A nagyszebeni Astra Filmfesztiválon bemutatott alkotások november 8-ig on-line is megtekinthetők
A dokumentumfilm különleges műfaj: miközben a valóságot igyekszik megmutatni, óhatatlanul azt is eldönti, mit emel ki belőle, kinek ad megszólalási lehetőséget, és milyen összefüggésekre irányítja a néző figyelmét. A nagyszebeni Astra Filmfesztivál idei, 33. kiadása ismét sokféle megközelítést kínált ehhez.
Az október 17. és 25. között megrendezett mozgóképes seregszemle négy versenyprogramjában hetven dokumentumfilm szerepelt, a teljes rendezvénysorozat pedig több mint kétszáz vetítést, beszélgetést, közönségtalálkozót, koncertet és kiállítást foglalt magában.
A fesztivál lezárultával sem kell lemondani ezekről a történetekről: az Astra Film Online november 8-ig 35 dokumentumfilmet tesz hozzáférhetővé Romániában. A válogatás több alkotása különösen azok figyelmére tarthat számot, akiket a közélet, a társadalmi felelősség vagy a személyes sorsok mögött meghúzódó nagyobb összefüggések érdekelnek.
A technológiai fejlődés ára
Az idei fesztivál egyik hangsúlyos témája a mesterséges intelligencia és az egyre nagyobb technológiai hatalommal rendelkező vállalatok felelőssége volt. A nyitófilm, Andreas Pichler rendező Elon Musk leleplezve (Elon Musk unveiled) című, 90 perces német dokumentumfilmje a Tesla és a vállalatot meghatározó üzleti-technológiai vízió világába vezet.
A film nem egyszerűen egy nagyhatalmú vállalkozó portréját kínálja. A középpontban az önvezető autók ígérete, az innovációba vetett hit, valamint a technológiai hibák emberi következményei közötti feszültség áll. Újságírói vizsgálatok és belső beszámolók – köztük egy korábbi Tesla-mérnökként dolgozó román nő története – segítségével a dokumentumfilm a vállalati kultúrát, a döntéshozatal mechanizmusait és a felelősség kérdését vizsgálja. Mit jelent a fejlődés, ha a hibák következményeit mások viselik, miközben a technológia fejlesztői és a vállalat vezetői nehezen vonhatók felelősségre?
Hasonló kérdéseket, de egy egészen más munkahelyi környezetből kiindulva tesz fel Rusudan Gaprindashvili rendező Hogyan beszélj Lydiával? (How to talk to Lydia?) című alkotása.
Főszereplője Damian, egy Moldovai Köztársaságból származó fiatal férfi, aki Németországba költözik, hogy pénzt gyűjtsön egy otthon felépítésére. Munkahelye egy hatalmas logisztikai központ, ahol a dolgozók mozdulatait és munkavégzését Lydia, a mesterséges intelligencián alapuló hangrendszer irányítja.
A technológiai hatalomnak már nemcsak a munkahelyeken, hanem a nemzetközi politikában is egyre nagyobb szerepe van. Susanne Kovács rendező Techdiplomácia (Techplomacy) című, 93 perces dán dokumentumfilmje Anne Marie Engtoft Meldgaard technológiai ügyekkel foglalkozó, 33 éves dán nagykövet munkáját követi öt éven át. A diplomata a Szilícium-völgy technológiai óriásaival tárgyal, miközben a digitális jogok védelméért és a demokratikus intézmények mozgásterének megőrzéséért küzd.
Háború: ami az otthonokban és a személyes kapcsolatokban marad
Comes Chahbazian rendező Itt, máshol (Ici, ailleurs/Here, elsewhere/Aici, altundeva) című, 66 perces dokumentumfilmje Hegyi-Karabahba, 2023 júliusába vezeti a nézőt. Artziv egy rendező barátja kérésére kezdi filmezni családja mindennapjait az ostromhelyzetben: az élelmiszerhiányt, az áramszüneteket, az improvizált étkezéseket, a gyermekek játékait és az élelmiszer-adagokért várakozó embereket.
A kamera nem a háború hagyományos látványosságait keresi. A mindennapi élet apró részleteit rögzíti, amelyekből lassan kirajzolódik, hogyan szűkül be egy család mozgástere, és miként válik a korábban magától értetődő otthon bizonytalan, majd elhagyásra ítélt hellyé. Amikor megindul a végső offenzíva, Artziv és családja örökre elhagyja a házát. Egy falra írt üzenetet és egy zacskónyi földet visznek magukkal arról a helyből, amelyet az otthonuknak neveztek.
Janay Boulos libanoni újságíró és Abd Alkader Habak szíriai operatőr történetét dolgozza fel a Háború madarai (Birds of war) című, 85 perces dokumentumfilm. A két alkotó 2016-ban, az aleppói csata utolsó hónapjaiban ismerkedett meg: Boulos a BBC riportereként kereste meg Habakot, hogy a szíriai helyszínről felvételeket szerezzen. A szakmai kapcsolat idővel személyes kötődéssé alakult.
A történet egyik különlegessége, hogy a háború közepette kibontakozó szerelmi kapcsolatot nemcsak a hagyományos dokumentumfilmes eszközök, hanem a digitális levelezés, az üzenetek és a személyes archívumok is elbeszélik. A készítők tizenhárom évnyi anyagból dolgoznak, miközben a szereplők élete London és Szíria között, a háború, a forradalom és a száműzetés hatására változik.
A háború nem feltétlenül a harcok lezárultával ér véget azok számára, akik elveszítettek valakit. Anette Ostrø Az aranyhattyú (The Golden Swan) című, 88 perces dokumentumfilmje három évtizeddel korábbi tragédiához tér vissza: a rendező testvérétHans Christian Ostrø nevű fiatalembert Kasmírban elrabolták, majd megölték.
A fogság öt hete alatt titokban írt verseket és leveleket hagyott hátra, amelyek később a nővére számára az emlékezés és a megértés kiindulópontjává váltak.
Az intézményesített közöny történetei
A fesztivál egyik legsúlyosabb társadalmi témáját a Recorder Egyedül. Az elhagyott gyermekek véget nem érő rémálma (Singuri. Coșmarul fără sfârșit al copiilor abandonați) című, 82 perces dokumentumfilmje képviseli. A Cristian Delcea, Mihai Voinea és Diana Meseșan által jegyzett oknyomozó alkotás a romániai gyermekvédelmi rendszerben jelenleg élő gyermekek bántalmazásának történetét kapcsolja össze a kommunista korszak örökségével.
Más történelmi örökséggel foglalkozik Dragoș Turea alkotó Lenin gyalogja (Pionul lui Lenin/Lenin’s pawn) című, 84 perces román–moldovai dokumentumfilmje. Főszereplője Sergiu Voloc színész, aki egy kommunizmus múzeumban naponta ölti magára Lenin jelmezét, miközben a magánéletében kalapáccsal indul harcba a szovjet vezető szobrainak eltávolításáért.
A politikai múlt kevésbé látványos, de ugyancsak mélyre ható következményeit mutatja be A kémek közöttünk (The Spies Among Us) című, 94 perces amerikai dokumentumfilm. Peter Keup történész saját családjának történetén keresztül kutatja a keletnémet állambiztonsági szolgálat, a Stasi működését. A központi kérdés fájdalmasan személyes: milyen lehetett úgy együtt élni a testvérünkkel, hogy közben nem tudtuk, informátorként jelentéseket készít rólunk?
A film eszembe juttatta a Mások élete (Das Leben der Anderen) című kiváló játékfilmet, amely a Stasi fájdalmas megfigyelési technikáira világít rá.
A földhöz való ragaszkodás és a közösség ereje
Biljana Tutorov és Petar Glomazić közös produkciója, A hegy (To hold a mountain) című, 105 perces dokumentumfilmje Montenegró hegyei közé vezet. Gara és lánya, Nada hagyományos pásztoréletet élnek egy olyan tájon, amelyet a NATO katonai gyakorlótérré alakítana. A terv nem pusztán a környezetet fenyegeti: a helyiek megélhetését és a nemzedékek óta őrzött életformát is veszélybe sodorja. Ez az alkotás nyerte a filmfesztivál nagydíját.
Egészen más közösségi helyzetet vizsgál Andreea Dumitriu rendező A sor (Rândul) című, 40 perces román–holland dokumentumfilmje. A kamera a jászvásári Szent Piroska-zarándoklat több tízezer résztvevőjének egyikét sem emeli ki hagyományos főszereplőként. Ehelyett azt követi, ahogyan az emberek órákon át várakoznak a fémkordonok között, ételt és vizet kapnak, beszélgetnek, történeteket osztanak meg egymással.
A nők testükhöz és önmagukhoz fűződő viszonyát állítja középpontba Maud Mascré alkotó Gátlások nélküli spártai nők (Sassy Spartans) című, 78 perces dokumentumfilmje. Új-Kaledóniában egy koreográfus különböző életkorú és társadalmi hátterű nőket vezet be a burleszk világába, hogy együtt készüljenek tánciskolájuk jubileumi előadására.
A felkészülés során a résztvevőknek saját bizonytalanságaikkal és testképükkel is szembe kell nézniük. A színpadra lépés így nem pusztán koreográfiai feladat, hanem önelfogadási folyamat is. A film azt mutatja meg, hogyan válhat a közös alkotás és a testi kifejezés eszközzé ahhoz, hogy a nők megszabaduljanak a rájuk nehezedő elvárások egy részétől, s magabiztosabban vállalják önmagukat.
Kötelező néhány vígjáték
A nagyszebeni fesztivál egyik fontos hozadéka éppen ez a sokféleség: ugyanazon esemény keretében kerülhet egymás mellé egy globális technológiai vállalat működését vizsgáló oknyomozó film, egy háborúban szétszakított család videónaplója, a gyermekvédelmi rendszer visszaéléseit feltáró riport, illetve egy zarándoklat csendes megfigyelése. A dokumentumfilm ezekben az esetekben nem egyszerűen információt közöl, hanem emberi léptékben teszi átélhetővé azokat a folyamatokat, amelyekről a hírek gyakran csak számokban, intézményi nyilatkozatokban vagy politikai jelszavakban beszélnek.
Lelki szempontból a filmfesztivál rendkívül megterhelő, a mozgóképes produkciók túlnyomó többsége rettenetes emberi szenvedésekről, drámákról, tragédiákról szólnak. A vetítések alatt mintha mozsárba helyeznék a néző lelkét, s szilánkokra törnék, ezért hazaérve az embernek legalább két vígjáték megtekintésére van szüksége…
Az Astra Filmfesztivál online kínálata november 8-ig ad lehetőséget arra, hogy a nézők otthonról is megismerkedjenek a kiválasztott alkotásokkal. A filmek elérhetőségéről és a hozzáférés feltételeiről itt találhatók részletek.
