„Javasoltam, hogy az ügyben tartsunk megbeszélést, ám erre nem került sor. Az elfogadás céljából bemutatott határozattervezetben az szerepel, hogy a kezdeti árhoz képest többe kerülnek a tervezett munkálatok. Történik mindez a lakosok és a szakemberek megkérdezése nélkül. Azt tudjuk, hogy a tó vizének minősége kifogásolható, mivel a part környékén büdös, és a halak sorra döglenek meg. De arra ki tud válaszolni, miért van ez a nagy áremelkedés?” – tette fel a kérdést Alexandra Oană USR-s városi tanácsos.
„A projektet szakemberek állították össze, és szükség van ezekre a munkálatokra, hogy a tóparton és a stégen a víz ne legyen büdös, ne legyenek algák a vízben” –fogalmazott Dan Tarcea liberális alpolgármester.
Egy másik USR-s tanácsos hangot adott azon elégedetlenségének, hogy a többletköltségek annak tudhatóak be, hogy stéget alakítanak ki a vízibiciklik számára, ez pedig nem függ össze a környezetvédelemmel, a víz tisztaságával. Dan Tarcea rögtön azt válaszolta, hogy a vizibiciklizést sok lakos igényelte. Anca Ciubăncan AUR-os tanácsos szerint a határozattervezetben feltüntetett tanulmányok közül többet rég el kellett volna készíteni, ezért nem indokolt, hogy azokért most kérjenek pénzt. Szintén Dan Tarcea volt az, aki védelmébe vette az ár aktualizálását kérő céget, miszerint az törvényesen jár el, mert a kormány rendeletben előírta, hogy az építkezési cégek kérhetik az árak aktualizálását bizonyos feltételek között.
Szintén az egyik USR-s tanácsos nehezményezte, hogy a tópart korszerűsítésére vonatkozó szerződést három évvel ezelőtt írta alá az önkormányzat, a 12 hónapra tervezett munkálatokkal mégsem készültek el. 2022-ben a projekt kezdeti értéke tízmillió lej volt, most pedig 16,4 millió lejre nőhet a cég által kért áraktualizálás miatt.
„A cég szolgáljon magyarázattal erre az áremelkedésre. Amióta városi tanácsos vagyok, történtek már áraktualizálások, de ezek mértéke soha nem haladta meg a 60%-ot. Ezért javaslom a határozat elhalasztását a következő ülésre” – javasolta Adriana Cristian USR-s tanácsos.
„Tíz nap nem a világ, ezért beleegyezem a határozattervezet visszavonásába, és ezt majd a következő tanácsülésen fogjuk megvitatni” – zárta le a vitát Emil Boc polgármester.
A tervezet szerint a tavon két nagy méretű (2100 négyzetméteres) stéget építenek, ezzel pedig megnövelik a sétáló övezetet. Öt vizibicikli, nyolc csónak, nyolc SUP (stand-up paddle) és két seabike kap majd helyet a kölcsönzőben. A tóparti lakóházak környékén horgászásra alkalmas helyet alakítanak ki, ezzel pedig csökken a zaj és a tömegrendezvényeket is kitiltják.

