ABODI SZILVIA
Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője többek között arról beszélt, hogy Barcsay Jenő Kossuth-díjas festő- és grafikusművész, pedagógus világviszonylatban is elismert alapműve immár 15 nyelven érhető el.
„Köszönjük a Barcsay jogörökösöknek és az alapítvány alapítóinak, Kónya Mártának és Kónya Ferencnek, hogy közkincsé tették ezt az anyagot, lehetővé téve, hogy a mai generációk is széles körben megismerhessék” – mondott köszönetet a bemutatási lehetőségért az emlékház vezetője.
„Amikor egy konzul kulturális eseményen beszél, gyakran emlegetik a diplomáciai hidakat. Ma este azonban nincs szükségem nagy szavakra, mert a híd itt van a falakon. Egy olyan híd, amit nem politikusok, hanem egy zseniális magyar művész, Barcsay Jenő épített. Ha létezik a magyar kultúrának olyan exportcikke, amely a világ szinte minden művészeti és orvosi egyetemén megfordult, az Barcsay Jenő Művészeti anatómiája” – fogalmazott Szélesné Herman Ágnes Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja.
Megemlítette a könyv történetének keserédes ellentmondását, amely szerint bár Barcsay a kötet 1953-as megjelenése után azonnal Kossuth-díjat kapott, a korabeli kultúrpolitika tiltólistára tette a festményeit.
„A hatalom ünnepelte a tankönyvírót, de elnémította a festőt. Ez a kiállítás ezért a művészi szabadság és a megalkuvás nélküli minőség diadala is. Azt üzeni nekünk, hogy a valódi érték, a tiszta forma és a precíz, zseniális tudás átüti a kor falait, és végül elfoglalja méltó helyét a történelemben” – tette hozzá a konzul. Végezetül köszönetet mondott a szentendrei Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítványnak, amiért lehetővé tették a prémium minőségű nyomatok bemutatását, a Györkös Mányi Albert Emlékháznak és Kós Katalinnak, hogy otthont adtak a kiállításnak, Kolozsi Tibor szobrásznak, aki szakmai iránytűként segítette Barcsay munkásságának körültekintését, valamint Szebeni Zsuzsának és a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézetnek, akik kezdeményezésükkel lehetővé tették a kiállítás létrejöttét.
Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője beszédében megjegyezte, hogy az alapítvány elnökei egészségügyi okokból nem vehettek részt az eseményen, azonban köszönetüket és jókívánságaikat általa továbbították. Hozzátette azt is, hogy ez egy sikerekben gazdag emlékév, amely Barcsay Jenő szobrának felavatásával indult Katonán. A Kolozsi Tibor irányításával elhelyezett művészeti alkotás szórványterületen állít örök emléket Barcsay Jenőnek.
„Olyan speciális, különleges technikával készültek ezek a giclée-nyomatok, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen négyzetcentiméteren rengeteg pixel által hozzon létre világszínvonalú minőséget” – jegyezte meg Szebeni Zsuzsa a nyomatok kapcsán.
Kolozsi Tibor szobrászművész néhány különleges történetet osztott meg Barcsay Jenő életéről és munkásságáról.
„Saját magáról azt mondta, hogy ő nem volt olyan gyerek, mint a többi, mert ő temetésekre szeretett járni, és elment a faluban minden temetésre. Egy adott pillanatban pedig úgy ráncigálták haza, mert 5-6 évesen annyira együtt érzett a gyászolókkal, hogy be akart ugrani a halottak mellé a sírba. Ez volt neki a gyerekkori hobbija” – idézte fel a művész.
Megtudhattuk, hogy a művész szülőfalujában (Katona) kezdett tanulni. Később a Kolozsvári Református Kollégiumban, Szamosújváron, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahol leérettségizett. A rajzhoz és művészethez köthető alaptudását itt sajátította el, később pedig Marosvásárhelyre küldték képességeinek fejlesztése céljából, ahol megismerkedett Gulyás Károly rajztanárral, aki első művei láttán tehetségesnek nevezte őt. Általa ismerkedett meg későbbi mentorával, Sófalvi Ilyés Sándor gyűjtővel, akinek teljeskörű támogatását élvezte. Elküldte őt Budapestre, a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, tanulmányi költségeit pedig ő maga állta helyette. A főiskolán egyik tanárával, Rudnay Gyulával baráti kapcsolatba került, aki támogatása jeléül Barcsay több festményét is megvásárolta. 1926-ban elvégezte a főiskolát, s még ugyanabban az évben elnyert egy párizsi ösztöndíjat is, ahol végül tíz hónapot töltött. Hazatérése után 1928-ban társult a szentendrei alkotóközösséghez, amelynek haláláig tagja maradt. 1946-ban egy barátja, Krocsák Emil javaslatára felvették a Szőnyi a Képzőművészeti Főiskolára tanárnak. Azonban nem volt hely, csak az anatómia tanszéken, így Barcsay kénytelen volt továbbképezni magát az anatómia területén. 1953-ban a népművelési miniszterhelyettes, Mihályfi Ernő tankönyv megírására és megrajzolására kérte fel Barcsayt. Hatalmas halmokban álló rajztanulmányait ekkor kezdte el rendszerezni, majd kemény, tűhegyes ceruzával megrajzolni a megfelelő képeket. Szinte csak vonalakkal dolgozott, az árnyékot sem satírozással, hanem a vonalak sűrítésével érte el, miközben azt is szem előtt tartotta, hogy a nyomtatás során a nem eléggé határozott vonalak összesűrűsödhetnek, egybemosódhatnak, s ezt a fajta puha foltszerűséget el akarta kerülni. A könyv elnyerte az Év legszebb könyve címet, amelyért megkapta a Kossuth-díjat is.
A Művészeti anatómia után még két tankönyve jelent meg, az Ember és drapéria 1958-ban, valamint a Forma és tér 1966-ban, amelyeket együttesen a Barcsay-trilógiaként is említenek.
