Nagy Eszter, a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség beosztott lelkész prédikációjában – utalva az ökumenikus imahét kezdetére és Székely Géza Magán(y)-öböl kiállítás megnyitójára – a meghívás és a tér kapcsolatát elemezte. „Amikor belépünk ebbe a kiállítótérbe, rátekintünk életünkre, meghívást kapunk arra, hogyan is értelmezzük azt. A Magán(y)-öböl cím önmagában is feszültséget hordoz: magán, magány és öböl, belső tér, ahová visszahúzódunk, ahol emlékek, gyermekkori élmények, későbbi tapasztalatok rétegződnek egymásra, de egyben nyitott partszakasz, amely találkozások helyszíne lehet. Ahol a szakrális és a világi egymásba fonódik. A gyermekkorban, a tapasztalatok rétegeiben, a kapcsolatokban, a sebekben és az ajándékokban” – fogalmazott a lelkész. Úgy vélte, amikor megállunk, elmerengünk, visszatérünk a magán- és magányöbleinkhez, akkor nem a végállomáshoz érkezünk, hanem erőt gyűjtünk a továbblépéshez. Megállunk ugyan, hogy szétnézzünk, visszatekintsünk a megélt kegyelmi pillanatokra, arra az útra, amelyen elhívásunk lépésről lépésre erősödött és szilárdult, majd mint a biztos hátvéddel rendelkező kisgyermek, tovább indulunk, élni akarunk, megélni hivatásunkat. „Hadd legyen ilyen hitből fakadó és hittel teli elindulás az imahét-kezdő istentisztelet és a kiállítás” – kívánta Nagy Eszter.
Ezt követően Bibza Gábor lelkipásztor, a Kányafő Galéria vezetője, a tárlat kurátora osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Beszédében kiemelte azt a két linómetszetet, amely lebilincselte. „Ha Székely Géza művészetét meg akarjuk érteni, akkor a templom előterében kell kezdeni a szemlélődést, az Emléktár című linóleummetszetnél. Színvilága, formája, üzenete meghatározza a művészt. A sötét háttéren felvillanó sárgászöld fény formát, jelentést ad a sötétben rejlő tárgyaknak. Kibontakozik a romos csűr, a gyerekkori játszóház, a műterme. Düledezik minden, ez a múlt, a múló idő, de ebből táplálkozik a kavargó – immár alkotássá nemesedett – jelen. A második alkotás a tanácsteremben látható, ahova a művész szakrális jellegű alkotásai kerültek. A Szakrális tér II. című linóleummetszet üres templombelsőt ábrázol, ahol a sárga szín a ridegséget jelöli, míg a padok piros színezetet kaptak, jelezve azt, hogy még az üres templomban is ott van a Szentlélek, a tér önmagában is szakrális, van kisugárzása. Mindkét alkotás esetén az erdélyi múltban táplálkozó jelképrendszer az egyetemességre törekszik a jelenben. Ezek a meghatározó vonásai Székely Géza művészetének. Ez a saját helye, a magányos öble a művésznek. Itt születik a későbbi közösségi élmény, az alkotás” – fogalmazott a lelkész.
Zakariás Ágota művészettörténész értékelésében kiemelte: „a törökvágási református templom épületegyüttese és Székely Géza kiállított munkái között szoros a kölcsönhatás, hiszen a művész alkotásai is a szakrális vizuális megfogalmazására törekednek. Makovecz Imre többféle hagyományt ötvöző organikus építészeti szemléletéhez hasonlóan a művész munkái is számos képzőművészeti hagyományhoz kapcsolódnak. Sokrétű, sűrűn rétegzett alkotásai két csoportra oszthatók: szakrális és profánabb, világibb tartalmi egységre”.
A grafikusként, könyvillusztrátorként, művészetpedagógusként, költőként, és nem utolsósorban művészetszervezőként is ismert Székely Géza a kiállításon külön sorozatot szentelt a szakrális tereknek. Nemcsak a homoródszentmártoni feszület, a felsőcsernátoni római-katolikus kápolna és harangláb, valamint szülőfaluja kedves temploma, az alsócsernátoni református vártemplom kaptak kiemelt helyet a tárlaton, hanem a templombelsők csendjét megidéző kompozíciók is, ahol a belső és a külső csend találkozik. Ehhez a sorozathoz kapcsolható a Csángó madonna, a Gorzafalvi madonna, valamint az Égi pásztor és az Illés-kompozíció is. A Végtelen oszlop akvarell gondolatiságában szintén ehhez a témakörhöz és az idei Brâncuși-évhez is kapcsolódik.
„A világi témákat boncolgató teremben, a templom előterében található a magyar művelődéstörténet és irodalom nagyjait megidéző hommage-sorozat. Apáczai Csere Jánosról, Petőfi Sándorról, Kölcsey Ferencről és a Kolozsvárhoz több szálon is kötődő Jókai Mórról láthatunk válogatást, de ugyanitt Székely Géza jellegzetes motívumokból álló, erőteljes, expresszív stílusú mitológiai és bibliai sorozata is megtekinthető. A klasszikus és kortárs zeneszerzők zenei komplexitását egyaránt megidéző grafikái sokszorosított és vegyes technikákkal készülnek, legkedveltebb műfaja azonban a rézkarc” – foglalta össze a művészettörténész.
A megnyitón Kicsid Gizella színművész előadásában Szilágyi Domokos-versek hangzottak el, Krasznai Noémi Ilona kántor orgonán játszott, Somogyi Hunor, a JZSUK 11. osztályos diákja Liszt Ferenc Petrarca 104. Szonettjét adta elő zongorán.
A tárlat február végéig látogatható a törökvárási református templomban (Donát 142. sz.) hétköznap 9-16 óra között, vasárnap az istentisztelet után.
Székely Géza (Alsócsernáton, 1958) erdélyi magyar grafikus, festő, könyvillusztrátor, tanár. A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban érettségizett (1977), majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát (1985). Tagja a Barabás Miklós Céhnek, a Romániai Képzőművészek Szövetségének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének és a Festőművészek Mednyánszky László Egyesületének. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének egyik alapítója és egyben szakirányítója is. A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatának és az Apáczai Galériának a létrehozója és kurátora, a csernátoni IKA (Ika Képzőművészeti Alkotóműhely) művészeti irányítója-szervezője. Számos díjjal ismerték el művészeti és pedagógiai munkásságát. Kolozsváron és Csernátonban él és alkot.
