Hárommillió lejjel többe kerül a projekt kivitelezése

Azonnali hatállyal összehívott ülést tartott pénteken a Kolozs Megyei Tanács, az önkormányzati képviselőket a Kolozsvári Néprajzi Múzeum szabadtéri részlegének, a falumúzeumnak – Romulus Vuia Nemzeti Etnográfiai Park – felújításával kapcsolatban hívta össze Alin Tişe megyei elnök. A megyei döntéshozó testület elnöke azzal indokolta döntését, hogy a grémiumnak mihamarabb meg kell vitatnia a létesítmény munkálataira szánt összeg kiegészítését.
A projekt értelmében létrehoznának egy „vakációs falut”, ahol hagyományos népi tevékenységeket lehet majd tanulni, mint például fafaragás, fazekasság, hagyományos bútorfestészet, textíliák feldolgozása, stb. Az új létesítmény keretében lesz csűr is népi játékok szervezésére, továbbá kemence kerámiaégetésre, hagyományos konyha, kenyérsütő kályha és kiállító csarnok. Ezeken a tevékenységeken keresztül a látogatók közvetlen módon ismerhetik meg a vidéki életmódot – olvasható a fejlesztés leírásában. Szintén ennek a projektnek a része a Hója-parkerdőben szabadtéri színpad, játszótér létrehozása.
Ugyanakkor a terv tartalmazza egy nagyobb befektetés elképzelését, amely nemzetközi ötletbörze alapján körvonalazódott. A projekt összértéke 30,3 millió lej, amelyet a korábban meghirdetett 2021-2027-es Északnyugat Regionális Program keretében pályáztak meg.
A tegnapi tanácsülés összehívására azért volt szükség (Alin Tişe 9 órakor 60 perccel későbbre „riasztotta” az önkormányzati képviselőket), mert a grémiumnak ki kellett egészítenie az uniós forrásokból lehívott összeget. Ebből a plusz pénzösszegből a falumúzeumtól a Hója-erdő felé vezető sétautat hoznak létre, amely a szabadtéri színpadhoz és játszóterekhez vezet majd. Az Északnyugat Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR Nord-Vest) szabályai szerint ez az út nem minősült támogatásra jogosultnak, mert tulajdoni okokból, illetve „a műszaki elhelyezkedése” miatt nem része jogilag a múzeum területének, a telekkönyvben ugyanis közcélú útként van nyilvántartva.
Antal Géza, a megyei döntéshozó testület RMDSZ-es frakciójának a vezetője szerint a projekt aktuális és szükséges. „Felújítjuk a falumúzeumot, a létesítmény új szabadidő-központtal is bővül. A korszerűsítési és bővítési munkálatokat uniós támogatásból fedezzük. A látogatók számára kényelmesebb, a korszerű igényekhez igazodó új lehetőségekkel egészül ki a park. A pénteki tanácsülésen a projekt költségvetését egészítették ki, az el nem számolható tételek számára irányoztunk elő külön fedezetet saját forrásból” – nyilatkozta a Szabadságnak Antal Géza. Arra voltunk kíváncsiak, az érdekvédelmi szervezet terve-e már különböző rendezvényeket a felújított és kibővített falumúzeumban. „Jussunk el az első kapavágásig, s azután elkezdünk ezen gondolkozni. A mostaniak csupán mind az adminisztratív szakasz lépései” – tette hozzá az önkormányzati képviselő.
Megfigyelők szerint a projekt hozzájárulhat a természet és kultúra találkozásához: egyrészt a Hója-erdő szolgáltatja a természeti környezetet, és a szabadtéri néprajzi múzeum a kulturális és szabadidős tevékenységek, programok helyszínét. A falumúzeum bemutatja a hagyományos építészeti stílusokat, népművészeti elemeket, a különböző földrajzi régiók történetét, ami erősíti a regionális identitást és a kulturális örökséggel kapcsolatos tudatosságot.
A falumúzeumban többek között a Kolozsvári Magyar Napokon sorra kerülő örömfőzést és a Donaton futóversenyt, továbbá a nagyszabású Jazz in the Park zenei rendezvényt szervezik.