Simion köszönetet mondott Orbánnak – Csoma Botond reakciója

Simion az Úzvölgyében
Megköszönte George Simion, a szélsőségesen nacionalista AUR elnökjelöltje Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét, amelyet támogatásként értelmezett.

“Köszönöm ezt a csodálatos üzenetet, Orbán Viktor! Meg kell nyernünk ezt a harcot! Együtt!” – írta az X platformon.

Amint arról korábban tudósítottunk: a tihanyi apátság felújítása alkalmával tartott pénteki beszédében Orbán Viktor felidézte, hogy a román elnökjelöltek vitájában George Simion azt mondta: most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk. "Teljesen egyetértünk" - fogalmazott Orbán. 

Kérdésünkre: hogyan értelmezi a szélsőségesen nacionalista George Simion ellen kampányoló RMDSZ a magyar miniszterelnök kijelentését, Csoma Botond képviselő, a szövetség szóvivője lapunknak is megismételte a Transtelexnek korábban adott nyilatkozatát. 

Csoma nem tartotta ellentmondásosnak a magyar miniszterelnök Simionnal kapcsolatos szavait: „A beszéd a tihanyi apátság felújítási munkálatai kapcsán hangzott el, ebben a kontextusban beszélt a miniszterelnök a keresztény értékekről. Azt is mondta, hogy nem szólnak bele a romániai elnökválasztás menetébe. Ezt megelőzően Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ álláspontját támogatja a romániai államelnökválasztás kapcsán. Az RMDSZ álláspontja egyértelmű: mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne a magyarellenes Simion legyen az ország elnöke” - nyilatkozta Csoma Botond.

Gulyás Gergely csütörtökön úgy fogalmazott:Magyarország érdekében az áll, hogy megvárjuk, a román választók miként döntenek az elnökről, és utána meglátjuk, hogy vele hogyan tudunk együttműködni. Egy dologban Magyarország semmiképpen nem fog engedni: a romániai magyar kisebbséget tiszteletben kell tartani. Ilyen szempontból az RMDSZ kulcsfontosságú - szögezte le. 

Elmondta azt is, hogy a Fidesz jelenleg is együttműködik az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójával, amelyben ott van az AUR is, de nincsenek egy pártcsaládban, és ez nem véletlen. Azt mondta, bármilyen megválasztott elnökkel a jövőbeni együttműködés alapja csak és kizárólag az lehet, hogy a Romániában élő magyarok nemzetiségi jogait a román állam tiszteletben tartja, nem korlátozza, sőt lehetőleg bővíti” - idézi a minisztert az MTI.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere rövid Facebook-posztban reagált: “Simion sem nem keresztény, sem nem szuverenista. Ő egyszerűen magyargyűlölő. A többi politikai marketing!” - írta utalva Simion szavaira. (Az AUR-vezér korábban azzal magyarázta  alaptalannak bizonyuló populista választási ígéreteit, amikor számon kérték tőle többek közt a 35 ezer eurós lakások építésére tett fogadalmát, hogy ezek csak reklámcélokat szolgáltak, így akarták felhívni magukra a figyelmet...)

 

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadság, ahol Erdély és a nagyvilág legfrissebb hírei várnak rád

Szabadság, ahol Kolozsvár és Erdély legfrissebb hírei várnak rád

Miután George Simion megnyerte az elnökválasztás első fordulóját, erőre és bátorságra kaptak a szimpatizánsai: egy tulceai férfi például alpári hangnemben szidalmazta a magyarokat, említve Kézdivásárhely nevét is. Bokor Tibor polgármester három intézménynél is feljelentést tett a nacionalista ellen, a gyalázkodás ugyanis bűncselekménynek minősül – írja a Háromszék napilap.
Belpol