Újjáépítés és stabilizálás. A CFR új korszakának kezdete?

CFR, Iuliu Mureşan, Daniel Pancu
A kolozsvári vasutascsapat sikerkovácsai: Iuliu Mureşan és Daniel Pancu
Még csupán két forduló van hátra a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakaszából, és a kolozsvári vasutas klub meglepetésre az ötödik helyen tanyázik. Évekkel ezelőtt ez a megállítás úgy hangzott volna: „csak az ötödik” helyen van. Az idei szezonban viszont szinte csodaszámba megy.

A kolozsvári alakulat ugyanis nyáron rendkívül rossz menedzseri döntéseket követően egyre rosszabb helyzetbe került – nemcsak anyagi, hanem szakmai szempontból is. A klub eladósodott, a játékosok fizetései az „eget súrolták”, a nagy pénzen a klubhoz csábított játékosok nem hozták a tőlük elvárt szintet. Az együttesnek pedig az sem tett jót, hogy legjobb játékosát, Louis Munteanut, nem tudta úgy eladni, hogy a tulajdonos, Neluţu Varga megelégedve dőljön hátra a fotelben. Így aztán a tavalyi bajnokság gólkirályának, Munteanunak a hatásfoka is romlani kezdett: egyik szemével a külföldi csapatok felé kacsintgatott, másik szemével a román bajnokságban próbált helytállni, kevés sikerrel. A gondokat növelte az is, hogy a csapat kiesett a nemzetközi kupákból, az UEFA-tól remélt összegektől a klub így elesett. Ráadásul a kispadról – egészségügyi okokból kifolyólag – a sikeredző, Dan Petrescu is távozott. A helyére szerződtetett olasz Andrea Mandorlini pedig nem tudta orvosolni a helyzetet. 

A csapat egymás után szenvedte el a vereségeket, és adott pillanatban az őszi időszak során a kiesés szélére sodródott. Az első hatba (play-offba vagy felsőházba) való kerülés csupán utópiának tűnt.

Ebben a helyzetben ragadta meg a telefon végét a Kolozsvári CFR 1907 tulajdonosa. Neluţu Varga azt a Iuliu Mureşant hívta fel, akinek idejében a fellegvári együttes Pászkány Árpád támogatásával berobbant az élvonalba, bajnokságokat nyert, és kijutott a nemzetközi porondra is, ahol felejthetetlen élményekben részesítette a kolozsvári szurkolókat. Bár Mureşan 2018-ban távozott, és azóta nem vett részt a klub életében, a vezetés nehéz helyzete miatt újra őt kérték fel: tegye rendbe az egyesület anyagi dolgait, és állítsa vissza a csapat eredményességét.

Több hónap telt el azóta, hogy Iuliu Mureşan visszatért a CFR-hez, az eredmények pedig most már láthatóak. A visszatérés után az elsődleges feladat az volt, hogy feltérképezzék a játékosállományt, „az öltözői állapotokat”. Mureşan szerint a csapat belső feszültségekkel küzdött: a játékosok kisebb csoportokra oszlottak nemzetiség, vallás és más, a futballtól független szempontok alapján. Az eredmények is ezt tükrözték: a tabella alsó részén, mindössze 13 ponttal 15 forduló után a csapat komoly veszélybe került.

A sportvezetés gyors döntéseket hozott: az első napon edzőváltásra került sor, hiszen Mandorlini és a korábbi edzői stáb nem tudott hatékonyan együttműködni a csapattal. Rövid ideig Ovidiu Hoban ült a kispadra, majd a vezetés a szabadon igazolható edzők közül választott. Daniel Pancu pedig gyorsan stabilizálta a helyzetet.

Szakmai hozzáállása és az öltözői közösség kezelésében szerzett tapasztalata lehetővé tette, hogy rövid idő alatt helyreálljon a csapat családias, egységes légköre, amely alapvető a teljesítményhez.

Az öltözői stabilizáció mellett a játékoskeret átalakítása is kiemelt feladat volt. A klub a konfliktusforrásokat jelentő, elégedetlen játékosokkal – akik a közösség egységét zavarták – szerződést bontott. Közben több új játékost igazolt, akik pozitív személyiségükkel és munkamoráljukkal erősítették a csapatot. Ilyen érkező volt többek között a svéd–orosz Alibek Aliev, a német Cristopher Braun, a bosnyák Ilija Mašić és Marian Huja.

A fiatal, tehetséges játékosok beépítése is kiemelt szempont volt: Alexandru Radu és Denis Crişan például a 19 éves korosztályból kerültek be a keretbe, és már most komoly potenciált jelentenek.

A pénzügyi stabilitás helyreállítása szintén kiemelt feladat volt. A klub a magas fizetésű játékosok eladásával vagy szerződésbontásával csökkentette a bérköltséget – így biztosítva a fenntartható működést.

A vezetés számára külön kihívást jelentett, hogy a szerződésbontások – például a BL-győztes, francia Kurt Zoumával vagy a gambiai Mohamed Badamosival – mindkét fél számára elfogadható módon történjenek, minimalizálva a pénzügyi veszteséget. Emellett a Louis Munteanu amerikai átigazolásából befolyt összeg szintén hozzájárult a klub költségvetésének megerősítéséhez. Ezt követően a klub eladta a koszovói Lindon Emërllahut és a csapat fiatal hálóőrét, Hindrich Ottót is. A három játékosért a klub mintegy 8,5 millió eurót kasszírozott be a híresztelések szerint. A sport- és pénzügyi stabilizáció eredményei azóta már a pályán is láthatók: a csapat teljesítménye javult, a játékosok hozzáállása pozitív irányba változott, és az egység helyreállításával sorozatban kilenc bajnoki győzelmet arattak. A tabellán való felzárkózás a felsőházi helyek közelébe hozta a csapatot, ami a szezon célkitűzése: bejutni a legjobb hatba, és a bajnokság mellett a kupában is komoly eredményt elérni.

Újságírói kérdésekre válaszolva a CFR régi-új elnöke hangsúlyozta: a folyamat nem csupán eredményekről szól, hanem a klub hosszú távú stabilitásáról is. A fiatal tehetségek beépítése, az öltözői harmónia és a pénzügyi racionalizálás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a CFR a következő években ismét versenyképes legyen, és elérje hosszú távú célját: megszerezni a tizedik bajnoki címet, amely újabb mérföldkő lenne a klub történetében.

Mureşan szerint, bár a futball világában sokszor szükség van szerencsére, a siker legfőbb kulcsa a profi menedzsment, a megfelelő játékosok kiválasztása, az egységes öltöző és a stabil pénzügyi háttér. A klubvezetés és az edzői stáb szoros együttműködése biztosítja, hogy a CFR ismét a román futball élmezőnyébe kerüljön, miközben hosszú távon is fenntartható működést biztosít a klub számára.

Jelen állás szerint a vasutasoknak a hátramaradó két meccsből egyet mindenképpen meg kell nyerniük ahhoz, hogy az alapszakaszt követően a legjobb hat között végezzenek. Ha pedig sikerül bejutniuk a felsőházi rájátszásba, az alapszakaszban elért pontokat pedig felezik, az azt követő időszakban a csapat akár a bajnoki címért is harcba szállhat. A vasutasok ugyanakkor a Román Kupában is érdekeltek (legközelebb jövő szerdán játszanak majd Krajovában a negyeddöntőben). Addig azonban vagy a Konstancai Farult kellene legyőzni idegenben, vagy azt követően hazai pályán a Bukaresti Dinamót. Esetleg mindkettőt, hiszen – ahogy az előbb is említettem – Mário Camora és társai az utóbbi kilenc mérkőzésből kilencet nyertek meg.