye nem mentesíthet a valóság- és igazságszemlélet felelőssége alól”. Életünket meghatározza (ebben a sorrendben) a kegyelem és gondviselés, a kegyelemtől jutunk el a gondviseléshez, s nem fordítva. Visszaemlékezett a Tőkés Istvánnal folytatott egyik beszélgetésére a Márk evangéliumából vett részlet kapcsán, és levezette, hogy „akik Jézus gyógyítói munkájába belekerülnek, azok elkezdik másképp látni magukat, a valóságot, Isten szabadító munkája felől megközelíteni a történéseket”. A püspök szerint Tőkés István „a győzelmeinket, a vereségeinket, a szenvedésünket, a hitvallásunkat és az árulást ebben az isteni valóságban látta, s igyekezett annak nevezni, ami” az 1980-as évekig tartó „őrzés éveiben” és az 1980-as „tékozló években”. Az előadó említést tett Tőkés egyháztörténeti munkájáról (A romániai magyar református egyház élete 1944–1989) is, amelynek kéziratát 1989-ben nyilván ki kellett csempészni Magyarországra, és a viszontagságok után 1990-ben megjelent köteteit az egyházkormányzat „száműzi”. Arról a kifogásról, hogy az említett könyvben csak háttérben, „sötét felhőként” jelenik meg, amit a román kommunista állam tett az egyházzal, előtérben pedig az van, „amit mi tettünk, vagy nem”, Balog Zoltán éppen a mű egyik legfőbb értékének tartja. A belső és külső ellenállásnak a kegyelem és a gondviselés adott erőt ott és akkor, s itt és most is a szellemi ellenállás erejére van szüksége a magyar reformátusoknak mindenütt. „Higgye el, a féltő szeretetnek hatalma van” – mondta Tőkés István egykoron az előadónak. Zárszavában a püspök felidézte a professzor 2016-os temetéséről hazatérő Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök válaszát is, aki az őt akkor telefonon hívó Emil Boc kolozsvári polgármester érdeklődésére – hogy mit keresett Kolozsváron – ezt mondta: „Száz évet temettünk. De feltámadunk!”
Szerteágazó előadásában Hermán M. János Hollandiában élő nyugalmazott kutató lelkipásztor, társmoderátor „az Anyaszentegyház jeles erdélyi tanítójának életére és példás szolgálatára” emlékezett. A „haláltól nem szabad félni”-t valló Tőkés Istvánt 90 éves korában megkövette az egyházkerület az ellene elkövetett intézkedésekért, ugyanezt a román államnak is meg kellett volna tennie, ugyanis „nem elég a lehallgatókészülékeknek a leszerelése”. Felelevenítette, hogy Tőkés százéves korában történő elhunyta (2016) utáni temetésekor Pap Géza akkori püspök úgy fogalmazott, „Isten nemcsak időt adott neki, hanem páratlan szellemi-lelki frissességét is, hogy azt a feladatot, amivel Isten megbízta, be tudja fejezni”. Az előadó Kató Béla volt püspököt idézte, aki szerint „Tőkés István volt az az öreg tanú, akinek élete és munkássága egybeesik kisebbségi egyházunk [...] százéves történetével. Ő volt az, aki szembeszállt az önkényuralommal, és nem hunyászkodott meg”, hiába próbálták „kifárasztani”. Hangsúlyozta, „Tőkés István igehirdetői szolgálata hosszabb volt, élete végéig tartott, mert valóságos szószéket jelentett számára a [püspöki] titkári, a tanácsbeli, a zsinati, a generális direktori vagy a püspökhelyettesi hivatal, megbízatás és a katedra is”. Kiadott munkái között az előadó első helyre helyezte az egyház működési szabályzatát (statútum), 150 tanulmánya és 18 könyve jelent meg.
Pásztori-Kupán István, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója Tőkés István, a hivatásos és a hitvallásos írásmagyarázó témakörében az újszövetségi teológus kiváló szövegértelmezési (hermeneutikai) munkáját vizsgálta, több humoros nyelvi fordulattal fűszerezve. Bemutatta, Tőkés István életművében „nem rettent vissza attól, hogy sajátos módon értelmezze a Szentírást”, s „nemzetközi színvonalon mert magyarul teológiát művelni, és magyar teológiát művelt, mert művelt magyar teológus volt”. Tette ezt azért, mert (saját szavaival) „nekünk a gyökerekhez kell visszamennünk, és ott a magunk lábán megállnunk”.
A szimpózium első része Tőkés István unokáinak ünnepi műsorával fejeződött be. Megérdemelten kapott vastapsot Zsigmond László egy-egy Stradella- és Händel-mű elénekléséért (Kolcsár Péter zongorakíséretével), illetve ezek között Zsigmond Fanni Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című költeményének mély átélésű elmondásáért.
Teológiai vonatkozások
Geréb Zsolt emeritus professzor úgy értékelte a negyedik erdélyi teológus nemzedékhez tartozó Tőkés István újszövetségi teológusi munkásságát, hogy a nyugati szakmai kollégákkal a krisztocentrikus, üdvtörténeti és egzisztenciális magyarázatok körüli egyházi irodalomban „ő volt a legaktívabb vitázó”. Kereste azokat a sajátos erdélyi kifejezési formákat, amelyek figyelembe veszik az itteni gyülekezetek helyzetét. Vázolta Tőkés István tanulmányi pályáját, hogy kik hatottak gondolkozására. Újszövetségi leveleket (Filippi, 1–2 Korintus) magyarázó munkáiban segítséget kívánt nyújtani az értelmezésben, illetve vallotta: „meg kell érteni az első század betűit, a bibliai írót, mindezt úgy, hogy a feldolgozott anyag exegézise tartalmazza a Szentléleknek az itt és most nyelvére átültetett üzenetét”.
Székely József adjuntus igehirdetéseinek jellemzőiről szóló előadásában először azt a személyes tapasztalatát hozta, hogy az ő prédikációját Tőkés István „igehallgató”-ként bírálta, a jobbítás szándékával. Ő ennek örült, mert általánosan ritka az ilyen visszajelzés. Később igehirdetőként is megismerte a teológust. „Tőkés István benne volt a történetben, rendíthetetlen meggyőződéssel adta át az üzenetet” – emlékezett. A nyugati egyházakban már nem csak felteszik a kérdést: „kell-e a prédikáció?” Az előadó például olyan svájci egyházat említett, ahol a szószéket is szó szerint elfűrészelték a templom előtt, és asztali beszélgetéssel igyekeznek helyettesíteni Isten igéjének magyarázatát. Erdélyben ez nem kérdés, de vannak figyelemfelkeltő jelek. Elmondta, arról, hogy ki, kinek, mit és hogyan prédikáljon, Tőkés István több mint ötven homiletikai tanulmányt publikált a Református Szemle hasábjain, s négy kötetben 410 prédikációja jelent meg a Szentírás valamennyi könyvéből való textusokkal. Tőkés István azt vallotta, „én azt a módszert követem, hogy állandóan olvasom és tanulmányozom a teljes Szentírást, kijegyzem magamnak azokat a logoszokat, amelyben személyesen megszólít az Úr. Ha prédikálnom kell, mindig van olyan ige, ami alapján személyes üzenetet tolmácsolok”. Aki az ő prédikációját hallgatta, nemcsak hírnököt látott, hanem aki „egzisztenciális érintettséggel, a teljes élete bevetésével tanúskodott”.
A résztvevők ezután megtekinthették a Kolozsvári beszélgetés Tőkés Istvánnal című, 2012-es dokumentumfilmet az eseményen jelen levő Kabay Barna és Petényi Katalin rendezők társaságában.
Személyes visszatekintések
Tőkés István magánéletének aspektusait villantották fel gyermekei. Tőkés László egykori királyhágómelléki református püspök pontról pontra ismertette édesapjának „viaskodását a gonosszal”, a Szekuritáté több évtizeden keresztül (1945/1952–1989) tartó megfigyelését, háromszoros, sikertelen beszervezési kísérleteit. (Megemlítette Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium négykötetes művét, amely hosszasan tárgyalja Tőkés István esetét.) Beszélt édesapja szerepéről az 1962-es, „kommunista hatalomátvétel”-lel felérő püspökválasztás, az 1983-as kényszernyugdíjazás, a szószéktól való eltiltás és az 1989-es temesvári események kapcsán. Hangsúlyozta, a fokozódó titkosszolgálati nyomás ellenére Tőkés István vakmerően szállt szembe a hatalmi önkénnyel. Azt is megtudtuk, hogy volt humora kijátszani egymás ellen a Vallásügyi Államtitkárságot és a Szekuritátét is, az egyik kommunista hatóság ténykedését a másiknál jelentette fel. A hatalom kicsinyességét jelzi, hogy Tőkés István jogosítványát is elvette.
Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet (a Házsongárd Alapítvány igazgatója) segítségével a Tőkés család mindennapjaiba pillanthattunk be. Szóba kerültek különböző, többgenerációs papi felmenők, a gyermekkori élmények és tárgyi motívumok (például a családi relikviává vált többemeletes gyermekágy), az Isten-haza-család hármasa köré szerveződő nevelési-életviteli irányelvek, amelyeket összefogott Vass Erzsébet, a művelt és szerető édesanya személye. Az isteni gondviselés két megjelenését Tőkés Erzsébet édesapjának 1944-es szovjet elhurcolástól (málenkij robot) való szerencsés megmenekülésével és az őket meglátogató Nagy István festőművész által küldött, ruhának való vég posztóval példázta.
Az előadások után Adorjáni Zoltán nyugalmazott professzor ismertette röviden azt a bibliaértelmezési tanulmánykötetet, amely kibővült Tőkés István hermeneutikai munkájával is. Erre az alkalomra a KPTI az erről készült különlenyomatot ajándékozott a Tőkés családnak.
Ezután a protestáns teológia Benkő Tímea tanár által vezényelt énekkara rövid előadása után a teológusprofesszor „kedvenc” egyházi énekével (Az Úr csodásan működik) végződött a szimpózium.
A résztvevők Tőkés István egykori lakhelyének közelébe – a kétágú templom szomszédságában levő udvarra – vonultak a tiszteletére elhelyezett emléktáblához. Köszönetnyilvánítás után erről unokája, Gergely Balázs tartott rövid ismertetőt. Elmondta, az emléktáblánál a szőlőtőke bibliai szimbólumát használták fel, a nyolc szőlőlevél és 28 szőlőszem egyben a Tőkés családot is megjeleníti. Marosán Csaba színművész elmondta Reményik Sándor Ahogy lehet... című költeményét, végül a Miatyánkkal és a 90. zsoltár (Tebenned bíztunk eleitől fogva...) eléneklésével zárult a megemlékezés.
