Támogatásáról biztosította Ilie Bolojant a PNL vezetőtestülete

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőtestületi tagjainak többsége támogatásáról biztosította Ilie Bolojan kormányfőt, a párt elnökét az általa kért bizalmi szavazáson - tájékoztatott az alakulat. A párt hétfő késő este kiadott közleménye szerint az országos politikai büró tagjai közül 47-en támogatták Bolojant, hárman ellene szavaztak. A legutóbbi választásokon a leggyengébben teljesítő tíz megyei szervezet vezetőségének leváltására vonatkozó javaslatot azonban nem hagyta jóvá a testület.

Az ülésen Ilie Bolojan miniszterelnök és Alexandru Nazare pénzügyminiszter ismertették a gazdaságélénkítő intézkedéseket tartalmazó csomag főbb irányvonalait. A pénzügyi tárca vezetője elmondta, a csomagot úgy állították össze, hogy összhangban legyen Románia makrogazdasági céljaival, illetve hogy közép- és hosszú távon támogassa a gazdaság fejlődését.

A PNL közleménye szerint az intézkedéscsomag két részre osztható. Az egyik az állami támogatások rendszerének átalakítását célozza hét speciális program elindításával, amelyek egyebek mellett az ásványi erőforrásokat és a kritikus fontosságú nyersanyagokat, a kutatást-fejlesztést és az új technológiákat, valamint a védelmi ipart érintik. A másik rész a mikrovállalkozásokat, illetve a teljes üzleti szférát érintő adókedvezményekről szól.

 Rossz döntésnek bizonyult a Temu-adó 

Sajtóértesülések szerint a hétfő esti ülésen Bolojant keményen bírálta a váratlanul felbukkanó Rareș Bogdan liberális EP-képviselő. A választások után mellékvágányra került politikus szerint a gyors nyereségvágy vezette Bolojan nagyot hibázott, az adóztatás ugyanis nem minden esetben jelent nagyobb állami bevételt. A Temu és a Shein csomagjainak megadóztatását említette, amely épp ellenkező hatást váltott ki: Románia nemhogy nyert volna, hanem évi 300 millió euró értékű üzletet veszített el, az otopeni repülőteret pedig több millió eurós veszteség éri a cargo járatok csökkenése miatt.

Amint arról korábban tudósítottunk, a kormány január 1-jétől 25 lejes díjat vetett ki az EU-n kívülről érkező csomagokra, ez azonban máris rossz döntésnek bizonyult, hiszen a várt bevételek helyett jelentős költségvetési veszteségeket okozott. A nagy e-kereskedelmi platformok, mint a Temu és a Shein ugyanis gyorsan alkalmazkodtak, a szállítmányokat más uniós országokba, főként Magyarországra irányították át, ahol nincs ilyen díj. 

“Vérszomjas” Bolojan 

Sorin Grindeanu szerint a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) és a liberálisok, élükön Ilie Bolojannal „vérszomjasan” estek neki az állami kiadások csökkentésének – írja a Digi24. A PSD elnöke hangsúlyozta: pártja nem fogad el további megszorításokat, és ismét kilátásba helyezte a kormánykoalícióból való kilépést. 

„Nem maradunk egy mérgező politikai kapcsolatban csak azért, hogy fenntartsuk a stabilitás látszatát. A politikai stabilitás nem jelentheti a románok elszegényítését. Nem lehet épp mindent pénzre váltani.  Figyelmeztetek minden felelőst: a tűréshatárt már rég túlléptük, Románia pedig nem engedheti meg magának azokat a pénzügyi kísérleteket, amelyek közvetlenül sújtják a lakosságot és a vállalatokat” – üzente Sorin Grindeanu a portál információi szerint.

A gazdaságélénkítő intézkedések mellett a PSD szolidaritási csomagot is javasol, amit az idei állami költségvetésbe kell belefoglalni, ez részleges védelmet biztosítana a megszorítások által leginkább érintett kategóriáknak (kisnyugdíjasoknak, alacsony jövedelmű családoknak, fogyatékossággal élő gyermekeknek, anyáknak, veteránoknak). A PSD szerint szükség van egy külön támogatási rendszerre a sérülékeny személyek számára a gázárak liberalizációja után, az energiaár-támogatási modell mintájára. A párt határozottan kijelentette, hogy nem fogad el semmilyen csökkentést az oktatás költségvetésében, mivel a 2025-ös megszorítások már most súlyos problémákat okoztak az oktatási rendszerben.

Feltételekhez köti maradását a PSD 

Sorin Grindeanu elmondta: a döntést a kormányban maradásról vagy a kilépésről a 2026-os költségvetés elfogadását követően hozzák meg. Pontosabban: a szociáldemokraták a kormányzás folytatását ahhoz kötik, hogy bekerülnek-e a költségvetésbe az általuk javasolt gazdaságélénkítő intézkedések, vagy sem. 

A kisebbségi kormány lehetőségét Grindeanu úgy kommentálta: a PSD nem fog bizalmatlansági indítványhoz folyamodni, egyszerűen kilép a koalícióból, a kormány pedig megbukik.

Ilie Bolojan miniszterelnök a múlt héten kijelentette, hogy nem zárja ki egy kisebbségi kormány megalakításának lehetőségét, tekintettel a kormánykoalíción belüli egyre növekvő feszültségekre és a PSD részéről érkező támadásokra.

A fenyegetésekre Mihai Fifor szociáldemokrata képviselő is rátett: véleménye szerint Ilie Bolojan "a tűzzel játszik egy gázpalack mellett", amikor megszorítások sorát bevezetve sodorja veszélybe Románia stabilitását.

A politikus bírálta Bolojan megszorításokon alapuló deficitcsökkentő politikáját, amely szerinte nem erősíti, hanem gyengíti az államot, aláássa a társadalmi kohéziót és az állami intézményekbe vetett bizalmat, a belső feszültségek pedig az ország biztonságát sodorják veszélybe.

"Nem lehet erős államról beszélni, amikor a nyugdíjasokat, az alacsony jövedelmű családokat, a gyerekeket, az oktatást és az alapvető közszolgáltatásokat (...) bántod". A megszorítások nem jelentenek reformot. Az állam csak akkor erősödhet meg, ha tiszteletet tanúsít polgárai iránt, befektet polgáraiba, és nem téveszti össze a költségvetési fegyelmet a szociális cinizmussal" - írta a politikus.

A szociáldemokraták szerint a kormánynak idén két alkalommal - áprilisban és decemberben - kellene 1000 lejes pénzügyi segélyben részesítenie azt az 1 millió 240 ezer nyugdíjast, akinek a havi jövedelme nem éri el az 1500 lejt, 800 lejes segélyben azt a félmillió nyugdíjast, akinek a járandósága 1500 és 2000 lej között van, és 600 lejes segélyben a havi 2000 és 3000 lej közötti összegből élő nyugdíjasokat.

„A PSD késlelteti a reformot” 

Az USR szerint azzal, hogy a PSD a költségvetés elfogadását újabb feltételekhez köti, komolytalan politikát folytat, mesterségesen késlelteti az államigazgatási reformot. Ștefan Pălărie szenátor úgy véli, ez a hozzáállás a költségvetés elfogadásának elhúzódásához vezethet, ami a helyi önkormányzatok működését is veszélybe sodorhatja.

A PNL szintén bírálja a szociáldemokratákat: Alexandru Muraru alelnök szerint az államigazgatási reform késlekedésének egyetlen oka a PSD támogatásának hiánya. A reform szerepel a kormányprogramban, és már hónapokkal ezelőtt el kellett volna fogadni, de a szociáldemokraták húzzák az időt. A liberálisok szerint a további halogatás elfogadhatatlan.

„A PSD közel fél éve késleltet egy Románia számára mélyrehatóan szükséges reformot. A populizmus és a politikai klientúra kora lejárt. Románia nem működhet tovább túlméretezett, nem hatékony közigazgatási struktúrákra építve” – jelentet